gibgab

Isten nyugosztalja, Köztársasági Elnök Úr!

Életében, s halála után is a végtelenségig megosztott magyar társadalom számára például szolgál. Nagy szükség volt habitusára, az ország sorsa iránt elkötelezett hozzáállására, amely nem megosztotta, hanem egyesítette a magyarságot. S nagy szükség lenne ilyen államférfiakra és nőkre ma is. A rendszerváltás utáni legnagyobb...

A Fidesz-uralta média miatt lett ennyire menekültellenes a magyar?

A szakmaiságot és a következetességet teljes mértékben nélkülöző, a Fidesz által uralt kommunikáció a menekültekkel kapcsolatban eddig nem szült mást, csak feszültséget és frusztrációt – amelyet aztán remekül fel tudtak használni politikai erejük növeléséhez.

Orbán stadionjai: még VIP-páholyra is milliárdokat költenek, közpénzből

2011 óta 267 milliárd forintot toltak csapatsportokba a társaságiadó-támogatás révén (ami a miniszterelnök állítása ellenére igenis közpénz), ezen kívül 2012 óta megháromszorozódott a költségvetésből a sporttámogatásokra fordított összeg, csak idén 227 milliárdot fordítottak erre a célra. Természetesen e pénzek jelentős...

Csak plakátpropagandára négymilliárdot költenek idén Orbánék

Rogán Antal miniszteri kinevezésével október közepén feláll a Propaganda és Tájékoztatási Minisztérium. A hivatalosan Miniszterelnöki Kabinetirodának elkeresztelt intézmény létrehozásával újabb szintre lép a közpénzből finanszírozott kormányzati propaganda. Az Orbán-kormány 2010-es fennállása óta milliárdokat szórt el a...

Két Göncz Árpád-idézet, amelyet minden magyar polgárnak meg kéne tanulnia

Mi két legfontosabb politikai mondásával emlékezünk rá, hogy 100 év múlva is tudják majd a gyerekek, ki volt Göncz Árpád.„Nem vagyok, nem lehetek pártok, pártérdekek szolgája – világéletemben, pártban és párton kívül, a nemzet függetlenségét, a szabad gondolatot, szabad szót, a szabad hazában szabad hit gondolatát, a...

Ki a hülye, tessék mondani?

Ideje lenne országimázsolni. Olyan régen volt, amikor a magyar származású amerikai színész strandpapucsban és műfogsorral népszerűsítette kicsinyke hazánkat. Javasolnám a kalandokra éhes külföldiek idecsábítását. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere. Pálinka, akác, kolbász,...

Orbánék eddigi legnagyobb hazugságai és szélkakaskodásai menekültügyben

Az elmúlt két-három hónapban rendkívül felpörögtek a politikai események.

Annyira ne örüljünk a reformok működésének, mert pár éven belül nagy bajban leszünk

A kormány teljesen feladta a harcot az államadóssággal, soha nem lógtunk még ennyivel.Egyre kevesebb tőke és beruházás jön, ha további növekedést akarunk, azt hitelből kell majd megoldani.

Még soha egy téma sem hergelte fel ennyire a magyarokat, vagy tévedek?

Egyfajta közvélemény-kutatásra szántam el magamat. Azért, mert az a benyomásom, hogy ez a menekült- és kerítésügy sokkal jobban felidegelte a magyar embereket, mint korábban bármi.

Kipereltük és közzétesszük az országgyűlési választás egyéni képviselőjelöltjeinek elszámolásait

A tavalyi országgyűlési választáson minden egyéni képviselőjelölt egymillió forint költségvetési támogatást kapott a kampányához, amelyről elszámolást kellett benyújtania a Magyar Államkincstárhoz (MÁK). Közadatigénylésben kértük, majd mivel nem adták, kipereltük ezeket az elszámolásokat, amelyeket ezúton közzé is...

A Fidesz nem cicózott tovább, rárúgták az ajtót az egyetemekre

Pontosan egy évvel ezelőtt módosították a Felsőoktatási Törvényt, Balog Zoltán jelentette be júniusban, hogy kinevezik a kancellárokat az egyetemek élére, aki szerint "meg kell teremteni a megfelelő viszonyt az egyetemi autonómia és a felelős, hatékony gazdálkodás között".

Isten éltessen, Mester!

Országunk egyik legnagyobb humoristája, Hofi Géza ma lenne 79 éves.

Az EU-biztos szerint sehol nem ilyen feltűnő a lopás a dohánypiacon, mint Magyarországon

Hamarosan indulhat a kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen, mert Lázár János túl látványosan folyatja a milliárdokat Sánta János zsebébe.

