Valamelyest emelkedett júliusban az illegális úton Európába érkező bevándorlók száma az előző havi adatokhoz képest – írta friss jelentésében az Európai Unió part- és határvédelmi ügynöksége (Frontex).

Ennyi menekült érkezett az EU-ba júliusban

A kedden közzétett értékelés szerint júliusban 10 500-an érkeztek a négy legfőbb migrációs útvonalon keresztül az EU-ba, ez 4 százalékos növekedést jelent. Az év első hét hónapjában regisztráltak száma összesen mintegy 54 ezer volt, 30 százalékkal kevesebb a tavalyinál.

A fő belépési pontnak továbbra is Görögország számított, itt júliusban csaknem 5800, idén eddig 28 200 embert jegyeztek fel, ami 6 százalékos csökkenés a 2018-as számokhoz képest. Legnagyobb csoportjukat az afgánok tették ki.

A második helyen a nyugat-mediterrán útvonal állt. Spanyolországban 22 százalékkal 2900-ra nőtt az illegális határátlépések száma. Az utóbbi hét hónapban a helyi hatóságok 13 ezer migránst regisztráltak, 41 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. A legtöbben Afrika szubszaharai térségéből érkeztek.

Olaszországban lényegében változatlan maradt az érkezők száma. Júliusban 1100-an, idén pedig eddig 4900-an értek itt partot, utóbbi valamivel több mint negyede a tavalyi adatoknak. Az érkezők legnagyobb csoportjait a tunéziaiak, a szudániak és a pakisztániak alkották.

A nyugat-balkáni útvonalon 460 bevándorlót regisztráltak, a féléves 5800-as adat pedig közel a duplája az egy évvel ezelőttinek. Legtöbbje az érkezőknek afgán és iráni volt.

Forrás:MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
Egy olyan statisztikát is szeretnék látni, hogy ezek közül a menekültek közül hányan dolgoznak, hányan követtek el bármilyen bűncselekményt, hányan gyilkoltak közülük... csak hogy többet tudjunk.
tudode
Ugyebár, kacsavár!
.
Megvalósult ŐFÉLESÉGE álma, a több millió bevándorló fogadása a gazdaság működtetése céljából:
.
----- Orbán Viktor több millió bevándorlót vár
.
https://www.origo.hu/itthon/20010608orban.htm...
.
Igen ám! Csak a Charlie Hebdó párizsi békemeneten gyütt arra rája, hogy lóvét lehet csinyányi a migráncsokból, oszt' még az ellenük való úszitással még REPETÁZOTT/ZIK "is" a húsosfazékból.
.
Oszt' miután kiürülni kezdett az ország, rágyütt arra, hogy ÁTKERESZTELI FideSS módra a migráncsokat VENDÉGMUNKÁSSÁ!
.
Oszt' gyüttek is!!!
.
---- Hivatalosan 11 ezer vendégmunkás érkezett tavaly Magyarországra
.
https://24.hu/belfold/2019/01/22/vendegmunkas...
.
----- Munkásszállás építése Magyarországon
.
https://www.google.com/search?ei=mthSXe7bLvKy...
-------------------------------
.
Errü van nagyBASZÓ!! Migráncs eccse! Vendégmelós orrba, szájba, mert különben BEZÁR a BAZÁR a majmaival együtt:
.
https://www.youtube.com/watch?v=llEmY6yushQ...
.
Még viccnek is rossz ez a FOSZAR!
Jozefina
Ezek orbán migránsai, akik vendégmunkások!!! Nagy szarban lenne nélkülük!!??
papa.49
@Jozefina: Azok már gyilkolnak is aztán megpróbálnak olajra lépni Ukrajnában !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok