265 nap után elhagyta a komlói intézetet Molnár Gusztáv, Budapesten folytatja az életét.
Fotó: RTL
„Kedves Barátaim! Megelőzve a találgatásokat, és a haszontalan híreszteléseket, talán az a legegyszerűbb ha 265 nap után én magam adok hírt magamról. Jól vagyok. Nem is lehetnék jobban, hiszen élek. Közel 9 hónapot töltöttem önmagammal. Hálás vagyok, hogy segítséget kaphattam, hogy ezidő alatt nem kellett a kinti dolgokkal foglalkoznom, hogy megérthettem a valóságom talán nem is az, mint aminek eddig hittem” – kezdte hosszú üzenetét a színész.
„A saját világom Komló előtt pokollá változott, és nem igazán láttam már belőle kiutat. Vesztettem. Ezzel a fájdalommal, veszteséggel kellett szembe néznem, és persze önmagamnak azzal a részével, amiről ezidáig nem akartam tudomást venni” – írta és hozzátette:
Senki sem maradhat ugyanaz aki volt, ha egyszer megismeri önmagát. Ajándékot kaptam azzal, hogy lehetőségem volt megtudni mi miért történt úgy az életemben, ahogy történt. Most pedig az a feladatom, hogy megtapasztaljam mi változott 9 hónap alatt. Eddig két kézzel kapaszkodtam a segítőim kezébe, most pedig az egyiket elengedték. Még kicsit bátortalanul, de rengeteg kíváncsisággal vágok bele egy nagy utazásba. A legfontosabb, hogy nem egyedül.
Budapesten vagyok. Nem szöktem el sehonnan, és nem adtam fel semmit. A dolgomat csinálom. Nem tudom mi történt idekint ezalatt az idő alatt, de most nem is fontos. Az a fontos, hogy mi történt idebent. Időre van szükségem, és nem szeretnék feleslegesen beszélni. Most élvezem a csendet. A saját csendemet. Az őszinteség nem azt jelenti, hogy másokról mondjuk meg az igazat. Minden úgy történt, ahogy történnie kellett, és mindenki úgy döntött, ahogy akkor abban a pillanatban helyesnek hitte.
Hálás vagyok, hogy képessé váltam elfogadni a segítséget, hogy rávezettek arra a felismerésre, hogy egész életemben azt kerestem, amivel keresek. Egyszer majd elmesélem… – zárta sorait Gusztáv.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ügy tűnik menthetetlen vagyok, mert egy bizonyos szint fölött lesüllyedek egy bizonyos szint alá.
Asszem eljött az ideje, hogy segítséget kérjek, bármennyire is irtózom tőle.
Nem akarok alkoholistaként nyugdíjba menni!