Az európai védelemről egyeztet szombaton a francia elnöki hivatalban Emmanuel Macron francia államfő Donald Trump amerikai elnökkel, aki az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény centenáriumi ünnepségeire érkezett Párizsba.

A találkozó előtt a két ország vezetője baráti hangulatban üdvözölte egymást. Láthatón el kívánták oszlatni azt a polémiát, amely azután robbant ki a médiában, hogy

az amerikai elnök péntek este, miután megérkezett a francia fővárosba,"sértőnek nevezte a Twitteren Emmanuel Macronnak az önálló európai hadsereg létrehozására tett javaslatát.

„A népeink, hadseregeink közötti barátságot és azt a fantasztikus szolidaritást ünnepeljük most itt, amely köztünk, a legrégebbi szövetségesek között fennáll” – mondta a megbeszélés előtti nyilatkozatában a francia elnök.

„Természetesen meg fogom vitatni Trump elnökkel az európai stratégiai képességekre és egy olyan Európára tett javaslatokat, amely jobban ki tudja venni a részét a NATO-ban a közös terhekből” – tette hozzá a francia elnök, de az európai hadsereg kérdésére nem tért ki. 

Donald Trump is megerősítette, hogy baráti viszonyt ápol francia kollégájával.

„Nagyon sok téren sokban egyetértünk. Talán egyesek egész mást gondolnak, de sokban közös a véleményünk. Különösen értékelem amit a védelmi költségek megosztásáról mondott. Azt szeretnénk, ha Európa erős lenne, hatékonyan kell dolgoznunk Európa megerősítéséért, mindannyian ezt szeretnénk” – fogalmazott az amerikai elnök.

Az európai védelemről egyeztet Macron és Trump

Macron egy keddi rádióinterjúban beszélt arról, hogy Európának saját haderőre lenne szüksége.

„Nem védjük meg az európaiakat, ha nem döntünk arról, hogy hozzunk létre egy valódi európai hadsereget” – hangoztatta a francia elnök, amire válaszként azt írta a Twitteren Donald Trump:

Macron francia elnök azt javasolja, hogy Európa állítson fel saját haderőt, hogy megvédje magát Amerikától, Kínától és Oroszországtól. Ez nagyon sértő, de talán Európa jobban tenné, ha kivenné méltó részét a NATO finanszírozásából, amelyet jelenleg jórészt Amerika áll!

A találkozó előtt szombat reggel a francia elnöki hivatal a félreértések eloszlatására azt közölte, hogy Emmanuel Macron javaslata az európai hadseregről semmi esetre sem az Egyesült Államok ellen irányult, jóllehet a francia elnök másfél évvel ezelőtti megválasztása óta folyamatosan szorgalmazza a közös európai védelem megerősítését, amelyet a Donald Trump nyilatkozatai miatti amerikai stratégiai bizonytalansággal és kiszámíthatatlansággal indokol.

A védelmi politikáról kirobbant vita hírmagyarázók szerint kiváló példa a két ország vezetője közötti baráti viszony ellenére meglévő mély nézeteltéréseknek a környezetvédelemről, az iráni nukleáris kérdésről, a külkereskedelmi kapcsolatokról és általában a világrend alakulásáról.

Az európai védelemről egyeztet Macron és Trump

Az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény centenáriumán csaknem száz ország delegációja, köztük 72 állam- és kormányfő előtt vasárnap Emmanuel Macron a multilaterális világrend megőrzésért fog szót emelni, amit viszont az amerikai elnök elutasít.

A megemlékezés egyik legfőbb eseménye vasárnap délelőtt a párizsi Diadalív alatti főhajtás lesz, amelyet követően Angela Merkel német kancellár, António Guterres ENSZ-főtikár és a francia elnök együtt fogják megnyitni a Béke Párizsi Fóruma elnevezésű háromnapos rendezvényt, de azon Donald Trump nem kíván részt venni.

Cikk- és címlapkép: MTI/AP/Thibault Camus

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Patmarissa
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top...
Jozefina
Macronnak tökéletesen igaza van. Egy közös EU haderő felállítása elkerülhetetlen!!!
Eriksson
Trump azt hiszi, hogy az egész világ az övé. Aszongya: Nem kell Európának saját hadsereg, erősítsék inkább az ő NATO-ját.
Tényleg hülyének néz mindenkit?
fekete
Hogy nem kivan reszt venni a BEKE Forumon Donald es a SZloveniai felese'ge?EZeknek haborubol eltek edig is,kozben pedig ez a vilag tonkretevoje Mi Be'ke't akarunk,eszt hangosztassa mindehol.Tudjuk a MAGYAR Korona is Hollywoodbol kerult vissza,Erdekes az eBay-en mindent lehett vasarolni regi haborus dolgok stb,es minden elado amerikai.Hogy ho-
gyan jutottak sok erdekes dologhoz ? Meg all az e'sz!
Eriksson
@fekete: Egy agresszor állam agresszor marad, bárki is az elnöke.
A fegyvergyártás a legjobb üzlet. Amit nem vesznek meg különböző államok, azt fel kell használni, minden áron. S arra kiválóan megfelel a NATO.
De miért kér ennek még több hozzájárulást Európától Trump? Saját államának nincs rá pénze?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél