Nyilvánosságra hozta támogatóinak listáját a Bajnai Gordon volt kormányfő vezette Haza és Haladás Alapítvány - írja a Hvg.hu.
A dokumentum szerint többek között a Moltól, az OTP-től és több magánszemélytől, például Bojár Gábortól és Winkler Gyulától is többmilliós összegeket kapott. A legnagyobb szponzor az amerikai demokratákhoz köthető Center for American Progress volt.
"A Haza és Haladás Alapítvány kiemelkedően fontosnak tartja működésének átláthatóságát, ezért a törvényi szabályoknak való teljes megfelelésen túl is részletes adatokat közöl bevételeiről és kiadásairól" - írja összesítése elején a Bajnai Gordon vezette alapítvány.
Az alapítvány 2011-ben 10-10 millió forintot kapott a Moltól és az OTP Banktól, illetve ötmillió forintot Oszkó Péter volt pénzügyminiszter pénzügyi tanácsadó cégétől, a TMC First Kft.-től. Szintén beszállt az alapítvány finanszírozásába hárommillióval Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója.
Bajnai bizalmasa, a Wallis volt vezérigazgatója, Winkler Gyula és Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke, az MSZP korábbi kampányfőnöke egyaránt kétmillióval támogatta az alapítványt abban az évben.
Itt a teljes lista >>>
54 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Sokat sejtet ugyanis az, hogy a Fidesz-KDNP kormány most(!) mennyivel támogatja a "támogatóit"!!
Talán fideszes droidjainktól megtudjuk!!
Ezeket a tetves külföldi lobbistákat egyszerűen betiltanám.
Ne értsetek félre. Az összes pártnál.
Ha már itt tartunk, az összes lobbit betiltanám és a pártok csak a tagok hozzájárulásiból kampányolhatnának.
Amúgy meg egyetértünk ! Nem kicsit - nagyon !
- Római katolikus plébánia - perselypénz: 15.000 HUF
- Református templom Felcsút - perselypénz: 80.000 HUF
- Fociakadémia - Felcsút : - 1 pár kínai stoplis-csuka + 1.db. mez
- Imádni való Nagyanyók Klubja : - 5.db. kötött sál...
hogy ennyiből egy gyenge cöfölést sem lehet összehozni ? Sajnáljuk ! A többi adat 80 évre titkosítva !
Felhívás minden Magyar állampolgárnak:
A külföldön elhelyezett pénzeiket büntetlenül haza hozhatják, amennyiben nem így tesznek a NAV-CIA utána néz és elkobozza!
Kivétel az "állam" kihelyezett, adományai a 2010-14 között!
De szép!
Kezdhetné a székház eladással, a Josip Tot és Kaya Ibrahim üggyel, Tokajjal, ő és felesége földügyeivel, de a Papát sem lehet kihagyni.
Na erre biztosan nem kerül sor.
hvg.hu/cimke/Friends+of+Hungary+Alap%C3%ADtv%C3%A1ny
Ezt úgyszintén !
www.magyarhirlap.hu/kulfold/milliardok-az-erdelyi-egyetemeknek
Mikor tudhatjuk meg ugyanezt a többi párttól?
@gugu45: Lehet, hogy az OTP és a MOL már készül a 2014-es választások utáni időre készül, és nem akarja levágni az arany tojást tojó tyúkot. Továbbra is szeretne a kormány "jó barátja" lenni, függetlenül attól, hogy ki lesz hatalmon.
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) a politikai életben egyre nagyobb szerepet játszó, de jogi értelemben nem létező szervezet. Mivel nem alapítvány vagy egyesület, és nem is gazdálkodó szervezet, ténykedését az ezekre vonatkozó jogszabályok nem kötik. Nincs szervezeti és működési szabályzata, így az sem tudható, hogy a CÖF egyes megnyilvánulásai, amelyek sugalmazottan a társadalom többségi véleményeként vannak megjelenítve, milyen szervezeti szinteken, milyen döntési mechanizmusok és szabályok szerint születtek meg. A döntéshozatal folyamatát értelemszerűen nem dokumentálják: így a CÖF elnökségi közleményeit éppúgy írhatta például a Vasas női strandröplabda-szakosztálya, mint Schmuck Andor vagy a Tenkes kapitánya.
