Az LMP véleménye szerint egyes Békés megyei településeken embertelen körülmények között foglalkoztatják a mezőgazdasági Start-közmunkaprogram résztvevőit - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett. A képviselő, aki kedden a megye három településére, Bánkútra, Pusztaottlakára és Medgyesegyházára látogatott, úgy fogalmazott, hogy a program résztvevői gyakorlatilag "rabszolgasorban" élnek.

Szél Bernadett elmondta, egy pusztaottlakai párttagjuk hívta fel a figyelmüket a helyzetre. A politikus közölte: a helyiek állítása szerint a program résztvevői Simonka György pusztaottlakai polgármester, fideszes országgyűlési képviselő földjein dolgoznak.

Az ellenzéki képviselő elmondta, szerette volna látni a helyi agrár Start-közmunkaprogram pályázatát és szerződéseit, a pusztaottlakai önkormányzattól pedig azt akarta megtudni, hogy kinek a földjein folyik a közmunka. Hangsúlyozta, hogy írásbeli, illetve a helyszínen, a település önkormányzatában is megismételt kérése ellenére megtagadták tőle az adatok átadását.

Helyszíni látogatását követően Szél Bernadett szívbemarkolónak nevezte, hogy a közmunkaprogram résztvevői – állítása szerint - gyakorlatilag "rabszolgasorban" élnek. Mint mondta, rosszak a higiénés körülmények, a földeken dolgozók nem kapnak folyadékot, ezért vegyszeres vizet kénytelenek inni. Hozzátette, a program résztvevőit nem írják ki táppénzre, helyette úgynevezett "lábadozásra" teszik őket, ami azt jelenti, hogy a betegség miatt otthon töltött időt a program lejárta után még le kell dolgozniuk.

Hangsúlyozta, hogy a résztvevők egy része betegségei miatt alkalmatlan a megerőltető munkára. Elmondta, hogy beszámoltak neki egy olyan nőről is, aki a munka közben lett rosszul, de nem szállították orvoshoz. Ehelyett megváratták vele a műszak végét, de akkor is csak a faluba vitték vissza.

Általánosnak nevezte, hogy a közmunkásokat "félelemben tartják". Hozzátette, négyszemközt többen is elmondták neki: azzal fenyegetik őket, hogy ha kilépnek a közmunkaprogramból, akkor segélyt sem fognak kapni. Arról is beszámoltak neki, hogy kötelező bankszámlát nyitniuk, de a nekik járó 47 ezer helyett csak havi 44 ezer néhányszáz forint jut el hozzájuk - mondta a politikus.

Szél Bernadett közölte, nem tartja egyedinek a jelenséget, mert kapott hasonló megkeresést máshol dolgozó emberektől is.
A képviselő egy a helyszínen forgatott filmet is levetített, amiben egy helybeli nő illetve két férfi támasztotta alá a képviselő által elmondottakat. A felvételeken az egyik férfinek csak a sziluettjét mutatták.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
esdi
A mi új uraink nem gondolnak soha arra, hogy örökké nem lehet szolgasorban tartani egy népet? Ha már úgyis minden mindegy...
csikknorisz
"nem kapnak folyadékot" Épeszű ember nem megy ki víz nélkül a határba. Dolgoztam már én is mezei munkán eleget, de sose voltam olyan hülye, hogy víz nélkül menjek dögmelegben, aztán arra várjak, hogy adjon valaki.
csikknorisz
Egyébként jó reggelt elempés kisasszony, ilyen a mezőgazdasági munka, csókolom. Bizony nincs angolvécé meg fürdőszoba a semmi közepén. A kevés közmunkás fizutól eltekintve ez a "rabszolgasor" teljesen átlagos vidéken. Bár a parlamentből ez nem látszik. A fizetés pofátlanul alacsony érte, a körülmények szokványosak. Ez kb. olyan 10 évvel ezelőtti szint, csak az árak nem 10 évvel ezelőttiek.
Dr. Felipe
@csikknorisz: Szia. Nem értetted meg a lényeget. A fideSS es oligarcha földjein dolgoztatják éhbérért az embereket mint régen az Izaóra ban. Itt az európai unióban a XXI. században nem Kazahsztánban hanem itt Európa közepén.
csikknorisz
@Dr. Felipe: Értettem azt is, csak nem arra reagáltam, hanem a képviselőasszony nagy rácsodálkozására. Hogy az ipse egy sóher fasz, aki közpénzből dolgoztat a magánföldjén, az egyértelmű.
sport50
@csikknorisz: kirendelik az embereket,megfenyegetve ha nem jó ez,3évig nem kap semmit,nincs szerszám,nincs meg még 47000 sem és még a melegben nem tudnak vizet sem kivinni,nem 1emberről van szó.más munkánál van védőital.nem hinném,hogy a közmunkások rosszabb emberek!!sokuk nem lustaságból nemtalál munkát!!!biztos van akinek így éri meg dolgoztatni,mint munkahelyt létrehozni!inkább legyen stadion,oda is jól jön az olcsó közmunka.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.