Úgy tudni, két tucat arab támadt rá néhány vietnamira. Négyen kórházba kerültek. A Hír24 információi szerint a felfegyverkezett arabok a hármas kapun mentek be a Józsefvárosi piacra, egy vietnami kereskedővel volt elintéznivalójuk. A külföldit ruhaboltjában lepték meg, az elsődleges információk szerint kardokkal és késekkel támadtak rá, illetve a segítségére sietőkre. A boltban minden csupa vér, két nő és két férfi sérült meg, az utóbbiak súlyosan. A támadók ugyanazon a kapun távoztak, amelyik bementek, a Kőbányai út másik oldalán álló áruházak között tűntek el. A Hír24 úgy tudja, a sérültek között egy arab és egy vietnami férfi, illetve két vietnami nő van. A bűncselekmény helyszínét a rendőrök kordonnal vették körbe, tanúkat keresnek, és a biztonsági kamerák felvételeit gyűjtik be. A környékre körülbelül 20 rendőr- és négy mentőautó érkezett. A piac többi része zavartalanul működik tovább. A vérfürdő hátterében egy elszámolási vita áll.
Vérfürdő a Józsefvárosi piacon
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- A Nemzet Színészének kinevezett Kulka János korábban csúnyán cserbenhagyta a Padödö énekesnőjét, Lang Györgyiv...
- Megdöbbentő állítás: másképp történt a verőcei hajókatasztrófa, mint gondoltuk?
- 3 oka is lehet, amiért a felnőtt gyermeked undok veled
- Szívszorító hír érkezett a verőcei hajókatasztrófában eltűntekről - nincsenek szavak
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás