A rokkantnyugdíjas dögöljön meg! - Legalábbis a FIDESZ kormány tervei alapján ezt szándékoznak végrehajtani! Vajon ezek után van-e, aki kételkedik a törvényesített eutanáziában? Ha valaki (ténylegesen) megrokkan, azt nyilván nem magának keresi. Már az is döbbenetes, hogy a rokkantak a vegetációhoz sem elegendő összegből kénytelenek "eltartani" magukat, miközben élelemre sem elegendő a részükre megállapított alamizsna, nem hogy a gyógyszereikre! A rokkant nyugdíjak még a 2-3 évtizedes munka után megrokkant dolgozók esetében is alig fedezik a létfenntartás legszűkebb költségeit. A viszonylag magas (!!!)- 70-80 ezer forintos - rokkantnyugdíjból éppen csak vegetálni tudnak, és egyre kevesebb, vagy egyáltalán nem jut a számukra nélkülözhetetlen gyógyszerek megvásárlására. Közeli ismerősöm - ovosként - elhagyta az országot többek között azért, mert esküjéhez híven nem tudta hivatását teljesíteni! Mesélte, hogy naponta hányingerrel és gyomorideggel küszködött, mert lelkiismeretével összeegyeztethetetlennek tartotta ama utasítást, amellyel kerek-perec megszabták "felsőbb szervek", hogy a kórházban fekvő betegeknek nem kell adni a drága gyógyszereket. Helyette a hatástalan pirulákat kell nyomkodni beléjük, a betegek úgysem tudják mit kapnak, de az orvosban bíznak, eszükbe sem jut, hogy fölöslegesen szedik az ápolók által naponta kiosztott "gyógyszereket". Nem kételkednek az orvosban sem, hiszen azok a betegek egyetlen mentsvárai! És különbenis a gyógyításra tették a Hippokratészi-esküt.... Ha nem ismerném hivatástudatáról és lelkiismeretességéről az említett orvost, talán el sem hiszem a történetet. Ám pár nappal később másik (egymástól teljesen idegen) egészségügyi dolgozótól ugyanezt hallottam azzal kiegészítve: ezt leginkább az időseknél kell alkalmazni! Így, szó szerint! KELL! Nos, mit is tesz a szocikhoz hasonlóan szociálisan érzékeny, csupa jószándék jelenlegi kormányunk??? Olvassuk a Napi Gazdaság írását: "2012 januárjától csak a korhatár feletti öregségi ellátások számítanak nyugdíjnak, így a korhatár alattiak szociális ellátássá alakulnak. Ezekre ugyanakkor nem vonatkoznak a nyugdíjemelési vagy a nyugdíjakat védő szabályok - írja a Napi Gazdaság Online.
Elkaszálják a rokkantsági, özvegyi nyugdíjakat?
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ő Lang Györgyi 18 éves lánya: Sáriról ezért nem beszélt sokat az énekesnő
- Életük utolsó fotója: percekkel a tragédia előtt készítették ezt a képet verőcei hajótragédia áldozatai
- Azahriah két mondattal porig alázta alázta Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát, a triplázó arénasztár lehet mo...
- Halott kisbabára öntött szenteltvizet a pap, ájultan esett össze a család az azt követő másodpercektől
Itthon
- 2024. May 23., 11:03
A Fideszt elképesztően hidegen hagyja az a botrány, ami miatt az ellenzék elüldözné Szijjártót
Itthon
- 2024. May 23., 10:38
Komoly ígéretet tett Gulyás Gergely: ezt soha nem engedik meg
Itthon
- 2024. May 23., 09:47
Ez kőkemény: ismert ügyvédtől kapott súlyos kritikát Dobrev Klára
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 23., 07:20
Halálos tragédia – Szörnyethalt a hegymászó a szlovén hegyekben
Nagyvilág
- 2024. May 23., 07:50
Lezárult a per – Ennyi kártérítést kap Michael Schumacher családja
Itthon
- 2024. May 22., 19:50
„Csak tátogni tudtam, még írni sem” – 3 nap alatt ronccsá változtatott a Covid egy fiatal nőt
12 hozzászólásarrow_drop_down_circle
de nem baj nekem meg az övéké oszt jó napot !
nyugdíjakról van szó csak írja az ostobaságait !
Új hozzászólás