Több mint kétszázezer állampolgársági kérelem érkezett a tavalyi esztendőben és a kérelmet benyújtók közül mintegy 103 ezren immár magyar állampolgárok - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A kereszténydemokrata politikus az előző év adatait összegezve elmondta, hogy összesen 202.148 honosítási kérelmet regisztráltak, s az eljárások során 95.322 névmódosítás is történt, ami több mint 1,5 millió iratmellékletet jelent. A legidősebb kérelmező egy 104 éves bácsi volt, aki Munkácson született, és a történelem folyamán kétszer veszítette el korábban állampolgárságát, most New Yorkban él.

A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a honosítást minden esetben szigorú köz- és nemzetbiztonsági, valamint terror-elhárítási ellenőrzés előzi meg, és akinél komoly kockázat merül fel, az nem kaphatja meg az állampolgárságot.

Semjén Zsolt hozzátette: e téren a "legszigorúbb vonal" híve, Magyarországnak nincs szüksége olyanokra, akik idegen titkosszolgálatok által "érintettek", vagy szélsőséges nézeteket vallanak. Megjegyezte: a határon túli magyar közösségeknek sem lenne jó, ha ilyen emberek kapnának magyar állampolgárságot.

Kérelmeket 77 külképviseleten, Magyarországon 1.325 polgármesteri hivatalban adtak be, de nagyon sok igénylést nyújtottak be a kormányhivataloknál és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál is.

Kitért arra is, hogy az állampolgárság a tapasztalatok szerint komolyabb vándorlással nem jár, az azt kérők és megszerzők döntő többsége a szülőföldjén szeretne maradni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.