Pedig a kampányban még a diákok ingyenes utaztatását is meglebegtették. De ez egy ilyen ország. Ki hitte volna, hogy szorul a kapca, és hogy a kormánynak sürgősen elő kell teremtenie némi pénzt – egészen pontosan 7 milliárd lejt – ahhoz, hogy az államháztartási hiány ne haladja meg a kormány által vállalt mértéket? Úgy látszik nem jött ki a matek a kormányéknál, mert Eugen Teodorovici pénzügyminiszter a PSD ügyvezető testületének hétfői ülésén már be is jelentette, milyen intézkedésekkel akar megtakarítást elérni. Az egyik javaslat az lenne, hogy a diákok ezentúl ne utazhassanak korlátlanul ingyen a vonaton, hanem korlátozzák az utazások számát, vezessék be ismét a 26 év korhatárt, ameddig igénybe vehető a kedvezmény, illetve csak a vizsgáikat sikeresen letevő diákok élhessenek a kedvezménnyel. Az egyetemi hallgatók korlátlan számú ingyenes utazását 2017-ben tette lehetővé a kormány, majd eltörölte a 26 éves korhatárt is arra hivatkozva, hogy ez diszkriminatív. A mai...

Forrás: foter.ro
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@durbincs: aszt még csak étem hogya román lapokbó szemezgecc de egyetemista sose vótá ugyhogy ez a hir sem érint téged he ?
CsipkeRózsa
@durbincs: Csak a 65 év felettieknek jár az ingyenes utazás.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.