Ugyanazon a napon alapított, ugyanarra a címre bejegyzett cégek nyertek el 12 milliárd forintot egy állami közbeszerzésen - írja a Vg.hu.
Húszmilliárd forintot osztott ki a kormány a szélessávú hálózatok fejlesztésére, az összeg több mint felét pedig olyan cégek nyerték el, amelyet ugyanaznap alapítottak, a székhelyük pedig ugyanazon a címen található.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján is elérhető adatok szerint mintegy 12,5 milliárd forintot nyert a húszmilliárdos keretből öt cég. A hozzáférhető céginformációk szerint ezeket mind 2012. július 4-én jegyezték be - alig három héttel azelőtt, hogy a pályázat határidejét meghosszabbították.
A lap szerint a cégek tulajdonosi köre is komoly egybeeséseket mutat a nyilvános információk szerint, és címük is ugyanaz. Sőt, ugyanarra a budapesti, váci úti címre jegyeztek be négy másik, a győztesek közt is szereplő, még korábban alapított vállalatot is. Ezek egyike az az Enternet Invest Befektető, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., amelynek tulajdonosi körében ciprusi cég is megtalálható, és a felügyelőbizottságában szintúgy ül egy ciprusi tag is. A felügyelőbizottság tagjai közt van Seszták Miklós KDNP-s képviselő is, aki 2010 óta a parlament gazdasági és informatikai bizottságának tagja. Két ciprusi cég szintúgy érintett a győztesek tulajdonosi körében. A sztori további részletei a Vg.hu oldalon >>>
Seszták Miklós friss vagyonnyilatkozatában 24 millió forint készpénzt, 137 millió forint pénzintézeti és 16 millió forint egyéb követelést tüntet fel. Ügyvédként évi jövedelme 30 millió forint.
16 hozzászólásarrow_drop_down_circle
www.privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Hirmix&MN=Hirmix&AN=nemesnfu&LN=Hungarian
Új hozzászólás