Ugyanilyen homály fedi a CÖF gazdálkodását is: forrásokat a szervezet működésére egy tőle formálisan független alapítvány, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány gyűjt, kormányzati pénzekhez pedig a CÖF-höz csatlakozott szervezeteknek nyújtott egyedi miniszteri támogatás révén jut – ahogy ezt egy korábbi cikkünk feltárta.
De a „Békemenet” utáni újabb politikai akció körülményei körül sem kisebb a homály: a Csizmadia László elnök által a szervezet nevében meghirdetett Bajnai-ellenes kampány közterületi reklámjait nem a kampányt meghirdető CÖF/CET, hanem a bekemenet.hu nevű új játékos jegyzi. Ilyen nevű bejegyzett szervezet természetesen szintén nem létezik, ez egy honlap, aminek viszont – nem meglepő módon – nincs impresszuma. (Kérdés, miképp tudott egy honlap például a plakátokat előállító nyomdával szerződni.) A bekemenet.hu–ról viszont mindössze annyi derül ki a honlap regisztrációs oldalán, hogy az ügy pártolói egy Bayer Zsolt nevű, Thököly úti lakosra bízzák személyes adataik kezelését. Ilyen körülmények között lényegében kideríthetetlen, hogy ki és milyen forrásokból finanszírozza a CÖF/CET által elindított politikai kampányt.
( atlatszo.hu)
Ugye, hogy ki van ez találva ?
A listán majdnem négyszáz – egész pontosan 239 – név található, mások mellett például Janositz Istvánnéé, aki vélhetőleg inkább magánszemély, mint összefogásra vágyó civil szervezet. Janositzné és az Összmagyar Testület-szerű nevek mellett felbukkan azonban néhány olyan tekintélyes szervezet is, melyek csatlakozása nyilvánvaló súlyt és rangot ad a CÖF-nek. A lista 51. helyén például azt olvashatjuk: Orvosi Kamara. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az Átlátszó megkeresésére az alábbit válaszolta a Kamara CÖF-tagságát illetően:
„A Magyar Orvosi Kamara soha nem volt, nem is lehetett és nem is lehet a Civil Összefogás Fórum tagja. Azon egyszerű okból nem lehet, hogy a Magyar Orvosi Kamara nem civil szervezet, még csak nem is társadalmi szervezet, hanem törvény szerint definiált köztestület, s mint ilyen, még ha akarna se lehetne említett szervezet, vagy hasonló szerveződés tagja (…) A 2010-es kormányváltás óta a MOK és a CÖF között sem formális, sem informális kapcsolatfelvétel nem volt.”
Magyar Nemzetstratégiai Egyesület
Magyarok Európában Közhasznú Egyesület
Értékmegőrző Civilszervezet
Budai Családos Szeánsz Polgári Kör
Via Bona Alapítvány
Zemplén a Csángókért Alapítvány
A Magyar Egészségügy Áldozatainak Érdekvédelmi Szövetsége
Kis- és Középvállalkozások Egyesülete
107-es Polgári Kör
Magyar Szociálpolitikai Társaság Kh. Szervezet
Akciószövetség Magyarországért
Magyar Kisebbségi Információs Egyesület
Skorus Egyesület
Hazánkban Otthon Polgári Kör
Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Falusi Civilek
MÉROSZ Magyar Érdekek Országos Egyesülete
Ha további szűréssel kivesszük a listából azokat a szomszédos országbeli politikai pártokat és szervezeteket, amelyek régóta szövetségesei a mostani kormányzó erőknek, illetve azokat, amelyek egyértelmű nyertesei a Csizmadia vezette Nemzeti Együttműködési Alap által kezelt pályázatoknak – mint például az ötmillió forinttal támogatott CÖF-tag, a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány – jelentős részben polgári köröket, illetve ezek utódszervezeteit kapjuk. Így már nem is tűnik olyan eredeti innovációnak „civilekkel” mondatni el néhány nyilvánvaló pártközleményt.
