A házkutatásokat Kijevben és Zsitomiri területen hajtották végre összesen nyolc helyszínen.

Házkutatást tartottak az ukrán hatóságok hétfőn a moszkvai patriarchátus joghatósága alá tartozó ukrán ortodox egyház három egyházközösségének épületeiben és vezetőik otthonában. Az ukrán rendőrség részleteket mellőző közlése szerint

az akciót a vallási alapú gyűlöletkeltéssel kapcsolatos nyomozás keretében hajtották végre. A razziákat Kijevben és Zsitomiri területen hajtották végre összesen nyolc helyszínen. Az egyház elítélte a hatósági műveletet, melyet megfélemlítésnek minősített.

A zsitomori Szent Kereszt Felmagasztalása katedrális vezetője, Szerhij elmondta: olyan írásos anyagokat vagy információs eszközöket kerestek nála, amelyekkel

„felekezetek közi viszályt lehet szítani”.

A házkutatást egy másik, a Zsitomiri területen fekvő Ovrucsban lévő Megváltó templom vezetője, Kapljuk is hasonlóképpen írta le.

Gyűlöletkeltés miatt razziáztak templomokban és papok otthonaiban Ukrajnában

A rendőrség tájékoztatása szerint a házkutatásokat az ukrán büntetőtörvénykönyvnek a nemzeti, vallási vagy faji alapú hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó cikkelye alapján hajtották végre.

Múlt pénteken Pavlo metropolita, a kijevi Pecserszka Lavra kolostor és templomkomplexum vezetőjének házában razziáztak a hatóságok. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat közölte: a metropolita ellen vallási alapú gyűlöletkeltés gyanújával indítottak eljárást. A hétfői házkutatások valószínűleg összefüggnek Pavlo metropolita ügyével.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Nagyon helyesnek tartom, ha a vallást elkülönítik a politikától. És amelyik vallási vezető ráadásul hergeli is a híveit, azt meg el kell ítélni!!!?? Persze putyin majd talál okot a megvédésükre néhény harckocsi egységgel, vagy mással...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.