Demonstrációt tartott szombat délután egy Facebookon szerveződő csoport a Fidesz megalakulásának 25. évfordulóján, illetve az alaptörvény negyedik módosításának április 1-jei hatálybalépése előtt a párt Lendvay utcai székháza előtt.
A demonstráción többen a jövő évi választásokra való részvételre hívtak fel, utalva ezzel egy korábbi rendezvényükre, amelyen Tamás Gáspár Miklós filozófus azt javasolta, hogy a "demokratikus ellenzéki pártok" bojkottálják a választást. A tüntetők a rendezvény végén a rendőrség Gyorskocsi utcai épületéhez indultak, hogy így tiltakozzanak a március 7-i "székházfoglaló" HaHa-s diákok szerintük jogszerűtlen előállítása ellen.
A hvg.hu tudósítója szerint fiatalok, és idősebbek egyaránt érkeztek a megmozdulásra, a transzparenseken a következő feliratok láthatóak: "Ti vagytok azok, akik ellenálltatok '89-ben", "Nem engedünk '89-ből", illetve "Meleg vagyok, nem házas, több is lehetnék, mint egy ágyas".
A lap azt írta, ezren töltötték meg a Lendvay utcát, a szervezők szerint fideszesek is vannak a helyszínen, akik állítólag inzultálják a gyülekezőket.
3 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás