Sajtóértesülések szerint agyonlőtték a rendőrök azt a férfit, aki kedden este három embert megölt, többeket megsebesített Strasbourgban egy karácsonyi vásár mellett.

A BBC cikke szerint csütörtök este Strasbourgban három rendőr vett észre egy gyanús férfit, ám mikor megállították, a férfi megfordult és lőni kezdett rájuk. A rendőrök viszonozták a tüzet és "semlegesítették" a férfit, akiről kiderült, ő a keresett személy. 

Agyonlőtték a strasbourgi lövöldözőt

Virágok és mécsesek a strasbourgi lövöldözés áldozatainak rögtönzött belvárosi emlékhelyén 2018. december 13-án.

Fotó, címlapi kép: MTI/EPA/Ronald Wittek

Cherif Chekatt kedd este Strasbourgban egy karácsonyi vásár mellett lelőtt három embert, 12 embert pedig megsebesített (hatan közülük kritikus állapotban vannak), majd pedig elmenekült. A rendőrség kedd este óta nagy erőkkel kereste a város több körzetében.

A 29 éves férfi korábban rablásokat követett el, majd a börtönben vált radikális iszlamistává. A hatóságoknak S-aktája (vagyis terroristagyanús személynek tartották) volt róla, kedd reggel pedig házkutatást is tartottak a férfi lakhelyén más ügyben, ahol gránátokat találtak – a férfi azonban nem volt otthon akkor.

A három áldozat közül az egyik egy thaiföldi turista volt, a második egy Afganisztánból áttelepült háromgyerekes családapa. A harmadik áldozat sajtóértesülések szerint egy nyugdíjas banktisztviselő volt.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Tavryni őrnagy
Csoda hogy az került földre, nem amazok amilyen jól dolgoznak.
papa.49
Minden ilyen tetűt minél hamarabb lelőni mint a kutyát !!!
1magyar
mérkellnek meg csókoljanak kezet mert beengedte és hagyta hogy élje világát az országban, holott megfigyelték.
kereső
@1magyar: az ugye nem zavar,hogy Franciaországban történt a lövöldözés- és az elkövető egy harmadik generációs marokkói származású, de születetett francia állampolgár volt. Tényleg használd már a netet!
1magyar
@kereső: makaróninak is kézcsók jár.
kereső
@1magyar: nem makaróni, és nem mérkell. Macron,Merkel. És először is orbánnak jár a kézcsók legelőször, mert ő az aki minden normális megoldást eddig megtorpedózott. Mindezt azárt, hogy itthon a "nagy megmentő" szerepében tetszeleghessen, mert ,ha nincs migráncskérdés, akkor orbán 2018.április 8.-án nem miniszterelnök tovább.Vagy még nagyobb csalásra kényszerültek volna.
Peller Anikó
A makarónizabálók már 1.5 millió marokánt eresztettek be magukhoz. A banya ennyi arabot egyetlen év alatt eresztett Európára. Most a panyolok vannak útban, átvették a taljánoktól a stafétabotot, egyik hülyébb minta másik. Európában amúgy kb 50 millió arab-muszlim-iszlám-néger él, bár ennek nagyrésze dolgozni jött hozzánk (főleg a török) és nem akarja elvágni a torkodat.

Csak egy kisebb része, úgy 10 millió.
1magyar
A megölt emberek nem tudom migránspártiak voltak-e?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.