Péntektől beléphetnek az Osztrák Köztársaság területéről Magyarországra azok az osztrák állampolgárok, akik négy napnál nem régebbi okirattal igazolni tudják, hogy szervezetükben aktuálisan nincs jelen a Sars-CoV-2 koronavírus – az erről szóló kormányhatározat csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.

Jöhetnek az osztrákok, ha van érvényes tesztjük

A kormányhatározat azt is kimondja: ha az Ausztria felől Magyarország területére belépett osztrák, illetve magyar állampolgár a belépést követő 14 napon belül a fertőzés tünetét észleli, akkor lakóhelyét, tartózkodási helyét vagy szálláshelyét nem hagyhatja el és haladéktalanul értesítenie kell telefonon a járványügyi hatóságot.

Ugyanez vonatkozik arra is, aki az Európai Gazdasági Térséghez tartozó állam polgáraként Magyarországon állandó tartózkodásra jogosult és ezt tartózkodási kártyával igazolja.

A rendelet hatálya nem terjed ki a teherforgalomban határátlépőkre.

Csütörtökön a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szokásos napi tájékoztatóján arról beszélt Kiss Róbert rendőr alezredes, az ügyeleti központ munkatársa, hogy a kormány folyamatosan egyeztet a szomszédos országokkal a további átkelők megnyitásáról és a korlátozások megszüntetéséről. Példaként épp a magyar-osztrák határt említette arra, hogy rövid időn belül a két ország állampolgárai átléphetik a határt, ha okirattal igazolják azt, hogy nem koronavírus-fertőzöttek.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Pár érdekes gondolat megfogalmazódott bennem...ha valóban olyan komoly járvány volt...akkor a kamionok,árú szállítók miért is ingázhattak szerteszét Európa útjain,mindenféle kontroll nélkül??? Természetesen csak költői kérdés...de egy kis elmélkedést megér...
rokker33
Én vasárnap tértem vissza Ausztriába és a határon az osztrák határőr csak munkaszerződést és személyi igazolványt kért és már mehettem is.Ha most vissza mennék Magyarországra azonnal kapnék 14 napot! Ostobaság de ez van...
Zsopiale
Na és a másik irány..? Mikor kezdhetjük, azaz folytathatjuk a menekülést a pokolból..?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.