Ugye most már tudjuk, hogy hova tűnnek el milliárdok és milliók - közpénzből...
Mert a saját cégeik pénzeit is ide mentik.
Ha szembeállítjuk Orbánékkal-fidesszel, akkor az ORSZÁG TELJES VAGYONÁBÓL GARÁZDÁLKODHATNAK a választás során is,
micsoda anyagi különbség áll rendelkezésükre ??? !!! - és szórják is a pénzünket, most éppen Gyurcsányról 5 MILLIÓ FORINTÉRT rendelt Orbán egy "voks" ellenességre biztató kisfilmet. Tényleg Orbán, Gyurcsány ellen úszítással akar nyerni? Tényleg nincs Orbánnak elég esze ahhoz, hogy kulturáltan, civilizált voksolással nyerjen???
Gyurcsánytól ENNYIRE - NAGYON - FÉL??? - mert FÉL és NAGYON FÉL, különben nem rendeltek volna egy semmirevaló filmet.
A Safarov GYILKOSÉRT, akit Orbán engedett szabadjára, hol van a több száz milliós EURÓ ??? - amit felajánlottak e mocskos állatért, aki embert ölt !!!
- és a többi pénz? - ki hatalmazta fel orbánékat arra, hogy 5 MILLIÓ forintért "gyurcsány" filmet készíttesen, válaszási kampányfilmet ??? --senki!
ki hatalmazta fel Orbánékat arra, hogy USA-ba alapítványnak 12 millió DOLLÁRT utaljanak át az ottani magyarok "összefogásáért", vagyis választásra behálózásért...
és még sorolhatnánk, ám tegyétek, szivesen olvassuk
Azt szeretném már olvasni valahol, hogy: 0rbán Viktort majdnem 10 millió - egészen pontosan 1 - ember támogatja.
Hatalmas trükk, van eszük ezeknek. A közmédiában csak a párt és kormány dicsőségéről szónokolni, mintha minden tökéletes és egyre jobb lenne, civilekkel pártpropagandát nyomatni az utcákon, és így fenntartani azt a látszatot, hogy a kormánnyal (majdnem) mindenki egyetért. Zseniális! Igaz, ezt a békemenet első akciójakor felismerte, aki picit veszi a fáradságot, és tornáztatja az agysejtjeit.
Arról sem mesélt neked, hogy Simicska sem véletlenül álcázza magát a háttérben, legalább 10 éve nem sikerült róla a sajtónak fotót készíteni, annyira bujkál, miközben merő hobbiból közgépezik a közpénzzel ?
Mi a helyzet a földmutyikkal ?
Hallottál már Ángyán professzorról ?
És arról, amit kritizál ?
Orbán lányának a palota méretű panziójáról sem hallottál ?
Felcsútot körbevették betonfallal, hogy több (köz)pénz már ne folyjon, mert a budira is bankjegyekkel járnak ?
Csak úgy kérdezem...aztán meg ez is itt van:
granadinho1.nolblog.hu/archives/2011/11/24/Az_Orban-csalad_es_a_kozhatalom_viszonya/
a szerzőjét a mai napig "elfelejtették" cáfolni...
Egyébként az IQ-cipőméret hasonlat már az én gyerekkoromban is gáz volt... akaszd le a falról a '83-as naptárat apóca...
okozott és sajnos még 14ig még nagyobb lesz a károkozásuk .ugye ugye
'CAP does not support or oppose candidates or political parties.'
Ez is az amerikai (rém) álom része?
Új hozzászólás