Egy nagy nulla áthúzva – a Bank360.hu szerint nagyjából így lehet összefoglalni a tavaly júliusban bevezetett ingyenes bolti készpénzfelvétel (cashback) eddigi eredményeit. Az intézkedés bevezetését tavaly nyáron hatalmas médiavisszhang kísérte, ennek keretében a bankoknak a betéti kártyás ügyfeleik számára biztosítaniuk kellett havonta legfeljebb két alkalommal összesen 40 ezer forintnyi készpénz ingyenes felvételét a boltokban. Ez meg is történt persze, minden bank üzletszabályzatában és hirdetményeiben ott szerepel a „vásárlás készpénzátvétellel” tétel is, amely a törvényben megadott limitig ingyenes. A több mint hét hónapja hatályba lépett jogszabály mégis üres maradt, a Penny hálózatán kívül ugyanis továbbra sem kínálja egyetlen bolt sem a kártyás vásárlás mellé igénybe vehető készpénzfelvételt, ott is csak egy limitált ügyfélkör élhet a lehetőséggel – írja a Bank360.hu. A bevezetés idején megkérdeztek több nagy kiskereskedelmi láncot, egyik sem lelkesedett az ötletért, és a...
Ingyenes bolti készpénzfelvétel Magyarországon: egyetlen kereskedő sem vezette be
Forrás:
hirklikk.hu
Feltöltő: Sakk Matt
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 6., 20:20
Szentkirályi Alexandra árnyékra vetődött – Majdnem leleplezett egy gyanús liftet
Nagyvilág
- 2024. May 6., 19:54
Oroszország keményen megfenyegette Londont – Nem ez volt az első eset
Itthon
- 2024. May 6., 19:22
Szijjártó szerint "Álhír, hogy Pécsre látogatna a kínai államfő"
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 6., 11:50
Kubai zsoldosokat csábítanak az orosz hadseregbe magas fizetéssel és az orosz útlevél ígéretével
Sport
- 2024. May 6., 06:56
Döbbenetes fordulat a Forma-1-ben – Erre senki sem számított Lando Norristól
Szórakozás
- 2024. May 5., 22:31
Elhunyt a Gyűrűk ura 79 éves sztárja
Hol vannak a qrvára nagyon magyar üzletláncok?!
Reál, COOP, CBA ???