A Fidesz sem akart lemaradni az anyák szavazataiért folyó versenyben, anyák napja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján mindenkit biztosított a kormánypárt, hogy az édesanyák és a családok mellett áll, megbecsüli, segíti a gyermeknevelést, a gyermekvállalást és a munkahelyükön végzett tevékenységüket.
Zsigó Róbert közölte: a kormánypárt azt akarja, és tevékenységével azt bizonyítja, hogy az édesanyák, akik nemcsak a gyermeket nevelik, hanem összetartják a családot, ne csak május első vasárnapján, hanem a mindennapokban is megkapják a tiszteletet és a megbecsülést.
A Fidesz szóvivője kijelentette: a családot alapértéknek tekintik, ezért tartották fontosnak, hogy erre külön hangsúlyt fektessenek az alaptörvényben is. Hozzátette: a kormány és a Fidesz az édesanyák mellett áll, ezért már a gyermek születésétől az iskoláztatásán, majd felnőtté válásán keresztül minden figyelmet és támogatást megad.
Közlése szerint az édesanyák és a családok mindennapi életét segíti a rezsicsökkentés, a családi adókedvezmény és a 16 százalékos jövedelemadó bevezetése, valamint az, hogy a gyes időtartamát újra három évre emelték. Munkahelyvédelmi akciótervekkel segítik az anyák foglalkoztatását, így 20 éves rekordot döntve idén már 1,8 millió nőt tudtak foglalkoztatni - fűzte hozzá.
Zsigó Róbert azt mondta: félő, ha a baloldal hatalomra kerül, ezek a kezdeményezések és eredmények elveszének, mert a Gyurcsány-Bajnai-kormányok korszakában a gyermekvállalás egyenlő volt a szegénység vállalásával. A család fogalma nincs benne a baloldal értékrendszerében, pusztán csak a piaci érdekeket akarják kiszolgálni - jelentette ki.
A Fidesz szóvivője szerint "a most együttműködő és kezet fogó" baloldali szervezetek, amelyek "együtt tették tönkre az országot", vették el az anyáktól a gyest, szüntették meg a 13. havi nyugdíjat. Meg akarják szüntetni az adókedvezményt és a rezsicsökkentést, bruttósítanák a gyermekek után járó támogatásokat, csak azért, mert ezek "fideszes kezdeményezések" - fogalmazott Zsigó Róbert.
Na és a kormánynak is !
www.fovarosi-hirhatar.hu/hir/a-csalad-akit-a-kormany-az-ut-szelen-hagyott
Szal lekapcsolták, mélyhűtő kiolvadt, második nap, miután befizettem a különbséget, visszajött a nafta. 24 ezret számoltak fel a visszakapcsolásra. Négy évi rezsicsökkentési díj. Rácsesztek, ezért a négy évért nem fogok rájuk szavazni, tudom, én voltam a hülye, de most már inkább a rohadkóbászokat dobom oda, mint a szavazatomat.
Másodszor, ha valóban annyira becsülik és tisztelik őket, akkor ne hazudják a képükbe a jól bevált mantrákat, pl.a rezsicsökkentést.
Zsigórobi szegény, éppen olyan szőke agyilag, mint selmeczi. Ő is meggyőződéssel hiszi, hogy választókért létező pártért dolgozik.