Az amerikai elnök kapott egy videofelvételt egy kislány nagymamájától, amelyen a gyermek azért sír, mert tudatosult benne: Barack Obama nem lesz egész életében államfő, sőt, hivatali ideje szűk egy év múlva lejár. A kislány vigasztaló választ kapott.

Obama a Facebookon tette közzé válaszát, ugyanis a nagymama, Caprina Harris ott mutatta be az unokáról készült rövid videót, és hozzá a bejegyzést. Mint az asszony írta, unokájában "egy tornaórája előtti szünetben tudatosult, hogy Barack Obama nem lesz már a mi elnökünk. Egész életében az ő elnöke volt, és (Obamához hasonlóan) augusztus 4-én van a születésnapja!".

Válaszbejegyzésében Obama vigasztalta a kislányt, hogy amikor már nem lesz elnök, akkor sem tűnik el Amerikából. "Caprina, mondd meg az unokádnak, hogy nem megyek sehová. Amikor elhagyom a Fehér Házat, akkor is amerikai állampolgár maradok, ugyanolyan, mint ő. S majd ha felnőtt lesz, együtt dolgozhatunk. Addig is figyelemmel kísérem az életét, és a születésnapunkat mindig együtt ünnepeljük" – írta.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Magyar politikai életben ismeretlen elegancia.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ha már eddig legörgetett...