human

Tállai András megint túljárt a világ eszén

Mivel a minisztériumok eleve nem válaszolnak semmire, a parlamentből pedig ki vagyunk tiltva, ezerfős borsodi falvakba kell elutaznunk, ha meg akarjuk kérdezni az adóhivatalt vezető államtitkártól, miért kap havi félmilliós mellékest adótanácsadással foglalkozó cégektől.

Ennyit ér a net árának csökkentése

A kormány a lakosság terheinek mérséklése érdekében 27 százalékról 18 százalékra csökkentette az internet forgalmi adóját.

Szijjártó szerint ha Trump liberális lenne, mindenki imádná

„Ha egy liberális elnök mondta volna ugyanazokat a dolgokat, amiket Donald Trump mondott, az egész európai média ünnepelné, micsoda progresszív, csodálatos és okos srác”

Nem áll le az ORÖ: újabb támogatást vár a kormánytól

A cigányholokauszt-központra nem jutott kormányzati támogatás, az Országos Roma Önkormányzat viszont abban bízik, hogy a tavalyi 1,3 milliárd mellé további százmilliókat kap az idén a kormánytól. A szabálytalan pénzköltések miatt halmozódott fel másfél milliárd forintnál is több adóssága.

A NAV megszünteti az ORÖ elleni nyomozást?

Két kormánypárti országgyűlési képviselő is úgy tudja, az adóhatóság bűncselekmény hiányában zárja le az ORÖ kétmilliárdos projektje ellen két évvel ezelőtt indult nyomozást. A NAV nem nyilatkozik, a RomNet megkeresésére az adóhatóság mindössze annyit közölt, az egy hónap múlva záruló nyomozásnak nincs gyanúsítottja.

Polt Péter legfőbb ügyész az orosz kollégájával tárgyalt Moszkvában

A határon átnyúló bűnözés elleni harcról, a büntető igazságszolgáltatásról és a bűnüldöző szervek munkájának egyes területeken való összehangolásáról tárgyalt Polt Péter legfőbb ügyész Jurij Csajkával az Oroszországi Föderáció legfőbb ügyészével Moszkvában – közölte az ügyészség.

Az Antall József Tudásközpontban már kirúgással fenyegetik a dolgozókat, akik lájkolják az olimpiaellenes kezdeményezést

Ahogy nő a Momentum Mozgalom és az általuk kezdeményezett olimpiaellenes népszavazás támogatóinak köre, úgy indulnak be a jól megszokott kormányzati reflexek. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a 444 interjújában említette is, hogy a mozgalom több támogatója is tartott attól, hogy ha a munkahelyén kiderül, hogy támogatja az...

Gyanúsítottként idézték be az áfacsalásokat leleplező, volt NAV-os Horváth Andrást

Horváthot még 2013 decemberében jelentette fel az egykori munkaadója, mert azt vélelmezték, hogy illetéktelenül jutott hozzá adóhatósági adatokhoz, és illetéktelenül vitte ki azokat. Az idézés alapján a nyomozás még tart. „Még három éve (!!!) volt nálam házkutatás, akkor indult a nyomozás. Ez az az ügy. Csak megvárták, míg...

Nem az olimpiára, igen a jövőnkre! – színre lép a Momentum Mozgalom

A Momentum nevű új politikai mozgalom népszavazást kezdeményezett a budapesti olimpiai pályázatról.

Jön az iPhone-nak látszó, összehajtható pisztoly

"Az okostelefonok mindenhol ott vannak, úgyhogy az új pisztolyod senkinek sem fog feltűnni" - ezzel a szöveggel reklámozza az Iphone-nak látszó összehajtható pisztolyát az amerikai Ideal Conceal nevű fegyvergyártó cég, írja a Standard.

Szorítsunk együtt, hogy ne veszítsünk milliárdokat a Four Seasons mögötti irodaházon! UPDATE: Elbuktuk.

Az állami vagyonkezelő 2,77 milliárdos kikiáltási áron bocsátott árverésre egy ingatlant – a Zrínyi utcai OGYÉI-t, rögtön a Four Seasons mögött, az Ötkerttel szemben –, amit ingatlanszakértők szerint ennek a háromszorosáért is simán el lehetne adni. Ötmilliónként ugrik a licit, szóval nagy licitálás kellene ahhoz, hogy az...

Németh Szilárd szerint Magyarország azért különös hely, mert itt az ellenzék van tele korrupciós ügyekkel, nem pedig a hatalmon lévő pártok

Elmondta, hogy az átláthatóságnak akár a TASZ-t, akár a CÖF-öt érintenie kell. Meg kell vizsgálni, hogy ki milyen érdeket szolgál és milyen forrásokból működik. A kormánybarát CÖF állami forrásairól megjegyezte, hogy ha valaki központi forrást kap, akkor annak is meg kell felelni. Németh Szilárd logikája szerint az emberek...

Jelentős tartozásokat felhalmozó vállalkozóval hirdeti a kormány az erősődő Magyarországot

Egy olvasónk azonban felismerte a hirdetésben látható férfit, aki egy vidéki bútorkereskedéssel foglalkozó céget vitt, és nem igazán volt sikertörténet a vállalkozása. Konkrétan 11 végrehajtás van a cégén, az APEH megyei igazgatósága is a tartozás behajtását rendelte el. Az adóhatóság a cégiratok szerint még 2012-ben kezdte...

