. Levent Y.-t már másodszor ítélték el nemi erőszak miatt. Az első eset még 2002-ben történt, amikor megpróbált megerőszakolni egy 16 éves lányt a bokrokban a Ihme folyó partján. A németországi nemi erőszakos esetekben elég ritkák a török elkövetők. A 41 éves, most elítélt Levent Y. az egyik kivétel, habár őt most már másodszor ítélték el nemi erőszak miatt. Az első eset még 2002-ben történt amikor megpróbált megerőszakolni egy 16 éves lányt a bokrokban a Ihme folyó partján. Akkor két és fél évet kapott és kábítószer–elvonásra, egy zárt klinikára kellett bevonulnia. Ez azonban nem oldotta meg drogfüggőségét, mert – a bíróságon tett vallomása szerint – továbbra is alkohol és kokainfüggő volt és ez részint rontotta a memóriáját, részint fenntartotta a szexfüggőségét. Hogy ez orvosilag mennyiben igaz, azt nem tudjuk, de tény, hogy a mostani perében egy törvényszéki pszichológus is megerősítette.
A kislánya 14 éves barátnőjét erőszakolta meg a török férfi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 10:14
Videó – Orbán kitett magáért a kínai elnök fogadásán, de nem teszi zsebre, amit a kommentelőktől kapott
Itthon
- 2024. May 10., 10:34
Szijjártó végre bevallotta: szégyen és kínos
Itthon
- 2024. May 10., 10:09
Soha nem hallott történetet mesél el Molnár Csilla tragédiájáról testvére, aki egy vétlen nőt gyilkolt meg az utcán
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 9., 08:58
Végleg vége? – L.L.Junior és Dárdai Balnka szakított az Ázsia expressz után
Nagyvilág
- 2024. May 9., 14:10
Kivonja Covid-19 vakcináját a piacról az AstraZeneca
Szórakozás
- 2024. May 8., 14:13
Újra iskolapadba ült Gregor Bernadett, az új szakmának semmi köze a színészethez – ezt fogja tanulni
Új hozzászólás