Magyarországon milliók vannak, akik napi nyolc órát vagy még többet dolgoznak, de megfeszítve sem tudnak kijönni a fizetésükből a hó végéig. Marad a nadrágszíjhúzás, a kölcsönkérés, a "valahogy elvegetálás". A hvg.hu munkaerőpiaci sorozata. "Nem iszom alkoholt, nem járok szórakozni, de huszadika után még így is elfogy a pénzem" – mondta a hvg.hu-nak a 35 éves Péter, aki diplomás teológusként dolgozik egy autóalkatrész-nagykereskedésben. Havi 115 ezret visz haza a borítékban, emellé még kap BKV-bérletet és 5 ezer forintnyi utalványt is. Péter albérletben él, melyet egy ismerőstől bérel, így jutányosabb árat, 50 ezret és rezsit fizet. A bérleti díj és a számlák kifizetése után körülbelül havi 50 ezer forintja marad. Ebből alig lehet megélni, pedig ott spórol, ahol tud. Péter helyzete nem különleges. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból kiderül, hogy tavaly 1,11 millió foglalkoztatott dolgozott olyan nemzetgazdasági ágazatban, amelyben az átlagkereset nem érte el,...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dubitus
A cikk első mondata hibás!
"... de megfeszítve sem tudnak kijönni a fizetésükből a hó végéig."
Ez bizony, pejoratív kijelentés!
Helyesen. NEM LEHET KIJÖNNI A MUNKABÉRBŐL!
(A "nem tud kijönni"-ben benne van a herdálás is, amiről itt szó sincs!)
.
Nagyon sokan, napi 8 óránál többet dolgozva nem visznek haza 93,000 Ft-ot.
A KSH - amelyik intézmény a legnagyobb rosszindulattal sem nevezhető ellenzékinek! - hivatalos kimutatása szerint a megélhetési küszöb 93,000 Ft.
Következik ebből, hogy nagyon sok dolgozó nem "nem tud kijönni" béréből, hanem lehetetlen azt úgy beosztani, hogy hó végére is maradjon!
.
Nagyon sok családnál nem négy hét egy hónap, hanem három plusz egy.
Három héten keresztül eltengődik, aztán egy héten keresztől várja juttatását.
Iskolás korú gyerekes családban pedig még rosszabb a helyzet!
.
@Mobil123: Szerintem a fidesz fanoknak egy része nem is az, hanem
- egy része troll. Kiéli magát abban, hogy név nélkül trágárkodhat, írhat hülyeséget, hogy összeugrassza a kommentelőket,
- másik része tényleg hű a Turul-tojta Fősámánsegghez, ám nem veszi észre, hogy éppen azokat járatja le érv nélküli, értelmetlen hozzászólásaival, akikhez tartozik, akiket védeni akar.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csikknorisz
Havi 50 rugója marad, miután mindent befizetett? Egy ilyen burzsuj mit siránkozik? :)
marlin
Nem értem ezeket a siránkozásokat!!
A "látens Kövérné" most kapott a képviselői "fizetése mellé még vagy havi fél millát!! és akkor itt azt mondják, hogy kevés a fizetés!!
Miért kell lázongani, mikor az @entero: is megmondja, hogy neki az a hiteles, amit az Orbántól hallott aano. - mert neki megmondta!! :))
Szóval nem értem!!
Feraj49
"Nem értem a panasz okát" ! Most,amikor végre kijelentették,hogy a magyar átlagfizetés 215 ezer forint körül van,hogy-hogy nem tud "kijönni" belőle ? / Én sem / Pedig Kövérné 600 ezret kap, teológusunk meg 115 ezret visz haza.Osszuk el kettővel.,az egy főre 357,500 Ft. Na ugye, kiderül még túl is van fizetve !
eva1950
@egyedül: Természetesen megértem, mindenkit megértek, mindenkinek nehéz, én kő kemény 15 évig voltam, ill. laktam albérletben, nehéz volt, nem részletezem, a magunk fajtának nagyon nehéz, ha tudom, hogy ilyen életem lesz, meg sokan mellettem iskolai végzettség nélkül, mert befogták a szájukat, zsíros fizetéseket kaptak, ma jó nyugdíjjal élvezik az életet, akkor én mi a fenének tanultam, töltöttem az időmet, bár a tudást azt nem tudom elveszíteni, nem veheti elő tőlem senki, az élet igazságtalan, de azért a művésznőre nem kellene ezt a fenti, nem csak Önnek szól, ennyi zuhanyt önteni, ismételten az a véleményem, nagy táncművész, munkája, az előadása, személyisége nagyon sok embernek okozott örömet, úgy látványában, mint kedvességével. Az, hogy egy palotája, v. nagy lakása van, miért kell irigyelni, megjegyzéseket tenni, az az övé, meg dolgozott, tanult érte. Én is lehetnék elégedetlen, s vagyok is, de irigy az nem,
habár én is boldog lennék, ha az én lányom nem lenne gyógyíthatatlan beteg, soha nem lesz udvarlója, nem mehet férjhez, szép fehér ruhában, izoláltan él, nem lehet visszaszocializálni, se tanulás, se munka, nekem is vágyam volt, hogy legyen egy unokám, nagy vágyak ??? nem ezek hétköznapiak, de mások ezért élnek, a kóma után visszavonhatatlanul súlyosan károsodott, az emberek, még az ismerősök, barátok sem értik, veszik tudomásul, hogy ez van, nem is törődnek velünk, csak sajnálkoznak. Nem várok megértést, de megjegyzéseket sem. Hogy mi, hogy élünk, ??? amit mi is összekapartunk, ma már nincs, s mára már sokszor csak azért rettegek, nehogy ez a kis doboz, amiben élünk, hogy elússzon, mint a halacska.
Majd lesz, - kívánom, Magának is - eljön az idő, mikor lesz szép lakása, otthona, családja, amihez leginkább jó egészség a feltétele, de az elkeseredettsége miatt nem szabad mások felett pálcát törni. Köszönöm válaszát, további szép napokat és Boldog, szebb jövőt az Új Esztendőben. Üdvözlettel
egyedül
@eva1950: Kedves Éva ! azt hiszem félreértett mert nem irigykedek csak nem bíróm elviselni ha valaki sír és neki sokkal jobban megy mint pl. Önnek vagy másnak és sokunknak !Vannak emberek akik nem a magánytól szenvednek és itt nem lehet semmiféle irigységről beszélni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.