Bajnai Gordon cáfolta a Fidesz szóvivőjének azt az állítását, hogy egy nyilatkozatában a devizahiteles családokat tette volna felelőssé helyzetükért, és arra szólította fel Hoppál Pétert, mutassa be a kijelentését bizonyító felvételt vagy mondjon le. A Fidesz szóvivője csütörtöki pécsi sajtótájékoztatóján jelentette ki, hogy a volt miniszterelnök egy friss információ szerint országjárásának szerdai helyszínén arról beszélt, hogy a devizaadósság csapdájába esett családok felelőtlenek, csak maguknak köszönhetik a problémájukat. Bajnai Gordon közölte: ha Hoppál Péter néhány napon belül nem tudja bemutatni az említett tartalmú nyilatkozatot, akkor szóvivőként előtte elveszítette a hitelességét, és arra kéri, nyújtsa be lemondását, mert nem hisz abban, hogy a magyar polgárok olyan embereket szeretnének szóvivőnek, akik nyilvánvalóan hazugságokat akarnak más szájába adni.
Bajnai kiakadt Hoppálra és beszólt neki: akkor most bizonyítson, vagy ha nem tud, vegye a kalapját!
Forrás:
pecsiujsag.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Elképesztő, ami kiderült Orbán Viktor fizetéséről: ebben még Olaf Scholz német kancellárt is lekörözi
- „Egy hatalmas nagy csattanást hallottunk” – szemtanúk szerint a szállodahajó felkapcsolta a reflekorait, majd ...
- Rémisztő haláleset történt a 4-es metrónál vasárnap reggel: berántotta a férfi ruháit a mozgólépcső a Rákóczi ...
- Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ilyeneket talált a fityeSS BALTÁS VEZÉR lejárató ugatóknak, gyenge felhozatal, vedd a kalapodat és menj vissza a kis lukadba.
Véget kell vetni már a hazugság áradatnak minden oldalon. Vagy az a cél, hogy meghülyítsék a választót? Fejezzék már be az állandó lódítást, csúsztatást, vagy arra játszanak, hogy ha a hazugságot sokat emlegetik akkor igaznak tűnik?
Aztán pedig már nem olyan naiv a választó, és nem lehet annyira orránál fogva vezetni, mint 15-20 évvel ezelőtt, a politikusi gárda sem mai gyerek. Az emberek pedig ismerik ki mennyit ér.
Kumin Ferenc, a kormány nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkára
Ez a fazon minek számít? Szóvivő vagy nem vivő szó?
Új hozzászólás