gibgab

Gondolatok-ideák: MI LESZ VELED EMBERKE?

A hazai közélet egyre abszurdabb történései lassan kezdik felőrölni a toleranciát. A korai Kádár-korra hajazó kormányzati döntések csak az idősebb generációban verik ki a biztosítékot, a rendszerváltás után született nemzedék (immár negyedszázados születésnapját ünnepeli, aki 1990-ben jött a világra) és az azt megelőző...

Lázár János elképesztő szöveggel próbálta meg Szél Bernadettet alázni

Szél Bernadett, az LMP társelnöke arról kérdezte Lázár Jánost, hogy miért hagyják ki a helyieket a bodai atomtemetőről való döntésből.

Óriási visszaélések az EU-s pályázatoknál: ezt is az adófizetők állják majd?

A napokban robbant a hír, hogy az EU olyan mennyiségű és mértékű visszaélést tapasztalt a Magyarországnak folyósított fejlesztési pénzek elszámolásában, hogy emiatt leállították a támogatások kifizetését.

A Békés Drén Kft. felemelkedése: ömlik a közpénz Barkász Sándor vállalkozásához

Elképesztő fejlődésen ment keresztül a kormányváltás óta egy eddig jórészt ismeretlen cég, a Békés Drén Kft. A vállalkozás az elmúlt 5 évben konzorciumi partnereivel közösen majdnem 70 milliárd forintnyi állami megbízást nyert el, miközben a szocialista kormányzatok idején csak elvétve futott be közbeszerzéseken.

KDNP: A saját családok pártján

Hargitai János kereszténydemokrata képviselő azzal védekezett, hogy alig ismeri az unokája apját, aki történetesen a letartóztatott Buda-Cash-vezér. Messze laknak egymástól. Párton belül ennél szorosabbak a szülő-gyerek viszonyok.

Rogán kártalanítási javaslata a Quaestor-ügyben a felelősség eltolásáról szól

Fizessenek a bankok, és viselje az ellenzék a felelősséget - nagyjából így foglalható össze a kormány Quaestor-javaslata, ami még így is csak hónapok múlva adna megoldást a Quaestor károsultjainak. A kormány szempontjai láthatóak: csökkenteni az elégedetlenséget egy nappal a Quaestor károsultjainak tüntetése előtt, és növelni a...

Határokon átívelő sajtószolgáltatásban is nagyot alkot a dinnyekartelles fideszes

A magyar-román közös uniós pályázattal, a HURO-val foglalkozó cikksorozatunk második részében a kommunikációs pályázatokat vesszük szemügyre. Feltűnik Simonka György fideszes képviselő, és azt is megtudjuk, mi jön ki 112 ezer eurónyi pályázati pénzből.

Tényleg kifizettetik a csalók által okozott károkat azokkal, akik nem csaltak

Sokkal egyszerűbb más pénzéből kifizetni az ember saját hibáit, nem igaz? A kormány izomból rátolja a pénzügyi szektorra a Quaestor-veszteségeket, szinte teljes egészében.

A Fidesztől csak egy dolgot kell megkérdezni

A Fidesztől azt kell nap 24 órában megkérdezni, hogy ekkora hatalommal felruházva hogyan lehetségesek ilyen történések a keményen dolgozó kisemberek kárára?

Fel sem röhögünk

Orbán Viktor állítólag meccset néz az ő örök dicsőségére emelt felcsúti stadionban.

A közmédia legaljasabb húzása: agymosás minden nap

Elmeséljük, mit hazudott a közrádió erről a szerencsétlen napról. Aztán bemondjuk az igazi híreket.

Svájci offshore kapcsolat Tarsoly Csabánál

A Quaestor-vezér budai villájának egy svájci cég a tulajdonosa.

Lázár János: nem fogják tudni belebuktatni Orbánt a Quaestor-ügybe

Az ellenzék a kormány megbuktatására játszik a Quaestor-botrányban, de nem fog célt érni – mondta Lázár János.Lázár János a szerint ugyanakkor az előző kormányokat és az Magyar Fejlesztési Bank (MFB) előző vezetését súlyos felelősség terheli.

Ez az a ország, ahol Szijjártó maradhat!

Nincsenek illúzióim Orbán Viktor feddhetetlenségével és a Fidesz dübörgő politikai térnyerésével kapcsolatban. Nem létezik az a termonukleáris tömegpusztító fegyver, terraformáló eszköz, ami ezt a gárdát képes lenne saját akaratán kívül elpakolni a mézesbödön mellől!

A fővárosi főügyész a politika zsebében?

Kálmán Olga Egyenes Beszéd című műsorában sakk-mattot adott Ibolya Tibor fővárosi főügyésznek.

Vasárnapi zárva tartás: a KDNP elkúrta. Nem kicsit, nagyon.

Az egyre csökkenő népszerűség, az egyre törékenyebbé váló kétharmad szorításában, és a Jobbik fenyegető leheletével a tarkóján, szerintem Orbán Viktor elérkezettnek látja az időt a KDNP kicsinálására.

Orbán már Áder János ellen is háborút vív-Spiclik a Sándor palotában

Már csak közvetlen kis szolgái és szűkebb családja ellen nem háborúzik Magyarország dúlt keblű miniszterelnöke. De vajon miért kellett a halvérű államfő ellen is fegyvert ragadni?

Nézd, milyen szép sírt ásunk egymásnak

Miközben stadionok és díszterek épülnek, miközben Orbán Viktor a Várból óhajt uralkodni népe felett, a városok és a falvak haldokolnak.

Pénzről nem beszélünk

Lánczi Tamás vezető elemző és az MTVA vezető bloggere méltatlankodik, mert többen kifogásolták: túl sokat keres bloggerként. Nem illendő dolog piszkos anyagiakat szóba hozni.

Vélemények március 15-éről

Mi történt pontosan 1848. március 15-én?

Túljutni a züllöttség rendszerén

Majtényi László szerint ami most megy, az egy kabaré-véli Majtényi László.

Orbán bizalmasaihoz csakúgy ömlik a pénz

Tavaly év végi kétrészes mutyipanorámánk első részében áttekintettük a dohánypiacot, a bankszektort és a kaszinókat érintő mutyikat, a másodikban pedig a földmutyival, a nyelviskolamutyival és az élelmiszerlánc-mutyival foglalkoztunk.

A quaestoros Tarsolyt Garancsi válthatja az MLSZ-ben

Tarsoly Csaba, a Quaestor-csoport többségi tulajdonosa lemondott a Magyar Labdarúgó-szövetségben eddig betöltött alelnöki posztjáról.Garancsi István lehet az utódja.

Patthelyzet: Simicskának és Orbánnak is igaza lehet

Rainer M. János történész az Origónak azt mondta, a médiavállalkozó dokumentumokkal alá nem támasztott vádja éppúgy nem bizonyítja, hogy Orbán Viktor ügynök volt, mint ahogy a miniszterelnök korabeli iratokkal alátámasztott reagálása sem cáfolja egyértelműen, hogy nem volt az.

Orbán kisebb és olcsóbb államot ígért, na de mi a valóság?

Még 2010-ben a kisebb és az olcsóbb állam ígéretével kezdte meg tevékenységét Orbán Viktor és kormánya. A plebejus és a puritán jelszavakkal hatalomra kerülő Fidesz-KDNP azonban egyáltalán nem tartotta be az ígéretét, sőt a 2014-es országgyűlési választást követően sem történt semmilyen lépés az „olcsóbb állam”...

Orbán hivatalosan is lezárta a rendszerváltást

A kormány segély helyett munkát ad az embereknek, valójában itt ér véget a szocializmus, mondta Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényén tartott előadásában.

A hét legnagyobb csúsztatás/sumákolás Buda-Cash-ügyben, amivel a Fidesz megpróbálja a szocikra verni a balhét

Persze, „szocialista brókerbotrány”. Már ha a szavaknak nincs jelentésük.

Orbán Viktor legnagyobb seggszáj-mutatványai

A legelvakultabb rajongóit leszámítva mindenki előtt világos: Orbán Viktor egy valódi politikai kaméleon.

Most játszotta el az MNB a pénzed! Így táplálják a pánikot!

Itt van ez a Buda-Cash botrány, amit a sajtó szépen megrágott és körül elemzett.

Elengedtük Orbán Viktort

Orbán Viktor megtartotta idei országromboló beszédét.