A miniszterelnök szóvivője megköszönte a szombati Békemenet részvevőinek, hogy kiálltak Magyarország mellett. Szijjártó Péter a megmozdulást értékelve egyúttal arra hívta fel a figyelmet, hogy még mindig él a 2010-es parlamenti választáson létrejött összefogás.

Szijjártó Péter a Békemenet Magyarországért elnevezésű megmozdulásról az MTI-nek vasárnap azt mondta: "örülünk, hogy ilyen sokan gondolták fontosnak azt, hogy kiálljanak Magyarországért. Öröm számunkra, hogy Magyarország történetének legnagyobb demonstrációját megszervezve az emberek tanúbizonyságát adták annak, hogy az a rendkívül széles összefogás, amelyet létrehoztak a 2010-es parlamenti választáson, és amely lehetővé tette Magyarország megújítását és újjászervezését, még mindig él. Örülünk és köszönjük, hogy kiálltak Magyarországért".

A Belügyminisztérium (BM) szerint négyszázezren demonstráltak a kormány mellett szombaton Budapesten, a Békemenet Magyarországért nevű megmozduláson. "Emberemlékezet óta Magyarországon ekkora tömeg még nem demonstrált a kormány és politikája mellett" - írta szombati közleményében a BM.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fater59
Négyszázezer ,
Hol van ez, a 2 milliós, Fidesz nagy gyűléshez képest ?/ Rátkay ,fene tudja ki /.
Leszámítjuk , azokat , akik csak a pénzért mentek , vajon hány pár ezer marad ?
Ön becsapás , ámítás , a felcsúti meg hadd örüljön , ennyien szeretik , majd rá jön , hamarosan , hányan okádnak , tőle .
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
marlin2
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=wk7LZ4JEoy0
Na, amíg a mi adónkból fizetnek azért nem mindegy, hogy 60000-en vagy 400000-en voltak!!
keresztapa
@Felipe: Én helyzeteket elemezve fejtem ki egyéni véleményem, tapasztalásokból.
Minden párt, és pártagokat, mint embert értékelem cselekedetek szerint. A párt- vagy pártok ragaszkodnak az IMF hitelhez ami lépéselőnybe hozza a magyarországi érdekeltségű
világvállalatokat, anyaországuk értük lobbizó, politikusait pedig zsaroló pozícióba. Élnek is a lehetőséggel. Erről te is meggyőződhettél szerdán az EU parlamentben zajló vitánál.
overdose1
Igen lefizetett 3000ft-ért mint mindig undoritó férgek az emberekkel fizettetik meg utánna
Dr. Felipe
@keresztapa: Az IMF hitelre mindenképp szükség van mert csak áprilisig finanszírozható az ország. Tudom hogy tagadja a fideSS de attól még ez így van. Ezért vált hírtelen égetően fontos a megállapodás. Azt hogy csóró románok éljenezték a kurmányt azt meg előbb meg fogják tudni Brüsszelben mint ahogy te gondolnád. Tehát a zorbánc alkupozíciója semmit sem fog változni sőt csak rosszabb lesz.
vukkocska
@Fater59: (tegnap 13.46) tedd hozzá a vajdaságiakat, a szlovákokat és erdélyieket. Meg az általad felsoroltak. Hát kb ennyi a Fidesz támogatottsága.De ők még mindig hozsannáznak.
keresztapa
@Felipe: Tévedni emberi dolog, az idő bizonyít. Nemzet Állam és nem mások hanem politika nagyhatalmak által idegen országba kényszerített magyarok. A harag az nagyon rossz tanácsadó.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.