Kövér László szerint a jelenlegi kormányoldal nem úgy indult neki a jelenlegi parlamenti ciklusnak, hogy tengelyt akaszt a fél világgal, de egy olyan gazdaságpolitikai stratégiára lett rákényszerítve, amely ezt eredményezte.

"Nem úgy indultunk neki a ciklusnak, hogy mi tengelyt akasztunk a fél világgal. (...) Bátrak vagyunk, de nem vakmerőek, szerettünk volna ennél olcsóbban megúszni bizonyos szükségszerű politikai döntéseket." A kabinet azonban rá lett kényszerítve egy olyan gazdaságpolitikára, amelynek abból kellett kiindulnia, hogy muszáj teljesíteni azokat a vállalt, ám valótlan gazdasági számokat, amelyeket még az előző kormányzat rögzített; s ehhez voltak szükségesek például a válságadók - fejtette ki az államfői jogokat gyakorló házelnök kedden a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos diákköreként működő Ostrakon Hallgatói Szervezet Közéleti körkép című sorozatának rendezvényén, a fővárosban.

Kövér László előadásában kitért arra is, hogy véleménye szerint a mögöttük hagyott időszak eredményei egyelőre szimbolikusak, a gazdasági teljesítőképesség nem sokkal áll jobban, mint 2010-ben.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Hát kövér pajtás 8 évetek volt készülődni, mellesleg ellenzékből kurva okosak voltatok! Elhiszem én, hogy nyomás hatására tesztek mindent csak a nyomást a qrbán gyakorolja rátok nem az EU...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
coyote3
Kedves régi Mszmp tag !
Jó lenne, ha elmondanád, hogy mi a jó édesanyátok miatt lettetek "rákényszerítve " ? talán csak nem a hataloméhségetek miatt? Vagy az "unortodox" (de nevezzük inkább fejetlen, hozzá nem értő, idióta) gazdaságpolitikátok miatt? Esetleg a mélyen gyökerező komcsi neveltetésetek miatt?
Talán ha egyszer felkelve a budiról belenéznétek a tükörbe és legalább önmagatokkal szemben lennétek őszinték, nem kerültünk volna ebbe a forradalmi helyzetbe.
Persze mindig lesz néhány csekélyke értelmi képességű, akinek ez a duma bejön. Mindig lesz néhány , akinek néhány agysejt bolyong a koponyájában , aki vevő az ilyen dumákra. Ezek azonnal elkezdenek emúttnyócévezni...:) Miattuk még érdemes nyomni ezt az avittos dumát...
tarhonya
taknyos bajszú barom honnan tudhatná a tanyán csak a libát kergette szaros kis gatyában most meg ki emelték a szarból és mi lett a cserebogárból
overdose
Hazug disznó kényszer úgyan már? havi 500-ezret maguknak? a néppel fizettet meg mindent mocskos hazug banda!Heti 8 milliárd bukta, ki a felelős a nép?
silber13
Te grazi szökevény! Tudod mi ati kényszerképzetetek? Ha hibbant főnököddel azt vízionáljátok,hogy Fletó kilép a palotája ajtaján, kezében ménkű nagy vörös zászlóval, súlyos bankókötegek húzzák le a zsebeit, kipa van a fején és pászkát zabál, miközben lovári nyelven óbégat! Na ez a ti dilitek!
marlin2
És még mindig van olyan hülye(!), aki az előző kormányt okolja a Fidesz-Kdnp dilettantizmusa miatt!!
Faékkék!! Az IMF-el eljátszott pálforduláshoz mi köze van az "eeemúúút nyóóócévnek"??
Ugye, hogy nagyon kilóg a lóláb!!
Sabaccságharc??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.