Gazdaságtörténeti bravúrra készül a kormány, legalábbis Matolcsy György elmondása szerint. A nemzetgazdasági miniszter szerint miközben az eurózóna válságban van, Magyarország gazdaságának emelkednie kell 2013-ban. Az új költségvetés fő számait egy hónapon belül, a teljes büdzsét szeptemberig fogadhatják el.

A jövő évi költségvetésben 170 milliárddal emelkedő kiadások egyik forrása, hogy a pénzügyi tranzakciós illetékből 150 milliárddal többet - a korábban tervezett 130 milliárd forint helyett 280 milliárd forintot - szednek be, további 20 milliárd forint pedig a közszféra, állami szféra hatékonyságjavulásából származik - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón, csütörtökön Budapesten.

Az államháztartási deficit 2,2 százalék lesz, az államadósság GDP-hez mért aránya 78-ról 76 százalékra csökken a büdzsében szereplő pálya szerint. A javaslat 4,2 százalékos inflációval és 299,4 forintos euróárfolyammal számol. A folyó fizetési mérleg aktívuma 4 százalék lesz az idei 2 százalék után - sorolta az adatokat a miniszter.

Az önkormányzati, oktatási és egészségügyi reform nyomán jövőre 250 ezer közalkalmazott tér vissza a központi állami körbe. Számukra a kormány elrendeli a kötelező nyugdíjba vonulást 62 év felett, ennek köszönhetően 10-11 ezer fővel csökken a közszféra állománya, amiből mintegy 20 milliárd forintos megtakarítás származik - ismertette a miniszter.

Matolcsy György szerint a túlzottdeficit-eljárásra jövő tavasszal véglegesen pontot lehet tenni. Két lépésben szeretnénk kikerülni a túlzottdeficit-eljárás alól, az első lépés reálisan június 22-én lesz, amikor megszüntethetik a kohéziós alapok felfüggesztését, miután az Európai Bizottság legutolsó előrejelzése szerint jóval 3 százalék alatt - 2,7 százalék - lesz a magyar államháztartási hiány jövőre - mondta a nemzetgazdasági miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón csütörtökön Budapesten. Megjegyezte, hogy a kormány előrejelzése szerint a hiány a GDP 2,2 százalékára csökken jövőre.

A második lépés Matolcsy György szerint jövő tavasszal lehet, amikor Magyarország bebizonyítja, hogy 2012-ben 2,5 százalék volt a deficit, s meglesznek az első negyedévi adatok a jövő évi költségvetésből.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fater59
...megpróbál egy pontra nézni !!!:))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
gibgab
Na ez elől menekülnek honfitársaink külföldre!!!
Disznópofa
A virtuális jövő nagy Orákuluma...Mi lenne ha nem nézne olyan messzire? Mi megelégednénk azzal is ha a mának élne Ő is, mint mi, mert sokunknak még a ma is érthetetlen és zavaros, bár kusza szemmel jövőbe nézni, nem kis bátorságra vall! Gazdaságunk fényes csillaga, úgy ragyog az égen, mint egy fekete lyuk.
lópicigáspár
A számadatokat a nézőpont intézet fogja szolgáltatni! :-)
Pálinkafőző Rézüst
@lópicigáspár: is! Meg a Századvég! De melyik század vég??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok