Márciusban írta meg az RTL, hogy összesen nettó 58,3 millió forintot emészt fel az állami média saját autómosója, amelyet a Kunigunda úti telephelyükön hoznak létre.
Kép: YouTube
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, aki országgyűlési képviselőként, írásban fordult az MTVA jogerősen hírhamisítónak nevezhető vezetőjéhez, Papp Dánielhez.
Papp Dániel tájékoztatása szerint a járművek tisztítását részben külső helyszínen, szolgáltatási keretszerződéssel, illetve a telephelyen, élő erővel oldották meg. 2022-ben az autók takarítására 14,3 millió forintot fizettek külső szolgáltatóknak.
A tájékoztatás szerint a gépkocsik mosóba való szállítása, illetve kézi tisztítása körülbelül egy fő gépjárművezető teljes munkaidejét vette igénybe, az e munkakörben foglalkoztatottak átlagos éves bérköltsége 6,7 millió forint.
A járműveket havonta egyszer mosták, Papp Dániel szerint ez a közmédiától elvárható kulturált megjelenéshez nem elegendő.
Az MTVA vezérigazgatója úgy fogalmazott:
Fentiek alapján látható, hogy egy részről a gépjárművei tisztítására jelenleg is jelentős anyagi és személyi erőforrásokat fordít az MTVA, másrészről az elért színvonal sem üti meg az elvárt mértéket. Az új automata autómosó a nagyobb mikrobuszok, a kisteherautók és a 22 fős buszok mosására is alkalmas, így az MTVA jelenlegi 125 darabos gépjárműállományából 116 gépjármű mosására lesz lehetőség.
A hírhamisító Papp Dániel hozzátette, hogy az autók heti, kétheti mosása szükséges az időjárás és az igénybevétel függvényében, így
az általuk becsült évi 4000 mosással számolva a jelenlegi közüzemi költségek mellett a várható üzemeltetési költség évi 3,6 millió forint lesz. Megtérülési időként 5-6 évvel számolnak, külső szereplők nem használhatják majd az autómosót.
15 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Jogerősen!
A fejétől bűzlik a hal!!!
csak ennyi
barátioag
J.L.
Új hozzászólás