Pálinkás József szerint őrültség a gigantomán akkumulátorgyártás Magyarországon, és az ország nagy árat fizet majd egy rögeszméért.
A Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Orbán Viktor egykori oktatási minisztere, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke abszurdnak, gigantománnak nevezte az akkumulátorgyártás kormányzati támogatását.
Teljesen abszurd gazdaságpolitika, nem szabad ilyen mértékben kitenni az országot egyetlen technológiának
– mondta Pálinkás József a magyarországi akkumulátorgyár-beruházási hullámról.
Orbán Viktor és Pálinkás József 2013. november 15-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
A súlyosabb probléma – amiről senki nem beszél, hogy a már elhasznált akkumulátorokat a gyártó országnak kell feldolgoznia, ez pedig ismét óriási energia- és vízmennyiséget igényel, ráadásul a folyamat és sokkal veszélyesebb, mint maga a gyártás
– mondta az atomfizikus végzettségű Pálinkás József a Megbeszéljük című műsorban.
Hozzátette:
Ennek szabályozására vannak érvényes uniós irányelvek. Senki nem fogja helyettünk feldolgozni a használhatatlan akkumulátorokat, ezért őrültségnek is nevezte a gigantomán akkumulátorgyártást.
Pálinkás József szerint annak egyetlen oka, hogy a kormány más beruházással nem tud idecsábítani külföldi tőkét, amire viszont az európai pénzek elapadása miatt rákényszerül.
Ezért kapálóznak kézzel-lábbal a kínaiaknál, hogy hozzanak ide még több akkumulátorgyárat.
Az atomfizikus szerint Paks 2 megépítésénél érdemesebb lenne az amerikaiakkal, franciákkal partnerséget kötni, aggályosnak tartja, hogy Oroszország szállítja majd a fűtőelemeket is.
35 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Te tényleg nem vagy más csak egy bulshit generátor!
Ha esetleg írnál pár sort arról, hogy miben nincs igaza, Pálinkás Pálnak.
Itt van pl. ez és ez még csak a kezdet: nepszava.hu/3199428_eleguk-lett-a-batonyterenyeieknek-a-szennyezo-koreai-akkumulatorfeldolgozobol
Az hogy mennyira van átb@szva a fidesznyik választó meg az ellenzéki, meg a nem megyek el választó, meg a nincs kire választó: a TESLA akkugyárát USA-ban csak a sivatag közepén engedték megépülni: és ez a sivatag akkora mint Magyarország. És ha már minden településen lesz akkugyár, akkor jöhet mindenhova még egy, amit meghosszabbítjuk Bicskéig.
uploads.disquscdn.com/images/f364b4fbd03932caa62677649127ea5c399b47cc76bc788a9cbc811909acfbad.jpg?w=800&h=381
26 akkugyárat számoltam eddig, ennyit szeretnének megvalósítani. Se elektromos infrastruktúra, se megfelelő mennyiségű víz, se nyesanyag. Munkások képzéséről, szállásról , élelmezésről ne is beszéljünk. Rövid leszek: ehhez nincs elég vizünk, nem tudom mi lesz, de jó vége nem lesz az biztos! Petike, te itt katódot gyártatsz, én meg ’an(y)ódra’ gondolok, de nagyon. Már a nagymamám is megmondta, a sárga veszedelemtől mentsen meg minket a Jóisten! Hát hiába imádkozott nem fog, igaz a Szijjártóval nem számolt ő sem. Mekkora a korrupciós költség?! - Alkotmányos. - Azért nem kell az EU ügyészség sem. Nem jó a gonosz nyugat, EU, Brüsszel, mert támadják szegény magyarokat, mi harcolunk. Halkan megjegyezem, eddig ők tartották életben a magyar gazdaságot. Ja de mi nem akarunk autó összeszerelő ország lenni. Nekünk a Putyin f@sza, meg a kínai kommunisták a jók, ők a két szép szemünkért szeretnek minket magyarokat, ők nem támadnak? Ők hozhatják a kínai gyárakat ész nélkül, a környezetszennyést meg leszarjuk? El kéne dönteni végre, hova akarunk tartozni, mert hiú ábránd azt képzelni, hogy egy kis 9 milliós nemzet fogja irányítani a világot, csak mondom. Valaki meg tudja ezt magyarázni, hogy mire fel?!
A gyártáshoz, felújításhoz felhasznált víz nem tűnik el a semmibe, pont annyi arad itt, mint amennyit bevittek a gyárba...csak szennyezve...ezt tisztíccsák...aztán mehet újra felhasználni...
A vízbázis megmarad, csak még egy picit hisztériát keltenek...
youtu.be/bCDO8PCVGgE
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/122942678_412219216614675_8332752270317380947_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=EL-7TkEWV2gAX_RPvhP&_nc_oc=AQlIkv-hYmymPHhs1KglC33DmsKib2D_fS17VnYnJQK88-wzD6UI6HZqVjJF0_8HY4s&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfAMS06CLB_HnIrjpKGBWCDDY9v8NLzwJYCZIEYLy3G8UA&oe=64BCC0F4
A levegő is kibaszott egészséges. Igaz csipi a szemet, lemarja a tüdőt, okádhatnékra inderli a bendőt, de nem kell mérni, oszt jónapot.
Normálisak vagytok? A kérdés költői, nem kell rá válaszolni.
1. boduletes allami tamogatast kapnak a beruhazasok, amit mas EU tagallamnem ad meg, sot a kinaiaknak kellene meg mas egyebet is befektetni, hogy zold utat kapjanak, pl.viz es energia ellatas
2. az elhasznalt akksik a gyartonak kell feldolgozni, ami 5-6 ev mulva (ennyi az atlagos elettartam) boduletes nagy problemat fog okozni a gyarto orszagnak. A vilag minden pontjarol, erkezni fognak hozzank az elhasznalt aksik. Fel vagyunk erre keszulve?
csak nehogy visszarúgjon az O1G!!!:??
csak ennyi
barátilag
J,L.
Orbán fiúk, ezt hogyan fogjátok magyarázni?
na látod...
Te miben villogsz barom? Itt esz a fene egész nap- jól fizet a propaganda minisztérium?
Különben is mindent tanulni kell ezért az ember holtig tanul!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Ma úgy a használatra szánt víz mint az elhasznált vezetékekben folyik...stb stb ...na de ugye te mivel nem fidióta vagy csak amolyan szimpla idióta ezt nem tudhatod.
Buta, ártalmas, nevetséges, hiteltelen marhák vagytok!
hu.wikipedia.org/wiki/Pálinkás_József_(fizikus)
Új hozzászólás