Pálinkás József szerint őrültség a gigantomán akkumulátorgyártás Magyarországon, és az ország nagy árat fizet majd egy rögeszméért.

A Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Orbán Viktor egykori oktatási minisztere, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke abszurdnak, gigantománnak nevezte az akkumulátorgyártás kormányzati támogatását.

Teljesen abszurd gazdaságpolitika, nem szabad ilyen mértékben kitenni az országot egyetlen technológiának

– mondta Pálinkás József a magyarországi akkumulátorgyár-beruházási hullámról.

Akkorát rúgott Orbánba volt minisztere, amire senki sem számított: "Abszurd, gigantomán, őrültség"

Orbán Viktor és Pálinkás József 2013. november 15-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A súlyosabb probléma – amiről senki nem beszél, hogy a már elhasznált akkumulátorokat a gyártó országnak kell feldolgoznia, ez pedig ismét óriási energia- és vízmennyiséget igényel, ráadásul a folyamat és sokkal veszélyesebb, mint maga a gyártás

– mondta az atomfizikus végzettségű Pálinkás József a Megbeszéljük című műsorban.

Hozzátette:

Ennek szabályozására vannak érvényes uniós irányelvek. Senki nem fogja helyettünk feldolgozni a használhatatlan akkumulátorokat, ezért őrültségnek is nevezte a gigantomán akkumulátorgyártást.

Pálinkás József szerint annak egyetlen oka, hogy a kormány más beruházással nem tud idecsábítani külföldi tőkét, amire viszont az európai pénzek elapadása miatt rákényszerül.

Ezért kapálóznak kézzel-lábbal a kínaiaknál, hogy hozzanak ide még több akkumulátorgyárat.

Az atomfizikus szerint Paks 2 megépítésénél érdemesebb lenne az amerikaiakkal, franciákkal partnerséget kötni, aggályosnak tartja, hogy Oroszország szállítja majd a fűtőelemeket is.

Forrás: Klub Rádió, 24.hu

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@ómió: @fergeteg: @Philip Marlowe: jó szokás szerint tele vagytok meggyőző ellenérvekkel.
Buta, ártalmas, nevetséges, hiteltelen marhák vagytok!
ómió
@looper: Már te se ismered fel a magadéit!? A saját efftársaidat?! Pálinkást se!? Ő azért fordított hátat a "Zorbánnak", mert az efftársiasságot többre tartotta! De legalább azt figyelnéd meg, hogy kikkel szoktátok együtt harsogni a "szent bolsi zsoltár" Internacionálétokat! Ez mindig bekötött szemmel megy nálatok, hogy a tetves bosiságotokat másokra hazudhassátok!? Közben meg még állampártot meg egypártrendszert hazudozol? Számolni se bírsz, hogy hány tetvesbolsi pártod indult a választáson és hányból nem kért a magyar választó!? A hazugságaid "elővezetése" helyett inkább izgulj Pálinkás efftársadnak a magadfajta efftársaihoz intézett süketelésén!
ómió
@Aki Én: Bolsiék vezérgyagyása! Pálinkás efftársad hazugságérveinek tengeréből kiabálsz segítségért!?
NKF
Lassan már én is elemről müködök,tehát akksira szükség lesz!Pálinkás meg egy sértödött faszkalap!
Sámannus
Azé hozzák ide szivesen ezeket a gyárakat, mert a hazaárulás jól fizető üzletág. Csüngőhasú csatőrnapatkány a felétmindennek ehazudja.
simmering73
@KisTehen: Atomfizikus, egyetemi tanár. Te meg egy senkiházi ökör. HAHAHA
hu.wikipedia.org/wiki/Pálinkás_József_(fizikus)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.