Mindössze 6 nap alatt 25-27 forinttal emelkedtek az üzemanyagok árai, ezzel pedig szerdától már 622 forintba kerül majd egy liter benzin – írja közleményében Varju László DK-s képviselő.
Fotó: MTVA
Azt írja, ha így haladunk, akkor lassan két és félszer annyiba fog kerülni a benzin, mint a Gyurcsány-kormány idején.
Varju szerint a Fidesz pontosan tudja, hogy a benzináremeléssel újabb lökést ad az orbáni inflációnak és az áremeléseknek, hiszen Varga Mihály már 2008-ban, 265 forintos benzinár mellett is elmondta, hogy "az üzemanyagárak féken tartása azért különösen fontos, mert a benzin és a gázolaj árának emelkedése miatt más termékek is drágulnak, az infláció pedig tovább növekszik". A kormány célja tehát világos: újabb áremeléseket akarnak látni a boltokban, hogy még több pénzt vehessenek ki a családok zsebéből az áfával.
A Demokratikus Koalíció szerint nem az árakat, hanem a béreket és a nyugdíjakat kell emelni, erre készül a Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány a kormányváltás után. Ehhez ki kell dobni a megszorításokra és áremelésekre alapozott, bukott gazdaságpolitikát, méghozzá annak felelősével, Orbán Viktorral együtt
- olvasható a közleményben.
19 hozzászólásarrow_drop_down_circle
De te imádod ha szopatnak. De miért nem csendben, te buta suttyó?
Az igazmagyar jobboldalinak ez meg se kottyan! Az pedig, hogy a bolti árakon is lendít egy méretest? Hát istenem, a Vityáért mindent! Az Ői és a MOL-os haverok jóléte fontosabb. Kell a pénz a gyereklátogatás céljából elfüstölt repülőbenzinre!
De te imádod ha szopatnak. De miért nem csendben, te buta suttyó?
Új hozzászólás