Havonta bruttó 9895 eurót (3,1 millió forint) keres a francia elnök személyes fodrásza – írta szerdán a Le Canard enchainé.

A mindig jól értesült francia szatirikus hetilap szerint Olivier Benhamou az államfő személyes fodrászaként 2012. május 16-án, néhány nappal Francois Hollande elnökké választása után írt alá a teljes elnöki mandátum időtartamára, azaz öt évre szóló szerződést az Elysée-palotával.

A dokumentumban az szerepel, hogy a határozott idejű munkáért 593 700 eurós honorárium jár neki, valamint alkalmanként szállásköltség és egyéb juttatások.

A francia elnöki hivatal nem kívánta kommentálni a cikkben megjelenteket, de a hetilap azt írta, hogy az Elysée-palota a szerkesztőségnek megerősítette az értesülését. A magas fizetést azzal indokolta, hogy Olivier "munkanapja nagyon korán kezdődik, folyamatos időbeosztással, minden reggel és ahányszor napközben szükséges, újrafésüli az elnököt, minden nyilvános megszólalása előtt, beleértve a hétvégéket is".

Három millió forintot keres a kopasz francia elnök fodrásza

A hetilap megkereste a fodrász ügyvédjét is, aki elmondta: olyan kizárólagos szerződésről van szó, amelynek értelmében az ügyfele bezárta a Párizs XVII. kerületében található szalonját.

"Huszonnégy órában áll az elnök rendelkezésére, soha nem helyettesítik. Nem volt ott a gyerekei születéseinél és akkor sem, amikor kórházba kerültek" – idézte a lap az ügyvédet.

A Le Canard enchainé a szerződés 5. cikkelyét is idézte, amely szerint a fodrász köteles a legnagyobb titokban tartani a munkájával kapcsolatos minden részletet és azokat az információkat, amelyekről a munkája közben értesül.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Ez akkora penz? A mi Don Padrenknak sincs sokkal tobb es hosszabb haja, csak mas elosztasban van, es szerintem nalunk is keres ennyit. Nalunk meg van a DOnnak kulon tilosban valo parkolohelye is, es nagy valoszinuseggel a fodrasza neven mar tobb szaz hektar fold van, vagy 2-3 belvarosi trafik... ES??? Hollande, Te tudsz ilyet produkalni?
Na ugye. hogy haldoklik a nyugat

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.