Megmagyarázhatatlanul drága lámpákat hagyott maga után Tiborcz István

A Direkt36 az elmúlt három hónapban közel ezer dokumentumot gyűjtött össze az Elios által elnyert LED-lámpás beruházásokról. A kutatómunka eredményeként kimutathatóvá vált, hogy az Elios olyan árat kapott a lámpákért a munkái során, amelyek más projektekhez képest kirívóan magasak voltak. Ez az árkülönbség több...

Úgy kell nekünk olimpia, mint egy színpompás pattanás a seggünkre

Íme a két legfontosabb érv az ellen, hogy Magyarország olimpiát rendezzen. Az egyik az olimpia. A másik Magyarország.

Kedves erdélyi barátaim és ellenségeim, határon innen és túl (amolyan nyílt levélféle)

Bennem még él a remény, hogy akit szülőföldjén elnyomtak, abban több megértés, együttérzés és kevesebb önzés van a szülőföldjüket elhagyni kényszerülők irányába, mint pl. az echte magyarországiakban. Lehet, hogy tévedtem. Szeretném hinni, hogy aki átélte a "nemzeti" szocialista Ceausescu-rendszer magyarellenes...

Kerítésépítő iparág – Strong Buy

A kormány plakátháborúja egy rövid távú célokat szolgáló belpolitikai ihletésű, elhibázott, visszataszító kampány.

Fidesz: Az Altust megbízó szocialisták találkoznak Budapesten

Az Altusnak megbízást adó európai balodal találkozik Budapesten a Fidesz szerint.

Hogyan lesz valakiből egy nap alatt ballib hazaáruló? Így

Éppen tegnap beszélgettem egy barátommal (remélem, barátom) erről. Pákh Imre műgyüjtő, a Golgota című Munkácsy Mihály festmény tulajdonosa nem tudott megállapodni a Magyar Nemzeti Bankkal a kép vételárában, ezért a kormány védetté kívánja nyilvánítani a műalkotást. Onnantól kezdve a kép nem vihető ki az országból, az...

Medián: jön fel a Jobbik, stabilizálja helyzetét a Fidesz

A május második felében készült Medián-felmérés szerint a tavaszi hónapok a jobboldali pártok erősödését hozták.A hvg szerint a Fidesz támogatottsága a szavazókorú népességen belül két hónap alatt 4 százalékpontot emelkedett, de ez nem ellensúlyozza a kormánypárt népszerűségvesztését, a mostani 28 százalékos...

Jönnek a Fidesz-éra leghülyébb adói!

Nem, ezúttal nem az internetadóról, vagy a szektorális különadókról van szó, hanem a Fidesz által szabadjára engedett önkormányzati különadó-cunamiról.

Hoffmann: A bevándorlók a kép alapján is érthetik a plakátot (videó)

A plakát nem csak a szövegé, hanem a kép alapján is érthető – mondta Hoffmann Rózsa, mikor arról kérdezték, miért magyarul üzennek a bevándorlóknak.

Az OECD módosította az előrejelzését, Béla kielemezte

Tegnap volt egy tényleg egy soros, egy mondatos hír:

Vajon mire költ a KDNP több mint kétszázmillió forintot?

Minden, sőt annál is több, amit a fundamentalista szatellitpárt gazdálkodásáról tudni szeretnél, 1 táblázatban!

Orbán tényleg senkit sem hagyott az út szélén?

Orbán Viktor 2013-ban külön jelezte, hogy a kisebb parlament miatt kieső képviselőkről gondoskodni fognak.

Egy igazi hungarikum: az ÁNYK

Ha van a Földön pokol, akkor az ÁNYK – Általános nyomtatványkitöltő program megrendelői, készítői, jóváhagyói remélem ott sülnek ropogósra.

Részeg betegszállítók előbb egy alvót hittek halottnak, majd leejtették az igazi hullát

Fekete szeszélyes évszakok a brettyóújfalui kórházban.

Milyen lenne, ha a focisták úgy fociznának, hogy csak felülnézetből látják a pályát?

Egy norvég tévé kísérlete alapján rendkívül szórakoztató!

Vélemény - Fóliázott hazugság

Aki azt ismételgeti, hogy a fólia nem szerepel a törvényben, az palira, hülyére, semmibe veszi az embereket. A mellébeszélés-licitbe beszállt a miniszterelnök is, amikor egy sajtótájékoztatón arra az M1 által feltett kérdésre, hogy tervez-e a kormány valamit a kaposvári gyilkosság kapcsán, azt felelte: a halálbüntetés kérdését...

Így szerezz száz milliót!

Íme, itt áll előttünk teljes pompájában Orbánország, amelynek minden zugában és eresztékében mindenki, aki kapcsolatba kerül a közpénzzel vagy az állam közvetítette uniós pénzzel, lop, csal, hazudik és titkolózik.