A TISPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) évente több alkalommal nemzetközi közúti ellenőrző akciókat szervez, melyeket a csatlakozó 29 ország területén egyidejűleg, egységes céllal hajtanak végre a felügyeleti szervek. Minden egyes kampány egy-egy kiemelt közlekedésbiztonsági kockázatú jogsértő cselekmény, vagy jelenség visszaszorítására irányul. A szombatig tartó akció hátterében a hivatalos indoklás szerint újfent az áll, hogy Európában – s ezen belül Magyarországon is – a sebességtúllépés a közúti tragédiák legfőbb oka. A sokszor a hanyag helyszínelők munkássága okán is árnyalt statisztikák alapján ugyanis évek óta az összes személyi sérüléses közúti balesetek mintegy 27 százaléka, a halálos kimenetelű eseményeknek pedig megközelítőleg 40 százaléka vezethető vissza a gyorshajtásra.
A gyorshajtás relatív? - Minden erőforrását mozgósítva razziázik a rendőrség
Forrás:
autopult.hu
Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- „Összeismerkedtek egy fiatal olasz sráccal, és ő élte túl egyedül” – épp a túlélő nem tartozott a baráti társa...
- Pánik a kormányban? Nem fognak a Fidesz golyói Magyar Péteren
- Kézen fogva vezették a magyar diáklányt Cambridge-be
- Hatalmas meglepetés az befolyáslistán: Két hatalmas bukás és a Magyar Péter dilemma
Itthon
- 2024. May 20., 18:10
Akkora király, hogy Orbán Viktor átültette miatta a fél nézőteret
Itthon
- 2024. May 20., 18:50
Mégis ingyen lesz a jogsi? Kihirdették az ingyenességhez szükséges jogszabályváltozásokat
Nagyvilág
- 2024. May 20., 19:17
Amerikában is téma a magyar egyetemek alapítványi fenntartása – Hihetetlen, mit gondolnak róla
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
Itthon
- 2024. May 19., 08:30
Akár 29 fok is lehet pünkösd vasárnap
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Új hozzászólás