Budapestnek Párizsra, Bécsre vagy éppen Berlinre kellene hasonlítani, Gyurcsány Ferenc szerint. A DK elnöke szerint ugyanis nem a merényletek határoznak meg egy várost. Azt mondta: ő a támadások ellenére is odavan ezekért a helyekért, és imádná ha Budapest olyan lenne mint Bécs. Nyugalom és kiszámíthatóság jellemzi ma Európa nagyvárosait – Gyurcsány Ferenc erről beszélt csütörtökön a Kossuth Rádió műsorában. A DK elnöke szerint ha választani lehet, ő Budapestet is olyanná tenné, mint amilyen például ma Párizs vagy éppen Bécs. Párizsban élt a 85 éves Mireille Knoll, akit pénteken a gyanú szerint brutálisan meggyilkoltak. A idős asszony részben megégett, késszúrásokkal teli holttestét az ágyán találták meg. A szintén franciaországi Carcassonban múlt héten egy marokkói származású merénylő gyilkolt. A férfi először autót lopott, amelynek sofőrjét lelőtte, ezután egy szupermarket felé tartva egy csapat rendőrre is tüzet nyitott. Az ámokfutást a bevásárlóközpontban folytatta, ahol...

Forrás: gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Gondolom, a közrádió szépen kiforgatja Gyurcsány mondatainak gondolatait, vagy nem tudják értelmezni. Nem a gyilkosságokra utalt, hanem az egyéb életőségi, közérzeti, gyűlölet nélküli ország előnyeire, szembe állítva Budapesttel.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Egy rakás államférfi nyakig hígszarban - ez a fidesz-kdnp.
Eriksson
Ezeket a pacákokat delegálni kellene minden egyes városba, amelyet felemlegettek.
kulabombaafityiszre
@durbincs: ma, 13:59
Az a helyzet takonygerincü román csocsezsku ivadék,hogy Bécs a világ legélhetőbb városa.
Foshatod itt magad farkatlan román tetű,akkor is egy migráncs vagy itt.
Olyan,mint a cikkben leírt bűnöző migráncsok.
CsipkeRózsa
Gondolom, a közrádió szépen kiforgatja Gyurcsány mondatainak gondolatait, vagy nem tudják értelmezni. Nem a gyilkosságokra utalt, hanem az egyéb életőségi, közérzeti, gyűlölet nélküli ország előnyeire, szembe állítva Budapesttel.
Eriksson
@CsipkeRózsa: Elég szégyenteljes az a tény, hogy sokaknak minden szebb, minden jobb a világon mint Magyarország. Ahol bármi más híreszteléssel ellentétben igenis béke és nyugalom volna, ha nem lennének ezek a békés polgároknak nem nevezhető felforgató csoportok.
quadrocopter
@durbincs: Matyar nem menni, butaság gyöngye? Anyád tudja, hogy egy pondrót etetett?
Bánja, hogy nem a kiskutyákat hagyta meg helyetted?
CsipkeRózsa
@Eriksson: Nem tudom, kiket és miért nevezel felforgató csoportoknak. Aki itt a békétlenséget szítja, az maga az ország miniszterelnöke, és hízelgő alattvalói.
quadrocopter
@CsipkeRózsa: A Geci nem lehet meg ellenségkép nélkül, különben kidrülne, hogy egy gyenge, feszültség gerjesztő nagy nulla, egy szaralak!
quadrocopter
@durbincs: Matyar nem menni, butaság gyöngye? Anyád tudja, hogy egy pondrót etetett?
Bánja, hogy nem a kiskutyákat hagyta meg helyetted?

Megnéznéd, meg is fogdosnád, szádba is vennéd, mi?
Mit akartál kinyögni, román "migri"?

Látod barom, piti trükkel etetnek meg téged, mert buta vagy! Lesül rólad a primcsiség!
Bruhahahahah...hihihihi..

Gatyaturkesz volt már?
Szádba is jutott?
Szőrszálakkal, csicska?
Matyar még nem menni stupid?
Ha megsimizik buta fejed, akkor elköpöd magad, csicska?
Lepényleső
Van itt annyi államtitkár,sógor,jó barát,koma,hogy ez az ország ezekből soha ki nem fogyna?
Eriksson
@CsipkeRózsa: Úgy hiszem, hogy hajrá egyik, ne hagyd magad másik. Egy biztos, nem Orbán szarozza az országot minden második mondatában, hanem az olyanok akiknek a haza semmit nem jelent.
CsipkeRózsa
@Eriksson: Az országot Orbán tette olyanná, hogy elégedetlen legyen a gondolkodó ember.
Eriksson
@CsipkeRózsa: Ez nem igaz. A rendszerváltás tette ilyenné és a négyévenkénti esetleges kormányváltás. Én nem hiszem, hogy ez a ki tud nagyobbat mondani a másikra célravezető lenne, sokkal inkább ellenérzést vált ki. Nem beszélve arról, hogy itt minden vita a pénz körül forog, a mérhetetlen kapzsiságról, irigységről, hatalomvágyról, s arról, hogy mindegyik párt az uniós pénzekre hajt, amely átrendezheti a saját kis koszos életét. Holott az átlagembernek ez nem mond semmit. Sokkal fontosabb lenne a maguk és környezetük békéje és nyugalma és nem a gyűlölködés vadidegen emberek jólétének elősegítése miatt.
Nekem ez a véleményem.
kulabombaafityiszre
@durbincs: ma, 18:24
Durbincs tovaris migráncs!
A múltkor kértem írásaihoz egy kódfejtő kódot melyet a mai napig nem volt szíves részemre
elküldeni.Ezáltal írásai számomra érthetetlenek.Így csak azt tudom leszűrni,hogy maga Durbincs tovaris migráncs szellemi fogyatékos,vagy mint migráncs nem tudja magát megfelelően kifejezni magyarul.Sajnos amennyiben Durbincs tovaris migráncs szellemi fogyatékos úgy ezen az állapoton nem lehet segítrni.Viszont ha Durbincs tovaris migráncs,pont azért,mert migráncs nem tudja megfelelően kifejezni magát magyarul,én arra biztatom képezze magát.Elvégre az ön Lenin tovarisa is megmondta az arany igazságot:tanulni,tanulni,tanulni
quadrocopter
@durbincs: Matyar nem menni, butaság gyöngye? Anyád tudja, hogy egy pondrót etetett?
Bánja, hogy nem a kiskutyákat hagyta meg helyetted?

Megnéznéd, meg is fogdosnád, szádba is vennéd, mi?
Mit akartál kinyögni, román "migri"?

Látod barom, piti trükkel etetnek meg téged, mert buta vagy! Lesül rólad a primcsiség!
Bruhahahahah...hihihihi..

Gatyaturkesz volt már?
Szádba is jutott?
Szőrszálakkal, csicska?
Matyar még nem menni stupid?
Ha megsimizik buta fejed, akkor elköpöd magad, csicska?
quadrocopter
@durbincs: Matyar nem menni, butaság gyöngye? Anyád tudja, hogy egy pondrót etetett?
Bánja, hogy nem a kiskutyákat hagyta meg helyetted?

Megnéznéd, meg is fogdosnád, szádba is vennéd, mi?
Mit akartál kinyögni, román "migri"?

Látod barom, piti trükkel etetnek meg téged, mert buta vagy! Lesül rólad a primcsiség!
Bruhahahahah...hihihihi..

Gatyaturkesz volt már?
Szádba is jutott?
Szőrszálakkal, csicska?
Matyar még nem menni stupid?
Ha megsimizik buta fejed, akkor elköpöd magad, csicska?
quadrocopter
@durbincs: Matyar nem menni, butaság gyöngye? Anyád tudja, hogy egy pondrót etetett?
Bánja, hogy nem a kiskutyákat hagyta meg helyetted?

Megnéznéd, meg is fogdosnád, szádba is vennéd, mi?
Mit akartál kinyögni, román "migri"?

Látod barom, piti trükkel etetnek meg téged, mert buta vagy! Lesül rólad a primcsiség!
Bruhahahahah...hihihihi..