Ezért van drámai munkaerőhiány

Évről évre egyre nagyobb méreteket ölt a munkaerőhiány Magyarországon. A cégek 81 százaléka nem talál megfelelő szakmunkást, miközben egyre több diplomás is hiányzik a munkaerőpiacról. Mutatjuk, mi vezethetett idáig, illetve, hogy hogyan lehetne orvosolni az akut problémát.

TGM: Az erdélyi magyar sajtónak is vége

Az amúgy is nehéz anyagi és logisztikai helyzetben lévő Erdélyi Riport nevű portált egyszerűen megszüntették, nagyjából úgy, mint Budapesten a Népszabadságot.

Így képzeli el egy épület lebontását a józsefvárosi önkormányzat preferált vállalkozója

"Büdös parasztok, pusztuljon ki a fajtátok" - üdvözölték az építőmunkások Kádár Gábort, a Párbeszéd józsefvárosi képviselőjét és az őt elkísérő 168 órás újságírót a Bókay János utca 43-ban, a Corvin negyed szélén, ahol az óév utolsó munkanapján, december 30-án a jelek szerint minden komolyabb előkészület...

Meghekkelték Orbán Viktor karácsonyi interjúját

A kormány egy titokzatos kritikusa a megjelenés előtt átírogatta néhány helyen a miniszterelnöki üzenetet.

Bogdán László feloszlatná a 25 éve sikertelen Országos Roma Önkormányzatot és a cigány kisebbségi önkormányzatokat

Bogdán Lászlóval, Cserdi roma polgármesterével Kálmán Olga beszélgetett az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

„Szolgák, hazugok”: közgyűlés helyett üzengetés az ORÖ-nél

Az ülés összehívását kezdeményezők egyike, Vajda László (Lungo Drom) újságírók előtt arról beszélt, hogy az ORÖ jelenlegi hivatalvezetője, Cserháti Tiborné, aki május óta tölti be a tisztségét, támogatja „a sorozatos törvénytelenségeket”, ezért vissza kívánják hívni a tisztségből. Balogh János esetében pedig a...

Fél évig nem dolgozhat orvosként

Felfüggesztették a kamarai tagságát annak a nőgyógyásznak, aki pácienseit zaklatta szexuálisan.

Rákosi Mátyás 1952-ben túl nagy luxusnak tartotta, hogy a budai várba költözzön

„A Vár épülete egy nagyhatalomnak, nem akármilyennek, egy monarchiának volt a reprezentatív épülete. A császár és király meg akarta mutatni a népnek a gazdagságát. Speciális céljai voltak vele a monarchiának"

Az orosz propaganda célja, hogy megossza a nyugati társadalmakat, aki elhiszi, amit mondanak, az saját magának árt

A magyar származású amerikai tévés, Liz Wahl évekig dolgozott a Russia Today nevű angol nyelvű orosz tévécsatornának. Azt javasolja, nézzük meg, valójában mi történik Oroszországban, és olyan társadalmat akarunk-e?

Jó kis játszóteret építettek 12 millióból Versenden

A helyi roma kisebbségi önkormányzat több mint 12 millió forintot nyert pályázaton a roma kulturális- és pihenőpark megépítésére (így hívják ezt az öt-hat darab sárga gumit ugyanis), de valamiért csak néhány sárga traktorgumiból és egy roskadozó kerítésből áll az egész. Korábban volt néhány faágakból összetákolt pad...

Orbán sajtófőnöke szerint aki épp nem ír sehová, az nem újságíró

Nem hagyta annyiban Havasi Bertalan, miután kirakott egy volt népszabis újságírót a miniszterelnök sajtótájékoztatójáról, ahová meg is volt hívva.

Befogadott nyolc menekültet a körmendi plébános

A sátrakból kialakított menekülttábor lakói a téli veszélyhelyzet miatt segítséget kértek Németh Zoltán plébánostól, aki 8 embert befogadott a plébánia közösségi házába, mert „az evangélium szelleme és Ferenc pápa útmutatása” szerint fontosnak érezte a segítségnyújtást.

Tiborczék 15 milliárdos hitelből fejleszthetnek belvárosi luxushotelt

Ötcsillagos óriásszállodát fejleszthet Tiborcz István és Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) vezére, ehhez többek között az állami Eximbank 15 milliárd forintját használhatják fel, írja a Heti Válasz.

Andy Vajna és két pornóadó miatt rakja ki a csomagból a Hír TV-t egy vidéki szolgáltató

Kirakja a Hír TV-t a műsorcsomagjából a szigethalmi PR-Telecom Zrt., ezzel január 1-től 70 ezer háztartásból tűnhet el hirtelen Simicska Lajos televíziója. Erről a televíziós társaság maga számolt be honlapján.

Trócsányi szerint nem kell európai ügyészség, most is jól fel tudunk lépni a korrupcióval szemben

Nem szükségszerű az európai ügyészség felállítása, ugyanis jelenleg is megvannak azok a keretek, amelyeken belül fel lehet lépni a korrupcióval szemben – közölte Trócsányi László igazságügyi miniszter, miután a holland kollégájával, Ard van der Steurrel tárgyalt Hágában.

Újabb holttestet találtak egy magyar kórházban

Ezúttal a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház sportházában egy több napos holttestet, a boldoguljgyorben.hu információi szerint.

Már megint nem értjük Donald Trumpot

Az elitek ellen harcot hirdető megválasztott amerikai elnök miniszterjelöltjeit leginkább a Forbes-listákon érdemes keresni. Hogy fogják így képviselni a dühös kisembereket?