Népszavazást tervez Emmanuel Macron francia államfő a kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen több mint két hónapja tiltakozó sárgamellényesek követeléseiről – értesült a Le Journal du Dimanche (JDD) című vasárnap megjelenő hetilap. A referendumot a májusi európai parlamenti választásokkal együtt tartanák.

Francia zavargások – Macron népszavazást tervez

A francia kormány szociális és adópolitikáját ellenző sárgamellényesek tüntetnek Párizsban 2019. február 2-án. Az üzemanyagadó emelése ellen 2018. novemberben létrejött sárgamellényes mozgalom azóta több szociális jellegű követelést fogalmazott meg és az államfő távozását követeli. Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat

A lap a köztársasági elnök környezetére hivatkozva azt írta, hogy Macron a népszavazást tartja az egyetlen megoldásnak a sárgamellényes mozgalom okozta válság megoldására.

A végső megoldás a referendum, és nekifutunk. A nagy nemzeti vitával az elnök bebizonyította, hogy megvan a személyes tartaléka beindítani a gépezetet

- írta a lap meg nem nevezett elnöki forrásokra hivatkozva.

A sárga láthatósági mellényt viselő tüntetők 2018. november 17-én vonultak először utcára tiltakozva az ellen, hogy a kormány emelni akarta az üzemanyagokat sújtó környezetvédelmi adót.

A kabinet végül elállt ettől, és december közepén jogosnak nevezve a társadalmi elégedetlenséget, több olyan intézkedést is bejelentett mintegy 10 milliárd eurós összegben, melyek célja a szegényebb társadalmi csoportok helyzetének javítása. A kormány álláspontja szerint már csak egy radikalizálódott kisebbség folytatja a megmozdulásokat, amelyeken egyebek mellett a vagyonadó visszavezetését és az állampolgári kezdeményezésű népszavazás intézményének bevezetését is követelik.

A köztársasági elnök kezdeményezésére az országot érintő legfontosabb társadalmi és gazdasági kérdésekről január 15-én vitasorozat kezdődött országszerte 2 ezer helyen, amelyben Macron személyesen is részt vesz. Eddig három alkalommal több mint hat órán át válaszolt polgármesterek, állampolgárok és sárgamellényesek kérdéseire, aminek következtében lassú emelkedésnek indult a tetszési mutatója.

A sárgamellényesek egy része azonban a vita ellenére is folytatja a tiltakozásokat: szombaton mintegy 60 ezren tiltakoztak országszerte a rendőri erőszak, elsősorban a gumilövedékek rendszeres használata ellen a tüntetéseken.

A JDD úgy tudja, hogy a választások lebonyolításáért felelős belügyminisztériumban a múlt héten felvették a kapcsolatot a nyomdákkal annak érdekében, hogy a május 26-ra tervezett EP-választásokkal egyidőben a népszavazást is meg lehessen tartani "amennyiben az államfő is megerősíti a menetrendet". A végső döntést Emmanuel Macron egy héten belül hozza meg – írta a lap.

A népszavazásra bocsátandó kérdéseket azonban még nem határozta meg az elnöki hivatal, azokat a nagy nemzeti vitáról március második hetében elkészülő konklúziók alapján fogalmaznák meg, elsősorban az intézményi reformokról: a képviselők számának csökkentéséről, a mandátumhalmozás megszüntetéséről, a kötelező szavazásról, a részvételi demokráciáról. A vagyonadó kérdését azonban Macron nem kívánja a lap szerint népszavazásra bocsátani.

Laurent Wauquiez, a jobbközép Köztársaságiak elnöke vasárnap az Europe1 kereskedelmi rádió és a Cnews hírtelevízió közös műsorában arra figyelmeztetett, hogy a népszavazás nem korlátozódhat az intézményi kérdésekre.

"Ügyelni kell arra, hogy a nagy nemzeti vita ne egeret szüljön, és hogy a vita kimenetele ne korlátozódjon olyan témákra, amelyek nagyon távol állnak a franciák gondjaitól" – fogalmazott Wauquiez, aki szerint arra is figyelni kell, hogy "ne szülessen döntés mindenről" még a vita vége előtt. A jobboldali politikus úgy látja, hogy az arányos szavazási rendszer bevezetése vagy a képviselők számának csökkentése nem "elsőszámú követelése" a franciáknak.

A JDD pedig arra emlékeztetett, hogy a népszavazás kétélű fegyver, mert "a szavazók arról híresek, hogy nem a feltett kérdésre válaszolnak, hanem annak, aki felteszi azokat, mégpedig megbüntetve őt".

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Forduljon bizalommal Orbánhoz.Ő megtudja mutatni,hogy lesz a 49%-ból 2/3 többsége a kormányzó pártnak. Elmagyarázza neki,hogy kiket kell megfélemlíteni,kiket kell csipp csupp kis fával,krumplival megvenni.Nála bejött,akkor Makronnál is be fog jönni .Persze kérdés,hogy náluk mennyire amortizálódott le a demokrácia. Amennyiben a bíróság és az ügyészség nincs Macron kezébe,akkor húzós lesz,még bukhatnak is.EJ de tudnék neki örülni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.