human

Elég volt egyetlen zaklatós történet, hogy az irodalmi életben is elinduljon valami

Kárpáti Kamil évtizedeken át szervezett maga köré kamaszokat és fiatal felnőtteket, akik közül többek verseit a Stádium Kiadó ki is adta, illetve többen magkapták a Kárpáti által alapított Gérecz Attila-díjat. Oravecz Péter fiatalon tagja volt ennek a körnek, amelyben szerinte a házaspár terrorral és manipulációval láncolta...

Beismerte a bűnrészességet B. László, akit VV Fanni meggyilkolásával gyanúsítanak

Kedden a BRFK hivatalosan is megerősítette a Borsnak, hogy Novozánszki Fanni eltűnésének ügyében az előzetes letartóztatásba helyezett ifjabb B. László, egykori MSZP-s önkormányzati képviselő-jelölt ellen személyi szabadság korlátozása és ember­ölés bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomoz.

A rendőrség szerint a fideszes tanár nem lopta el az iskolapénzt, csak azért tüntetett el a számláról 3,6 milliót, hogy azt otthon egy „külön dobozban” tartsa

Májusban a hvg.hu írt arról, hogy az V. kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, Arapovics Miklós áprilisban tájékoztatta a tanári kart, hogy valaki visszaélt a diákokat támogató alapítvány pénzével, ami a szülők támogatásából jött össze, és ezzel egy időben eltűnt az a tanár, aki az...

A luxemburgi blama után kiszámoltuk, itthon mennyibe kerül egy ülőhely a megújuló stadionokban

Méghogy nem becsülik meg a nézőket a magyar fociban: az NB I.-es csapatok új vagy átépített stadionjaiban átlagosan 779 ezer forintból jön ki egy ülőhely költsége.

Újabb megbízási szerződésekkel vásárolnák meg az ORÖ képviselőit

Újabb megbízási szerződésekkel vásárolnák meg az ORÖ képviselőit Ismét hónapokra visszamenőlegesen, havi kétszázezer forintos fizetéssel kötnek szerződéseket az ORÖ képviselőivel, hogy megőrizzék a nyugalmat – derült ki a RomNet birtokába került dokumentumokból.

Polt Péter mindenkit megnyugtatott: nem zajlik nyomozás a Magyarországra érkezett azeri pénzek ügyében

„Indult-e nyomozás az azeri pénzek Magyarországra érkezés e és a baltás gyilkos kiadása közötti összefüggés feltárására?”

Steven Seagal: Barátok lettünk Putyinnal

Személyesen Vlagyimir Putyin adta át az orosz állampolgársággal járó útlevelet Steven Seagalnak tavaly novemberben.

Rendőrt hívtak az RTL stábjára

Fejenként négymillió forint uniós támogatás érkezik a 300 lelkes dél-békési zsákfaluba, Pusztaottlakára.

Matolcsy megrendelte, Gálvölgyi most felolvassa a 135 milliós tanulmány orbitális közhelyeit

Saját unokatestvérének a cégével írat havi elemzéseket a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Öt erőszakos zavargás, ami tavasszal lángba boríthatja Budapestet

Egyelőre a fene se tudja, miért, de a kormányoldal úgy döntött, hogy előre felkészíti Magyarországot arra, hogy tavasszal, a választás előtt tüntetések lehetnek. Ezeket nem tüntetéseknek, hanem erőszakos zavargásoknak, felforgatásoknak hívják, és a fő felforgatókat is megnevezik. Schilling Árpád színházi rendező, Vágó...

Keresik a lecsukott fideszes polgármester utódját

Polgármestert választanak vasárnap a Somogy megyei Heresznyén. A korábbi polgármester lemondása miatt megürült tisztségért négyen indulnak, hárman függetlenként, egy jelölt pedig a Magyar Munkáspárt színeiben.

Orbán 900 milliót irányít át a közszférából az egyházakhoz

A legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg kormányhatározat arról, hogy a miniszterelnök 900 millió forintot azonnali hatállyal átirányít a közszférában dolgozó bérkompenzációjából az egyházi intézményekben dolgozóknak - írja a Magyar Nemzet.

Nagyon úgy fest, hogy Rogán Antal nem ment el a nemzetbiztonság bizottság ülésre, ahol az állítólagos "Soros-pénzelte" zavargásokról kérdeznék

Rogán Antal elég fontos miniszter az Orbán-kormányban, ő vezeti a Miniszterelnöki Kabinetirodát, tehát ha mond valamit, annak súlya van, márpedig korábban úgy nyilatkozott, hogy még az ősszel "Soros-pénzelte szervezetek zavargásokat robbanthatnak ki".

Szerződések sora volt szabálytalan a jegybanki alapítványoknál

Száznál is több vizsgálatot kezdeményezett a Fővárosi Főügyészség, illetve az Állami Számvevőszék a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné alapítványainak versenyeztetés nélküli beszerzései miatt -írja a Hvg.hu. A Közbeszerzési Döntőbizottság több tucat esetben állapított meg jogsértést. A jegybank alapítványainál...

12 év után leváltották az egyik legjobb két tannyelvű iskola igazgatóhelyettesét, mert nem adta le időben a vagyonnyilatkozatát

"Én olvastam fel a pedagógustüntetések alatt a tanárok petícióját. A Klebersberg nem felejt"

Az üzlet az üzlet, Szijjártó elment asszisztálni a nagy holland bizniszhez

Az európai járműipar egyik zászlóshajójának nevezte Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, és megjegyezte, hogy az ágazat termelési értéke új rekordra emelkedik az idén, meghaladja a nyolcezermilliárd forintot.

A dalai láma sem telepítené le a menekülteket Európában

„Minden tiszteletem Angela Merkelé, de nem kell az arab menekültek végleges európai letelepítésén gondolkodnia. Nem kell Európát végleges otthonukká tenni, csupán ideiglenes menedékükké” – mondta az orosz Kommerszantnak adott interjújában a XIV. dalai láma. A buddhista spirituális vezető a Kremllel kritikus lapnak adta...

Össztűz a Kossuth téren: 20-án indul Gulyás Mártonék mozgalma

A zoom.hu értesülései szerint augusztus 20-án debütál Gulyás Mártonék mozgalma, a Közös ország. A kezdeményezés célja a választójogi, illetve a választási rendszer megreformálása lesz.

Pártcunamit hozott a választás előtti év

Több, mint harminc párt bontott zászlót az idén, csak nyáron vagy egy tucat.

Nem fizeti túl Mészáros Lőrinc a fizikai munkásait

Sok esetben átlag alatti bérekkel dolgoztatja munkásait a Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos. A szerdai Magyar Nemzet arról írt, hogy bár a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) intézményi munkaügy-statisztikai jelentéseiben a bruttó átlagkeresetet 263 200 forinton határozták meg Magyarországon, ám az Orbán Viktorral bizalmas...

Megkérdezték Orbán Viktortól: Európai Unió vagy Oroszország?

A Parlament honlapján futottunk bele abba az írásbeli választ igénylő kérdésbe, amit az LMP-s Szél Bernadett és Hadházy Ákos tett fel Orbán Viktornak.

Koncepciós per várhat arra a férfira, akit átadtunk a kazah diktátornak

Visszaküldték Kazahsztánba azt a rabot, akit jogvédők szerint koncepciós perben állítana bíróság elé Kazahsztán diktátora. Az Open Dialogue Foundation (ODF) szerint Jerzan Kadesovot július végén adta át Magyarország a kazah igazságszolgáltatásnak – írja az Index.

Végéhez közelít a szakszervezeti vagyon széthordása – az Erzsébet-utalványig érnek a szálak

Brutális, több mint 9 milliárd forint vesztesége keletkezett tavaly a Hunguest Vagyonkezelő Zrt.-nek.

Nem is kell már néző a stadionba, a kormánymédia simán bekamuzza őket

Jó, hát azt eddig is lehetett tudni, hogy a magyar bajnokik hivatalos nézőszáma köszönőviszonyban sincs azzal, ahányan valóban szurkolnak a vadonatúj stadionokban. Volt hogy egyesével számoltuk meg a drukkereket, és sehogy sem jött ki, amit a klubok jelentek.

Eljött a nap: kimerítettük a Földet

Évről-évre egyre korábban jön el a túlfogyasztás napja, vagyis az a pont, ahonnan elkezdjük a jövőnket felélni. A rendelkezésünkre álló erőforrások ezek szerint alig hét hónapra elegendőek.

A lipcsei sajtó is cáfolja Boczkó Gábor vívóvezető és a közmédia afrikai polgárháborúkat idéző vízióját

A Leipziger Volkszeitung nevű lipcsei lap szintén felfigyelt a furcsa élménybeszámolóra. A cikkben a korábbi cáfolatok mellett az is szerepel, hogy a vívókat fogadó szálloda igazgatója, Michael Lehmann szerint a magyar stáb nem jelzett nekik semmilyen hasonló panaszt, illetve a lap azt is írja, hogy a város kezdeményezésére a...

Megalakult az első anarchista LMBTQI+ milícia Szíriában az Iszlám Állam ellen

„Ezek a buzik fasisztákat ölnek.” - hirdeti a kurdok oldalán harcoló meleg anarchisták molinója.

Elindult az aláírásgyűjtés a népszavazásért az állami cégvezetők fizetéséről

Összesen 120 napjuk van az aláírások összegyűjtésére.

Állást ajánlott a T-Systems fejvadásza egy egyetemistának, a választ nem tette zsebre

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója a BKK-botrányt látva határozott választ írt a közlekedési vállalat e-jegyrendszerét fejlesztő T-Systems megkeresésére.

Két éve menekültként a Keletinél aludt, most a világbajnokság résztvevőjeként érkezett vissza Budapestre

Yusra Mardini legutóbb 2015-ben járt Magyarországon, csak akkor egészen más körülmények között. A most 19 éves fiatal nő a szíriai polgárháború elől menekülve érkezett ide 2015-ben, akkor az utcán aludt ő is sok ezer társához hasonlóan. Németországba ment tovább, jelenleg is Berlinben él.