2022-ben bőven 400 felett is járt a forint az euróval szemben, sőt októberben a 430-as szintet is megugrotta az árfolyam, amivel történelmi mélypontra esett a magyar deviza – írja a Portfólió.

Sírgödörbe dobták, eltemették – Mégis a világ egyik legjobb devizája lett a forint

A hirtelen 500 bázisponttal 18 százalékra emelt irányadó kamat fordította erősödésbe a forintot, ez az erősödés pedig kisebb-nagyobb megállókkal azóta is kitart.

Az utóbbi hetekben az amerikai bankcsődök és az európai bankszektorra való fertőzés kockázata megingatta a magyar devizát, rövid időre ismét 400 körül volt a jegyzés, azonban utána ismét rákapcsolt a forint.

A fő ok továbbra is a 18 százalékos irányadó kamat, aminél magasabbat nem csak Európában, de a feltörekvő piacon is alig találni.

Ezzel ugyanis jelenleg nagyon drága a forint ellen spekulálni, ami visszatartja a spekulánsokat. A régióban a lengyel és a cseh irányadó kamat 7 százalék körül van, vagyis lényegesen alacsonyabb.

Az év eleje óta az euróval szemben 4,8 százalékos erősödésben van a forint, azonban az utóbbi egy évben még így is majdnem 3,5 százalékos gyengülést mutat. A dollárral szemben három hónap alatt 6,3 százalékos a magyar deviza javulása, azonban tavaly ilyenkor még több mint 5 százalékkal erősebb volt.

Kis híján világbajnok lett idén a forint, ugyanis a forintnál nagyobbat eddig csak a chilei és a mexikói devizák erősödtek 2023-ban.

A régiós devizák között rögtön a forint mögött áll a sorban a cseh korona, a lengyel zloty és a román lej viszont jelentősen lemaradva alig 2 százalékos erősödést mutatnak idén. 

Ha az utóbbi egy évet nézzük, akkor már korántsem ennyire fényes a forint teljesítménye, hiszen a nagyjából 5 százalékos gyengülés a rangsorban a középmezőnybe helyezi.

Forrás: Portfilio

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Terminátor
"Kis híján világbajnok lett idén a forint, ugyanis a forintnál nagyobbat eddig csak a chilei és a mexikói devizák erősödtek 2023-ban."
Hurrá!
A forint leveri a chilei lóvét!
El vagyok ámulva!
Mindenben győztünk, csak a végeredmény áll vesztésre!
18% a kamat!
Jó forintban tartani a mögspórolt lét!
Eladott Ország
Szomáliai shilling is erősebb, mint a forint.
uploads.disquscdn.com/images/4b0935d01eef5969f2d1b87d6020a0423ac0012d71081351b520ed82721b4683.jpg?w=800&h=324
Orbán gazdasági csodája, hogy a forint nagyobbat tudott zuhanni, az ukrán hrivnyánál. A szlovákok 2004-ben lettek EU tagok! 2009-ben már eurójuk volt, pedig hátrányból indultak! Ott előre mentek és nem hátra! Nálunk már csak Bulgária van hátrébb, mindenki más előbbre!Ideje előremenetbe kapcsolni, mert lassan nem lesz mögöttünk senki! A hazug, és dilettáns kormányzás eredménye! Persze tudjuk! Mert a jellemzően Amerika és csatlósainak hitelminősítői, tőzsde cápái, objektíve nem a "gazdájuk politikai érdeke" szerint, hanem az adott ország gazdaságának valós állapota szerint értékelnek. magyarázni lehet, de a "leányzó fekvésen" az nem változtat! Valóban! Csak, hogy így meg "Töke van a menyasszonynak" ! Amint azt a népi bölcselet is tartja. A forint jobban romlik, mint egy háborúban álló ország valutája, az ukrán hrivnya. Természetesen Orbán Viktor barátjának piszkos háborúját minden ország gazdasága megsínyli, ami látszik a valuták árfolyamán is. De a háború kirobbanása óta környezetünkben sehol nem romlik olyan gyorsan a pénz értéke, mint nálunk. Ez a következménye az évek óta tartó hazudozásnak és az oroszok feltétel nélküli kiszolgálásának! A forint előre megy, nem hátra!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/275012901_2031362533735137_6827203919170950919_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=22kHn2cfaUwAX_VAo0D&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfAPOAbvqUaS8TiWDwFVxnFzJwQiB8bwbkMDhbYGwaWeCQ&oe=642F1330
Az ukránok pénze azért nem romlott anyit mint a magyar forint, mert az ő szomszédjukban nincsen háború! (Gulyás Gergely)
i.imgur.com/r0WAbbg.jpeg
kulabombaafityiszre
@Maccska: ma, 08:17
Mivel szerinted nem az átváltási arány a lényeg akkor neked legyen 3000 forint a fizetésed én meg megelékszem 2500 euróval.
puszt
A szr most éppen kevésbé büdösebb, de szr!
Törölt Nick
@Shikari: Kupaklala zsidó? Mert 2008-ban úgy megshortolta a forintot, hogy csakúgy porzott.
Törölt Nick
@sgl: Nem emlékszem pontosan a dátumra, de a tény attól tény marad.
ómió
"Dobták"?! "Eltemették"?! Esetleg, nem ti voltatok, efftársak!?
Aki Én
@ómió: De, igen, az efftársaid voltak. Megmutatkozott a dilettantizmusuk, ide jutottunk.
Yoda69
A 18%-os kamatot nekunk adofizetoknek kell megtermelni, hogy a spekulansok, es a banki befektetok jot kaszalhassanak a forinton. Amig ilyen magas kamat van ra, addig az inflacio se fog csokenni jelentosen.
balos
Remélem,hogy aki ezt a címet adta a hírnek,az gyereket csinál a krokodilnak!Olyan erős a forint,hogy már 1200 ft egy 60dekás karalábé!Szóval a spe-kuásoknak üzenem,hogy a Vajákos Biri néni megátkozta őket heted-iziglen!Csatlakozom hozzá és gondolom vagyunk 1 páran!
ómió
@Aki Én: Már megint nem ismered fel az efftársakat, bolsiék elmebetege!? A magadéit!? A fajkreténségedtől még a donor kutyaagyad is bekakukkol!? Igényelj egy újat magadnak, a kreténségednek jobban ellenállót!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.