A világra szóló lénykérés után meghitt, csendes esküvőre vágyik Kasza Tibi és szerelme, Andi, akit már Manker néven ismer az egész ország.

Thaiföldön szeretnénk megesküdni, ha el tudunk utazni, akkor még az idén összehozzuk. Mindenképpen csendes, meghitt szertartásra vágyunk, csak kettesben, esetleg két tanú jelenlétében szeretnénk kimondani a boldogító igent. Engem nem vonz a klasszikus értelemben vett nagy esküvő, nem akarok azon izgulni, hogy melyik asztalról fogyott el az isler, csak a páromra szeretnék figyelni

– árulta el a Blikknek Kasza Tibi, aki annyira ügyelt a lánykérés előtt, hogy kedvese ne fogjon gyanút, hogy még azt is felajánlotta, ne tartson vele arra A Nagy Duett adásra, amelyben végül megkérte a kezét.

Már megvan, hol lesz Kasza Tibi és Manker esküvője

Aznap Manó elég fáradt volt, ezért mondtam, nyugodtan maradjon otthon, nézzen meg a tévében. Igazából biztos voltam benne, hogy nemet mond erre, mert mindig elkísér a fellépésekre. Elterelésnek szántam, és szerencsére bevált

– mesélte lelkesen a vőlegény, aki úgy érzi, készen állnak a családalapításra is.

Az esküvő és a nászút után jöhet a kisbaba is. Nem görcsölünk rá, csak lazán. Andi mindenképp fiatal anyuka lesz, én meg így is, úgy is öreg apuka.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Csendes esküvő?
Akkor utazzatok el Szatymaz-Alsóra és ingyen összead a helyi anyakönyvvezető. Az tényleg csöndes lesz.
Ez, amit itt hírdettek és felvágtok vele az csak a celeb-parasztok szokásos furkó dicsekvése. Bár, ez a szintetek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél