Heinz-Christian Strache Ibizán tett kijelentései ártottak Ausztriának és akár büntetőjogi következményekhez is vezethetnek – mondta Sebastian Kurz osztrák kancellár a volt alkancellárról a Földközi-tengeri szigeten titokban készített videofelvételről egy hétfői német lapinterjúban.

Kurz börtönnel fenyegti lemondott alkancellárát

Sebastian Kurz a Bild című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a videofelvétel "a hatalommal való visszaélésről", valamint "nyílt korrupciós ajánlatokról" és "a szabad sajtó elleni támadásokról" szól.

Arra a felvetésre, hogy az Egyesült Államokban ezért akár 25 év börtönbüntetés is járhat, azt mondta, hogy Ausztriában is lehet "büntetőjogilag releváns" mindaz, ami a felvételen elhangzott. Ezt majd az ügyben indított vizsgálatok során kell megállapítani.

Heinz-Christian Strache már a 2017-es választási kampányban is tett "kétes kijelentéseket", de "amit ebben a videóban elmond, az egy nagy botrány, politikai tevékenysége végét jelenti, és vélhetően büntetőjogi következményekhez is vezet" – fejtette ki Sebastian Kurz.

Az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke hozzátette: maga a felvétel is "kétes módszerek" alkalmazásával készült, de "a nagy botrány a tartalom, az ötletelés a hatalommal való visszaélésről".

A Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt elnökének kijelentései "ártottak a politika tekintélyének és az ország tekintélyének", és ezekkel a kijelentésekkel "az FPÖ tönkretette saját magát" – mondta Sebastian Kurz.

A rejtett kamerákkal készített videofelvételen Heinz-Christian Strache a választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy magát ausztriai befektetésre készülő dúsgazdag orosznak valló nőnek 2017 júliusában, néhány hónnappal az ausztriai parlamenti választás előtt.

A felvételről pénteken számolt be a Der Spiegel című német hírmagazin és a Süddeutsche Zeitung című német lap. Másnap Heinz-Christian Strache lemondott alkancellári és pártelnöki tisztségéről, Sebastian Kurz pedig felmondta a koalíciót az FPÖ-vel és kezdeményezte előrehozott választások kiírását.

Forrás: MTI

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

menekült
@Shikari: Neked sincs semmi érdemi hozzászólásod a Strache-0rbán botrányhoz, csak a sorosozás?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@Aki Én: Mikor szabadultál az opniból Ferike?
csak úgy....
@Aki Én: nehéz eset ez a vegödszke 21...
verőce21
@Aki Én: Merthogy beteg vagy még mindig. "A Ki ha Én nem"? - fóbiádból.
Napóleonnak szoktad még érezni magad? :)
Aki Én
@csak úgy...: ...az. Nem egy észlény. Ezért fideszes a szerencsétlen, ahhoz nem kell sok ész, nem kell gondolkodni. Elég a szeretett vezető szavait befogadni, az sem baj, ha a tegnapi ellenkezője.
csak úgy....
@Aki Én: viktorianus tanonc komcsi fölmenökkel ,föltehetöleg az AVH ig visszavezethetö de a gest após kromoszómák is jelen vannak nála..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.