Orbán Viktor miniszterelnök szerint azoknak, akik elérik a felsőoktatási tanulmányokhoz szükséges követelményeket - ez ma 240 pontos bekerülési határt jelent -, és elszántak, hogy tanuljanak, majd Magyarországon dolgozzanak, "mindenfajta eladósodás nélkül továbbra is ingyenesnek kell maradnia az egyetemi és főiskolai oktatásnak".

A kormányfő ezt a Facebookon szombat délután megjelent videoüzenetében közölte, kijelentve: el kell törölni a keretszám-szabályozási rendszert. "Úgy látom, a diákok úgy gondolják, hogy a keretszámok valójában elzárják a lehetőséget előlük, nem teszik lehetővé, hogy bekerülhessenek szándékaik szerint az egyetemekre és főiskolákra" - indokolta álláspontját.



"Világossá kell tenni a szabályozásban, hogy azok, akik tanulni akarnak Magyarországon, elérik a tanuláshoz szükséges minőségi korlátokat vagy követelményeket - ez ma 240 pont a bekerülés tekintetében -, és elszántak, hogy tanuljanak, és utána Magyarországon szeretnének dolgozni, no, az ő számukra mindenfajta eladósodás nélkül továbbra is ingyenesnek kell maradnia az egyetemi és főiskolai oktatásnak" - fejtette ki Orbán Viktor, hozzátéve, hogy ezt lehetségesnek tartja, Balog Zoltán szakminiszternek pedig egy ilyen előterjesztést kell készítenie a kormány jövő szerdai ülésére. A miniszterelnök szerint egy egyszerű, átlátható, a különböző kérdéseket összevonó szabályozásra van szükség, mert a mai rendszer olyannyira bonyolult, hogy "csak bizonytalanságot és kiszámíthatatlanságot kelt elsősorban a diákok körében".

A videoüzenetben a kormányfő elmondta, szombat délután középiskolásokkal, valamint egyetemistákkal, főiskolásokkal konzultált, és arról beszélgettek, "mik azok a félelmek, bizonytalanságok, amelyek ma nyugtalanítják a diákokat".

Jelezte egyúttal, hogy akik már megkezdték a felsőoktatási tanulmányaikat, azokat semmilyen változás nem érinti.

Szombat délután Orbán Viktor egy budapesti szórakozóhelyen konzultált diákokkal a felsőoktatás helyzetéről. A kormányfő sajtófőnöke, Havasi Bertalan az MTI érdeklődésére azt közölte: Orbán Viktor diákok meghívásának tett eleget, konzultált velük. Ennek során a fiatalok elmondták véleményüket a felsőoktatás helyzetéről és jövőjéről.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lordboxer
ezt nevezem abszolút gyorsaságnak, egyszerűen bejelenti:" megoldottuk a tüntető diákok problémáját", nem most hazudott először, de nem is utoljára. A lényeg: nem oldottak meg semmit, egyszerűen besz@rt, és felszólította Balogh nevű fullajtárját, tegye meg a szükséges intézkedéseket; ha bedögli, akkor ugye nem ovi viszi el a balhét; gusztustalan az egész
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr.luigilongo60
@Horizont: Hát az ember tényleg már csak röhögni tud kínjában ezen az eltévelyedett barmon.
nemkati
@Horizont: Én is elképzeltem, ahogy az út mentén járkál fel s alá... :))))
De sose fog tudni végezni, mert még azok is komolyan vették ott az út szélén: mindenki hozzon magával még egy embert!
kkalman
Csodálom, hogy nem fáj még neki, mikor sorozatban tökön rúgja saját száját.
Ilyen vihogást meg legutoljára a vigyorgóban láttam, hallottam, mint amilyent baltazárunk produkálni tud.
full
Ez az ember kivette az Alkotmányból a nyugdíjhoz való jogunkat,az egészséghez való jogunkat! Most a gyerekeinket is meg akarja nyomoritani,Nem fogjuk engedni neked!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.