Gatyaturkesz volt már?
Szádba is jutott?
Szőrszálakkal, csicska?
Matyar még nem menni stupid?
Ha megsimizik buta fejed, akkor elköpöd magad, csicska?
kulabombaafityiszre
@durbincs: tegnap, 21:07
Durbincs tovaris egy szellemi fogyatékos migráncs.
kulabombaafityiszre
Durbincs tovaris egy szellemi fogyatékos migráncs.
bencemacska
@Eriksson: tegnap 18:38
Nem hiszem, mert OV-nak annyira életeleme az ellenségkeresés, hogy ha mást nem talál képes saját magával is harcolni!
Annyira életeleme a gyűlölködés, mint a halnak a víz!!!
Ő szó szerint veszi Madách szavait:
"A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga."
Ő élvezi a harcot, mi meg szenvedjük!
Eriksson
@bencemacska: Én nem Orbánra gondoltam, hanem azokra, akiknek minden szebb és jobb, mint ami van, vagy ahol vannak. Mert sosincsenek megelégedve a sorsukkal.
Én nem ismerem Orbánt, se a barátait, vagy rokonait, fogalmam sincs arról hogy áll az élethez mint magánember. Viszont látom, hallom, olvasom az olyan megnyilvánulásokat mint az örökös undorkodás, feszültség és gyűlöletkeltést sosem látott, nem ismert emberekkel szemben csak azért, mert nem ért velük egyet.
Légyszi ne keverd a dolgokat.
bencemacska
@Eriksson: ma, 15:32
"akiknek minden szebb és jobb, mint ami van, vagy ahol vannak."
Ők csak önsorsrontók lehetnek! A tudományos fejlődés szempontjából őket értékelem sokra, mert ők azok, akik "előbbre viszik a világot". Persze a valódi tudósokra gondoltam, nem a plagizálókra!

Orbánt én 1989. Június 16 óta nem "csípem". Ez az ember típus számomra ellenszenves!
Lehet, hogy tett már jót is életében, de én még semmit nem tapasztaltam, ami az eredeti véleményemet megváltoztatta volna.
Persze én sem tudom szimpátiával nézni a tevékenységét.
Biztos hozzájárul az is, hogy én az apja korosztálya vagyok, állandó harcban az akkor regnáló párttitkárokkal!
És nagyon sok '56-os munkatársam is volt!
Eriksson
@bencemacska: Ha valóban az Orbán papa korosztálya vagy, akkor azt is tudod, hogy 70-80 év sérelmét nem lehet egy ember nyakába varrni. Volt elég részünk mindenfélében, de ilyen hisztériában ami mostanában van, talán sohasem. Pedig ha jól átgondoljuk, ilyen jó sorsunk sohasem volt. Csak éppen... Az van, amit már leírtam. Egymást hergelő emberek anarchiája, akik többet szeretnének az élettől mint amennyi a tehetségükből telik.
Eriksson
@bencemacska: Mi történt l989. június 16.-án?
Pálinkás Pál
@CsipkeRózsa: Te miből gondolod hogy az említett városokban nem gyűlölik a migránsokat???Talán csak nem a libsik uralta médiákból??? Ott ugyanúgy cenzúrált a sajtó mint nálunk,csak ellenkező előjellel...Javasolnám,főleg ha beszélsz nyelveket, az említett helyeken beszélgess el az utca emberével!!! érdekes dolgokat fogsz hallani!!!
bencemacska
@Eriksson: ma, 16:51
Az újratemetés.
És én emlékszem a kivégzés napjára is, mert egy helyen laktam két emberrel, akiknek éppen folyt a pere.
Akkor persze nem tudtam, amit ők már tudtak. Ezért csak később értettem meg azt a napot!

És akkor jön egy párttitkár fia 31 év múlva, és osztja az észt!
Eriksson
@bencemacska: Sose hittem volna, hogy általunk nem ismert emberekkel való történések gyűlöletbe fordulhatnak.
CsipkeRózsa
@Pálinkás Pál: Nem értem a kérdésedet, mondtam én olyat, hogy gyűlölik, vagy nem gyűlölik a migránsokat?

Egyébként, ha Gyurcsány városokkal kapcsolatos mondataira kérdezel rá, ő sem a bevándorlással kapcsolatban dicsérte a városokat, hanem az általános életminőséggel. A kettő nem ugyanaz.

Nem tudok libsi-uralta médiáról, úgy látom, egy felületről olvasunk.
Pálinkás Pál
@CsipkeRózsa: Azért említettem a médiákat,mert a nyugat-európai médiákban szigorú cenzúra érvényesül...minimum terrorcselekmény kell ahhoz hogy elítélően írjanak az afrikai hordáról...és egy város annyira élhető,amennyire a lakói megélik benne a mindennapokat...ezért írtam hoigy az emberekkel kell beszélgetni...élőben...ezért utálom a sok rasszistázó jogvédőt is...majd akkor dumáljon ,ha mondjuk eltöltött két hónapot egy cigányfertőzött faluban testőrök nélkül...ne akkor legyen nagy a pofája amikor kivonulnak a kamerákkal !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.