Orbán Viktor arra használja a menekültválságot, hogy a tekintélyelvű európai jobboldal vezéralakjává váljon, és "sajnos ezt jól csinálja" – olvasható a Die Presse című osztrák lap szerdai számának kommentárjában.

Európának hosszú idő után újra van vezető személyisége, történelmi küldetéssel rendelkező ideológusa – írja a szerző és hozzáteszi: egy olyan valaki, akit a napi politikán túlmutató magasabb cél vezet, és aki taktikailag átgondolja cselekedeteit annak érdekében, hogy elérje a célját.

A szerző szerint azonban a liberálisok szemében ez a vezető nem közülük való, nem támogatja a szabadságot és az emberi jogokat, hanem a másik oldalon áll.

Orbán stratégiailag dörzsölt, retorikailag jó, cselekvésben rendíthetetlen és tartalmilag konzekvens – írja a kommentár szerzője, aki szerint a miniszterelnök a magyar határoknál távolabb tekintve gondolkodik, és ez különbözteti meg azoktól, akiknek jelenleg szavuk van Európában.

A szerző kiemeli: gazdaságilag Magyarország nem játszik nagy szerepet, kulturálisan inkább bezárkózó, csak a menekültválság következtében került taktikailag és ideológiailag a figyelem központjába.

A cikkíró úgy véli, Orbán véget akar vetni a liberális Európának, és sokan vannak, akik ebben segíteni akarnak neki.

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
@Mézike: Tehát most attól kell félnünk, hogy azok közül, akik végre elhagyták az országot, egyszercsak visszajön ide több tíz vagy száz ezer? Csak azért kérdezem, hogy lelkileg felkészüljek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
pbalage
ezt valóban jónak látszhat, de csak addig lesz illiberális,
amíg egy még nála is nagyobb tajparaszt sunkó belehuppan majd a székébe.
Utána vérliberális lesz és a saját összetákolt törvényei ellen fog harcolni.
Akkor elő fog ugrani belőle a "jájháténáztátnemisúgyangondútám"
Mert annyira konzekvens a félázsiai zsebhokikirály.
Hath Izsák
Már csak azt kell elismerniük, hogy a liberálisok is csak azért támadták, mert attól féltek, hogy Magyarország példáján felbuzdulva náluk is elzavarják a hatalom közeléből is a mindenáron a kisebbségekért kiállni kívánó, így automatikusan kisebbségbe szoruló liberálisokat.
Ők a demokrácia megcsúfolói, mert a demokrácia a többséget képviseli, míg a liberálisok mindig kisebbségből akar uralkodni.
Csizmás Kond
" A szerző szerint azonban a liberálisok szemében ez a vezető nem közülük való, nem támogatja a szabadságot és az emberi jogokat, hanem a másik oldalon áll."
..ugyértve nem szemita ?
nemkati
@Csizmás Kond: Nem úgy értve, hanem szó szerint. "nem támogatja a szabadságot és az emberi jogokat". Nagyon rádragadt, hogy olyat láss bele egy mondatba, ami csak a te fantáziádban létezik, a másik fejében meg se fordult. Ez ennek mostani hatalomnak a jellemzője. Akkor most tudatom veled: liberális, az nem egyenlő a zsidóval, de aki nem liberális, az se mind antiszemita.

Egyébként pedig érdekes a cím. Ha valami jó, az miért sajnos?

Szerintem viszont 0rbán nagyon szemétül csinálja, így viszont valóban sajnos.
Csizmás Kond
@nemkati: ..minden hatalmat az előző szül...
A meglátásom lehet sarkított és az is lehet célzott viszont a kifejezés direkt ilyen választ kért.
" a liberálisok szemében ez a vezető nem közülük való,"
..mióta csak az a jó ami liberális és közülük való...mert amúgy a kettőt a liberálist és a közülük valót külön is ki lehetett volna fejezni ami nem mosta volna össze.
Csizmás Kond
@nemkati: ...és még annyit...Ha Orbánnak a háta mögött egy mai tapasztalattal rendelkező párt állana a félvilágot zsebretenné.
nemkati
@Csizmás Kond: Kár, hogy nem érted. Hogy a liberálisok szerint 0rbán nem közülük való, mert nem támogatja a szabadságot és az emberi jogokat, az csak annyit jelent, hogy emiatt nem közülük való, és nem azért, mert mondjuk antiszemita. Szó nem volt itt erről, ezt csak te láttad bele. És valószínűleg nem csak a liberálisok, mások is nem közülük valónak tartják 0rbánt, csak mindenkit nem sorolt fel a szerző.
Azt mondod: "mióta csak az a jó ami liberális és közülük való"
Nem csak az a jó. Ahogy nem csak az a jó, amit 0rbán és bandája művel. Sőt! Vagy szerinted az mind jó, sajnos, vagy nem sajnos?
nemkati
@Csizmás Kond: Na az tenne be nekünk, meg a világnak! Szerencsére ez azért nem így van. :)
Csizmás Kond
@nemkati: Orbán pillanatnyilag egy ország kormányfője, tehát az a rinya, hogy nem liberális és nem pártolja az emberi jogokat, ami tulajdonképpen a mai menekültfelfordulással kapcsolatban kialakult nézeteltérések eredménye igenis jól csinálja, ugyanis ő azt védi amire felesküdött és nem azt amit a buzeránspártoló külföldi akarat rá akar kényszeríteni.
Ha az ők liberalizmusa szerint cselekedne akkor árulóvá válna az ország törvényei benemtartása miatt...és lehet akkor azért ugatnának át a drótkerítésen...
nemkati
@Csizmás Kond: Mit védett meg? A menekültek a kerítés előtt sem ide jöttek, hanem átmentek Magyarországon, és ma is mind átmegy. Mit védett meg és mitől???
nemkati
@Csizmás Kond: Mit védett meg? A menekültek a kerítés előtt sem ide jöttek, hanem átmentek Magyarországon, és ma is mind átmegy. Mit védett meg és mitől???
nemkati
Hopsz. Ez egyszer is elég lett volna. :(
Csizmás Kond
@nemkati: Állítólag van olyan törvény és volt is már több száz éve nem csak itt hanem az egész európában ami kimondja, hogy egy ország határát csak az lépheti át akit beengednek.Namármost lehet itt jajveszékelni, hogy szegény menekültek viszont egyik sem tartotta tiszteletben a törvényt amit ha ő kellett volna betartasson biztos sokkal keményebb fellépéssel tette volna. Egyetlen országhatár sem átjáróház sem ez sem az övé.
Amúgy mostanig hányan kérték, hogy adjanak munkát mert nem ingyennélni jöttek ?
nemkati
@Csizmás Kond: Azok a törvények ilyen esetekben nem érvényesek. Ez ugyanolyan, mintha katasztrófa történt volna valahol, és tömegesen özönlenének erre az emberek. Ilyenkor nem lehet válogatni, kit engedek be és kit nem. Egyébként ami most zajlik a Közel-keleten, az katasztrófa. És a dublini egyezményt is felül fogják vizsgálni, sajnos elég sokat várnak vele.

Nem tudom, hányan kértek munkát, te tudod? Összesen hány százan lehetnek? Hát képzeld, ingyenélők tízezreit tartjuk el, de ők nem napi 5 dollárt kapnak, hanem havi több milliót! Na ez rendben van???
Csizmás Kond
@nemkati: ..hát persze hogy nem érvényesek...ugye akkor sem volnának azok ha a te ajtódon mennének be és az ablakon ki...ne butáskodj...
A közelkeleti helyzetet pedig oldják meg azok akik okozták.
...láttad miket csinálnak olaszországban, franciaországban németországban ?..ezt nevezed te katasztrófa sújtotta viselkedésnek ?
nemkati
@Csizmás Kond: Azok oldják meg, akik okozták? És mi addig várunk?
Csizmás Kond
@nemkati: ...dehogy, unalmunkba takaríttatjuk a szarukat amit hátrahagynak.
volvós
Jó régi a fotó, ha mögötte ül a 2 dadogós szóf@sója...
Mézike
@nemkati: Cirmosnak valahol igaza van.
Bár nem maradnak itt, de ha a " befogadó " ország kitoloncolja őket akkor mindet oda ahol belép az unio területére.
Mit gondolsz az hol van?
nemkati
@Mézike: A schengeni határnál, vagyis nálunk, gondolom. Az mit jelent, hogy a " befogadó " ország kitoloncolja őket? Vagy befogadja, vagy kitoloncolja, nem? Mindenesetre azok közül akik eddig átmentek Magyarországon mondjuk tavaly óta, hányat toloncoltak vissza mihozzánk? Ezt lehet tudni?
Mézike
@nemkati: Nem lehet. De még nem is realizálódott a helyzet.
nemkati
@Mézike: Tehát most attól kell félnünk, hogy azok közül, akik végre elhagyták az országot, egyszercsak visszajön ide több tíz vagy száz ezer? Csak azért kérdezem, hogy lelkileg felkészüljek.
Peller Anikó
@nemkati: 19.38, elég ha 5 jön és megmérgezik a vizedet vagy kisiklatják a vonatot amin éppen te utazol a kislányoddal. Egyébként igen, merkel nem titkolt programja, hogy kirostálja a neki nem tetsző szemetjét, éppen most döntöttek róla tán tegnap. Úgymint hazaküldik őket. Na ebből persze nem lesz semmi és így majd nálunk landolnak. Tíz százalékot emésztenek fel belőlük, így a 900 ezerből 800 ezret akár vissza is kaphatnánk, a feladónak. Egy ilyen esetben építhetnénk a kerítést az osztrák határra is a féleszű angyalka miatt.

Na jó, ez nem várható, de közben özönlenek tovább, a törökök már 30 ezresével nyomják őket, hiszen a tanti várja őket, velük még nem szelfizet. Végülis nem az ő pénze.
nemkati
@Peller Anikó: Igen ezt a vízmérgezős sztorit ismerem. Nekünk is volt egy szomszédunk, aki megfojtotta a kiscicánkat. Borzasztó!

De azzal megnyugtattál, hogy az osztrákok felé nem építünk kerítést. Hanem a 800 ezer visszakapott menekülttől akkor most elkezdek rettegni, jó lesz így?
verőce21
Csak előbb rendet tesznek Szíriában és akkor mehet mind a 86 országba haza mindenki. :)
Aki Én
Valóban az a kérdés, hogy valaki liberális vagy nem liberális? Nem az, hogy tolvaj vagy nem? Nem az, hogy zsarnok vagy nem? Nem az, hogy mit tesz, hanem, hogy mit mond? Nem értem ezt a sok baromságot.
Ha valaki nem vallja magát liberálisnak, akkor mindegy is, hogy mit tesz?
A szerző azt is belekalkulálta, hogy orbán a hazai balfaszoskodást fedezi a megmentő szereppel? Vajon tud bármit is a magyar belpolitikáról?
Rozgonyi István
@pbalage: Orvos mit mondott? Zsebhoki király? HM!
wagabund
@Peller Anikó: ezzel a vízmérgezés fenyegetéssel már találkoztunk a kuvaiti háború idején..

valahol Újpesten készült a titkos felvétel, amely egy fedett alvóügynökkel készült..mutatott a kérdezőnek egy marmonkannányi baromierős mérget, amit egy vízcsapon keresztül pumpálna vissza a hálózatba...az nagy sebességgel terjedne tovább, és mire észbekapnának, pár tízezer halott lenne a környéken...pontosan ismerte a csápos kutak elhelyezsét, számát, stb..
azt is elmondta az alvó ügynök, milyen anyagokból keverne össze olyan anyagot, ami egy gyutacs segítségével kidöntene egy 220 kilovoltos távvezetékoszlopot...akkor fél Budapest elsötétedne...

az zavaros, hogy akkor mi történt ezekkel az emberekkel de az ujságíró még valami könyvet is megjelentetett a lehetséges veszélyt kidomborítva...

mindenesetre akkoriban nem értettük, hogy itt ilyen előfordulhatna?
szerencsére nem voltunk fontosak...de ma?
nagyon-nagyon remélem, hogy a hírszerzés, az elhárítás, a tek, és mások baromira résen vannak...
más...
most mondta a Friderikuszban egy szakértő, hogy a kiutasítottakat nem fogadja vissza egyik ország sem, tehát itt maradnak őrizetben a nyakunkon..
ez az a tipikus eset, amikor a téli hidegben a csuka fogta meg a rókát...
Hath Izsák
"A szerző szerint azonban a liberálisok szemében ez a vezető nem közülük való, nem támogatja a szabadságot és az emberi jogokat, hanem a másik oldalon áll."

Arról persze nem is kell írniuk semmit, hogy ezt mire alapozzák, mert minden liberális tudja, hogy aki nem közülük való, az nem demokrata és nem támogatja a szabadságot és az emberi jogokat. Ebben azért bizonytalan vagyok... vagy mégsem?
nena
@pbalage: " tajparaszt sunkót " önnál nehezebb lenne találni...
jageragnes
Már megint a menekületeken vitatkozunk. Ha visszatoloncolják, akkor hova, ha itt lesznek biztos terroristák meg bűnözők kerülnek ide. Azt ne felejtsük el, hogy Orbánnak lett volna esélye elősször válogatni a menekültek közt, ha nem ezt a keritéses, meg terrorista hozzáállást kezdte volna. Azért azt mégse gondolja senki, hogy miután Németország befogadja a "legjavát akkor feltétlenűl kiválogatva a bűnözőket pont ide toloncolják őket. Viszont tényleg erre nem is gondoltam ezidáig, hogy az Osztrákok felől is el kell kezdeni a keritésépítést, mert mi van ha visszafele jönnek?
nemkati
@jageragnes: Bizony, ha befogadtuk volna közülük már eddig az elitet... de még azok se akartak itt maradni.
Freewolf
Na akkor véget is érhet a vita! A vadakat hazazavarni, kerítést és határzárat építeni és erőt mutatni!Hadsereget a határra és tűzparancsot! A liberális szarjankók pedig takarodjanak a politikából, közéletből!
Világos, mit szeretne Európa, amelyik nem egyenlő a vivien redingekkel, lunacsekekkel, meg kón banditákkal!
nena
Gyurcsótány !!! Hazaárló geci !!! Miért nem maradt odakint !!!
pbalage
@Freewolf: Mondd, neked hogy működnek az anyagcsere folyamataid?
Oxigént lélegzel be, és klórgázt lélegzel ki?
Pontosan milyen biokémiai folyamatok irányítják a szervezeted működését?
Freewolf
@pbalage: Tudtom nélkül hozzád szóltam volna? Bocsika!
Mézike
@nemkati: Visszajöhetnek igen.
Bár nem hinném, hogy terroristák, illetve gyílkosok lennének. Legtöbbje csóró , szegény ember aki megfelelő életkörülményeket szeretne.
Az unio inkább tömné, tömi a pénzt a menekültek ellátására, mert fáznak tőlük.
Az országnak nem kerülne pénzbe .
De feszültségek azok lennének rendesen.
Csak kicsit kell gondolkodni. Mert mit mond az a kisnyugdíjas aki ledolgozott élet után alig kap 60 ezret. Mellette pedig egy menekült család él, viszonylag jó körülmények közt.
Mint mond az a minimál béres, az a közmunkás aki nem tud kivakarózni a szegénységből.
Mit mond a roma aki putriba lakik?
Bele gondolni is szörnyű milyen balhék lennének. Mindenki a jogait hangoztatná, és taposná el a kisebbet.
A vallásukat, a mentalitásukat nem is emlitem. teljesen más emberek mint mi.
Lepényleső
Minél magasabbra hág,annál nagyobb a zuhanás. Kötelék.ha fűz hozzá,nem kisebb a rántás.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.