Az eddigi információkkal ellentétben a 62 év alatti, nyugdíjszerű ellátásban részesülő közszférában dolgozóknak kell választaniuk, hogy nyugdíjat kapjanak vagy bért. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az intézkedés 22 ezer munkavállalót érinthet, nekik inkább a nyugdíjbavonulás érheti meg jobban. A nyugdíj és a fizetés egyidejű felvételének tilalma a közszférában nem a 62 év feletti munkavállalókat fogja érinteni, hanem a 62 év alatti, nyugdíjban vagy nyugdíjjellegű, korhatár előtti ellátásban részesülőket, akik emellett munkabért is kapnak - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hvg.hu-nak küldött válaszából. Matolcsy György múlt pénteken jelentette be a jövőre tervezett 400 milliárdos kiigazító csomag részeként, hogy azoknak, akik a közszférában bért és nyugdíjat is kapnak egyidejűleg, választaniuk kell a két jövedelem között. A miniszter szavaiból (és az erről szóló kormányzati dokumentumból) azonban nem derült ki, hogy ez a korhatár alatti ellátásokra vonatkozna.

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr plágium
persze, mert a képviselők 62 és a halál között vannak.
QQCSI
"...korhatár előtti ellátásban részesülőket,..."
Érdeklődöm, hogyan mehettek el korhatár előtt nyugdíjba?
Nyilván úgy, hogy az állam az egyik zsebéből a másikba nyúlkálva kifizette a hátralévő időre járó ny.járulékot: tehát jogszerűen járt el a dolgozó.
Most megint az a baj, hogy nem disztingválnak:
a nyugdíj összegétől kellene függővé tenni, hogy dolgozhat-e egyáltalán!
Akinek van 200.000,-Ft-os nyugdíja, üljön nyugodtan otthon a seggén és bébiszitterkedjék az unokái mellett!
overdose
Harrach,Saloma László KDNP ezekre miért nem vonatkozik te gülüszemű segg!
kamazuka
130000es honvédségi nyugdíjához keres 100000-et.
4 órára van bejelentve,oszt fapapucs.

kis falu polgármestere 100 ezerért vagyonőr ,mellete maszek,de nyugdíjas katonatiszt is,havi 670000.

Igy könnyű a demokráciát védeni!
Dr plágium
@QQCSI: Erről beszéltem én is, az átkosban úgy volt.
QQCSI
@kamazuka: A ...i polgármester országgyűlési képviselő és a fővárosi közgyűlés tagja is.
Ha mindhárom helyről csak a minimálbért kapná,
akkor is hatszor annyi lenne a nettó jövedelme,
mint a nyugdíjminimum!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.