Több százezer munkanélkülit megmozgató hatalmas állami építkezéseket készít elő a jövőben a közmunkaprogramokat is felügyelő Pintér Sándor. A parlamentnek benyújtott törvénytervezet is arra utal, hogy a Belügyminisztérium a nyugdíjból visszaterelt volt rendvédelmi dolgozókkal felügyelteti majd a közmunkásokat, akiket tömegesen fognak a munka helyszínére szállítani, étkeztetni és igen alacsony bérrel jutalmazni. Kormányzati források szerint nincs más megoldás, szakítani kell a segélyezésen alapuló, eddig eredménytelen szociálpolitikával.

Forrás: hirszerzo.hu
Feltöltő: dragonita
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dragonita
Az eredeti oldalon a 09:11-kor írt hozzászólás:
Kátsa gyöngy élete

Hej gyengy élet volt azson a télen, ugy turkált a tsigány a ludas kásába, mint a malats a sáros feldbe. De nem éltünk ingyen, hol kukoritsát morzsoltunk hol a zseker istállóba dolgozstunk. A kukoritsa morzsolás tsak illett valahogy a kezsünkbe, de a zsekreket nem sivesen etettük. Azok a buta ekrek mindig eklelnek és mindig a semünk felé. Hát ast is abba hagyatták velünk.

- A kukoritza morzsolást mér hattátok abba?

- A zsassonyok miatt. Rájuk fogták hogy a zsebükbe temkedik.

- Mér nem motozták meg üket?

- Hásen megmatazsták.

- Aztán ha mögmotozták is üket, nem sokat tanálhattak náluk.

- Nem ám, ha kitsi a zseb, de okos a tsigány. Akkora zseb vót minden assony soknyáján, hogy leért a zsajjáig, aztán nem is egy, hanem három. Hát haragudott a kasnár.

- Ne haraguggyon tsókolom kezsit lábát kenyergett a vajda, nem való a tsigány belső dolgozásra, mert nem tanult ijet, hanem majd a külső dolgozsást, azst tessék megnézsni.

Hát tsak heveréstünk a télen által, hol kolbást sitettünk, hol teket. Minden assony ugy meghizsott mint a liba. A zsén feleségemnek is arasos vót a hája, salonnája. Valóságosan a mennyarságba éltünk.

- Hát aztán akkor mér nem marattatok ottan a mennyországban?

- Hát mindenütt van baj biró uram, még a mennyarságba is. Mikor mán tavas fele járt a zsidő, ránk parantsul a zsispány ur, halnap reggel mihejest virrad kint legyen minden tsigány a sélébe, feldet farditunk. Ásó legyen nálatok. Husonhárman voltunk, a zsasszonyok fel is keltettek bennünket. Kimentünk a sélébe. Két parast vezsetett bennünket. Elkezsték a zsásást hogyan kell. Mink tsak nézstük.

- No ast mondja a parast most mán tik is fogjatok hozzsá.

- Elébb reggelizsünk felelte a vajda, mink ugy soktuk.

Hát leültünk a pintse elejbe vártuk a zsassonyokat. A zsassonyok kávét fézstek azson a napon, hej soká fézsték mégis ojan kemény valt, hogy ropogott a fogunk kezsett, hazsa kiltük aztán őket salonnáér, ast piritottuk meg a tüzsnél. Kigyün a zsispány úr, káromkodik hogy ast mangya, mért nem dalgazstok gazsemberek.

- Instálon alásan nem lehet felestekem előtt.

- Máskor ast mangya otthon végezszsétek el. Elvégezstük otthon is tsókolom kezsit lábát, de mire kiérkezstünk, azs a kis felestekem elfistelgett.

Neki állit bennünket a zsispány ur a forditásnak, de nem kennyű mesterség azs.

- Bizony hallod nem hegedülés a.

Egyet fordul a zsispány ur megint vissatér.

- Hát ast mangya mért nem dalgazstak?

Vakaródsik a vajda.

- Instálom alásan, nem akar a zsásó a feldbe menni.

- Nyomjátok, mangya a zsispány.

- Nyomtuk két lábbal is, mégse akar.

- Hát a parast mangya a zsispány mér tuggya lenyamni?

- Azsér feleli a vajda mer azs sokat evett reggel, de tsókolom kezsit lábát tsak megebédeljünk, majd lemegy a zsásó alattunk is.

Tsóválta a fejit a zsispány úr, de nem sólt.

Mink astán leültünk, vártuk a zsebédet.

(Mig a tzigányasszonyok elkészülnek a zebéddel, várni köll.)

Szent Mojses szörint

Nagysokára kihozsták a zsassonyok a jó kalbásos bablevest, túrós tsusát, uj bort. Ettünk ittunk még maratt is a fazsék alján.

- No ast mongya a zsispány ur, most hát dalagra.

- Instálom alásan tsókolom a kezsit lábát feleli a vajda, hadd pihenjünk egy kitsit. Ugy szokott a tsigánság ébéd után.

A zsispán ur elmegy, a vajda meg mink elfeksünk a napon, neki fogunk a zsalvásnak. Fel is ébrett talán velem együtt mind, de hogy senki se keltett bennünket, mindenki ast várta, hogy a másik mazsduljon elősör.

Mikor astán a nap már lesállóba vót, a vajda széjjelkiáltott, hogy ast mandja:

- Dalagra morek!

Hát felhuzsakodtunk, astán megpekdestük a markunkat, de fene nehézs azst a farditás alig farditottunk tizs ásó nyomást, tsak megálltunk.

- Nagyon kemény a feld, - mondottuk, - várjuk meg a zsessőt.

A zsispány astán bepanasolt bennünket a kasnárnál.

- Instálom alásan tsókolom kezsit lábát, - mandta a vajda, - megsakad a tsigány a zsijen erős dalagba.

- No ast mongya a kasnár vágjatok hát fát.

Neki állunk másnap a favágásnak, de a fejse nagyon rángatta a kezsünket, az se tartott soká, leültünk somorun.

- Hej tsigányok, sóhajt a vajda, enni tsak van mit, de mihasna ha megsakadunk a dalagba.

A favágástól kinek a kezse fájt, kinek a mája. Délbe már mind össebetegettünk, lefeküdtünk a zságyba és borlevest főzsettünk.

Vasárnap eljárt hozsánk a pap meg a tanitó és tanitották a tsigánságot, kitsit ereget egyformán. Egyser ast besélte a pap, hogy sent Mózses a zsidók vajdája minekelőtte kivezsette valna a népét a zsidegen orságbul, ast mandta nekik: Kérjetek keltsen mindenféle aranyat ezüstöt a samsédoktul, astán reggelre illaberek nádakerek.

Ahogy est hajjuk a vajda esse pillantott velünk.

Mikor a kakuk madár megsólalt a zserdőbe mink is keltsen kértünk mindenfélét a parastoktul, de perse nem aranyat, ezüstet, tsak ruhát, listet, kanalat, astán tsak ast vártuk mikor les dalag.

Hát etzer ast mandja a zsispány ur:

- Halnap reggel kapát hozzon mindenki.

Várhatott. Étsaka felkerekettünk, ugy ott hattuk a fihertsegi uradalmat, hogy azsóta se jártam arra.
(Gárdonyi Géza-Kátsa gyöngy élete)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.