Emiatt hazaköltözik Hollandiából. A 44 éves műsorvezető lombikprogrammal esett teherbe.

Magyarországon fogok szülni, mert veszélyeztetett terhes vagyok. Egyrészt azért, mert lombikbaba, másrészt pedig 35 éves elmúltam már. 

– nyilatkozta az atv.hu riportjában Valkó Eszter.

A műsorvezető május elején költözik vissza Hollandiából, ahová a férje munkája miatt költöztek ki.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Valkó Eszter (@valko_eszti) által megosztott bejegyzés,

A szülés után hat hétig itthon leszünk, amíg megerősödik a baba immunrendszere, utána megyünk vissza

– tette hozzá a műsorvezető.

Valkó Eszternek és kedvesének nagyon hosszú utat kellett megtenniük, hogy megvalósuljon a gyerekálmuk. A most 44 éves műsorvezető hat évvel ezelőtt tudta meg, hogy természetes úton nem eshet teherbe. Így belekezdtek a lombikprogramba, de azalatt is sokszor kellett kudarccal szembesülniük. A népszerű tévés egy idő után már azt sem számolta, hány sikertelen beültetésen van túl.

Végül tavaly, az utolsónak tervezett lombikprogrammal megfogant a babájuk. 

Valkó Eszter szerint a sikeres fogantatásban a környezetváltozásnak is fontos szerepe lehetett: férje tavaly április óta Hollandiában dolgozik.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Valkó Eszter (@valko_eszti) által megosztott bejegyzés,

Az orvosok mindig azt mondták, ez nem betegség, nem kell vele foglalkozni, ezért ahogy megvolt a beavatkozás, mentem is dolgozni. Ezúttal viszont pihentem, olvastam, feküdtem, még párnát is tettem a csípőm alá, hogy a pici biztosan megtapadjon. És csodák csodájára, valóban sikerült! Elengedtem minden terhet, és csak magamra, magunkra koncentráltam

– mondta korábban a Best magazinnak Valkó Eszter.

A terhességéről az ATV-nek elmondta:

Csodálatos állapot ez, már nagyon kíváncsi vagyok rá. Szerencsére semmilyen fájdalmat nem okozott nekem, nem voltam rosszul és különösebben nem is voltam kívánós. Már nagyon aktív. Főként esténként, amikor aludni szeretnék, akkor indul a buli és másfél-két óráig is eltart.

Instagram fotójából pedig az is kiderült, hogy Eszti kisfiút hord a szíve alatt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Valkó Eszter (@valko_eszti) által megosztott bejegyzés,

Forrás: ATVBlikk, Femina.hu

Fotók és címlapi kép: Instagram

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Miért lenne a lombik miatt veszélyeztetett terhes? A fogantatás történt lombikban, onnantól minden ugyan olyan, mint akinél simán jött a baba.
adrenalink
Úristen! Milyen állapotban lehet a holland egészségügy, ha Eszter még a magyar (v)iszonyokat is bevállalja...
Szeparepa2
Elszomorító, de kurvára nem izgat... az viszont vicces lead a címlapon hogy "Szórakozás: Veszélyeztetett terhes Valkó Eszter, aki első gyermekét várja..." hát nem tudom, mondjuk szórakozni azért nem kéne ezen... idióták...
adrenalink
@simmering73: Ne magadból indulj ki! Először olvasd el a cikket, aztán róbáld meg értelmezni, és megkapod a választ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.