A szamurájdarázs a poloskák eredeti élőhelyén, Ázsiában kordában tudja tartani a bogarak szaporodását.

Ez a rovar végetvethet a poloskainváziónak

Fotó: ma7.sk

Az ázsiai márványpoloska csakúgy mint nálunk, Amerikában is elszaporodott, rengeteg kárt okoz többek közt a gyümölcsösökben is. Amerikai szakértők ezért úgy döntöttek, megkeresik a rovar eredeti élőhelyén annak természetes ellenségét, hogy aztán Amerikában is megpróbálják elterjeszteni – írta a magro.hu. A tudósok a szamurájdarázs nevű rovart találta a legeredményesebb harcosnak: ez a rovar a poloska petéiba rakja saját petéit, így a kis darázs még azelőtt felfalja a poloskát, hogy az egyáltalán kikelne.

A szakértők végül Amerikába vittek több példányt és kísérletezni kezdtek velük annak érdekében, hogy kiderítsék, hogyan tudnák az Egyesült Államokban is kihasználni a rovar képességeit. 2014-ben aztán azt jelentették nekik, hogy Maryland államban szamurájdarazsat találtak, amelyik bizonyosan nem a tudósok által behozott példányok közül való. Kiderült, valószínűleg maguk a poloskák hurcolhatták be a darazsat. A tudósok most azt vizsgálják, hogy a szamurájdarázs hogyan lesz képes eredeti élőhelyén kívül is megállítani a poloskainváziót, a nyári vizsgálataik során azt találták, hogy a darazsak nagyjából képesek kontroll alatt tartani a kártevőt.

(Blikk.hu)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
És? A szamurájdarazsakkal mit kezdünk? Ugyanis törvényszerű, ahogy fogynak a poloskák, úgy szaporodnak a darazsak...

Aztán töprenghet a nép, hogy most mijalófaszt csináljon?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
anima
Mindig is bírtam a szamurájokat a lojalitásuk miatt.
Kuroszava Akira-án szocializálódtam.
De közben felnőttem, és rájöttem, hogy a lojalitásnak is vannak határai.
Nem a lojalitással van a baj (a lojalitás, az jó!), hanem azzal, hogy ki felé lojális az ember.
Pl. az Orbán felé lojálisak jók?
QRVÁRA NEM !!!
Aki a rossz felé lojális, az qvára nem jó !!!
anima
Az emberek nem ökoszisztémában gondolkodnak.
Nem látják át az egészet, nem értik a rendszer lényegét.
Pillanatnyilag próbálják megoldani a felmerülő helyzetet, és nem számolnak a következményekkel.

Egy dolgon mindig érdemes elgondolkodni: A föld működik az ember nélkül is - és jobban, mint az emberrel.
Akkor mi a baj?
szép új világ
Ha visszagondolunk az elmúlt évtizedre, szinte minden évben volt egy rovar faj, ami ideiglenesen túlszaporodott. Aztán eltelt egy év és nagyjából visszaállt a populáció az eredeti szintre. (Így volt ez nem rég a darazsakkal, a szövőlepkékkel, bögöly legyekkel, stb) A természet visszaállítja az egyensúlyt, csak időt kell hagyni rá.
bakcsubakka
@wagabund: Hihihi ... Ez a kérdés már bennem is megfogalmazódott.
bakcsubakka
Az ilyesmiből nem sok jó szokott származni.
Ausztráliában a nyúlhúst is nyúlhússal eszik a szerencsétlenek,pedig nemrég még hírből sem hallottak róla.
wagabund
@bakcsubakka: ez igenjó példa...csak én a darazsat nem szeretem...meg még vagy tízmillióan..

:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. October 20., 14:24
Mostantól a személyiben is lehet vasúti bérlet
Itthon - 2019. October 20., 13:42
Ha teheti, most ne lélegezzen
Szórakozás - 2019. October 20., 12:05
Ha szereti a mozit, ezt ki ne hagyja