Ha az ellenzéki szövetség felkérné rá, elvállalná a miniszterelnök-jelöltséget Bajnai Gordon. Az ellenzéket olyannak kell vezetnie, aki nemcsak győzni képes a választásokon, de utána jól tud kormányozni is - mondta az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője a pozsonyi Új Szónak adott, kedden megjelent interjújában.

Bajnai Gordon az ellenzék célkitűzéseiről, az ellenzéki pártok együttműködési lehetőségeiről, valamint a parlamenti választások utáni elképzeléseikről és a nemzetpolitika távlatairól beszélt a pozsonyi magyar nyelvű napilapnak, múlt pénteki szlovákiai látogatása alatt adott interjújában.

A volt kormányfő korainak minősítette és kitérő választ adott arra a kérdésre, miszerint bízik-e abban, hogy miniszterelnök-jelölt lesz, ugyanakkor megjegyezte: az ellenzéket annak kell vezetnie, aki a legtöbb választót tudja megszólítani, és aki nemcsak győzni képes a választásokon, de utána jól tud majd kormányozni is. Hozzátette: amennyiben ilyen felkérést kapna az ellenzéki szövetségtől, elvállalná azt.

Az ellenzéki politikus szerint az, hogy 7 héttel pártja megalapítása után a felmérések 600 ezer szavazót mérnek az Együtt 2014-nek, és közben az MSZP támogatottsága "ugyanott van, ahol az elmúlt 3 évben folyamatosan", többek között azt jelenti, hogy csak ők tudnak újabb szavazókat bevonni a formálódó ellenzéki összefogásba. Hozzátette: támogatottságuk akkor lesz nagyobb, ha garanciát vállalnak arra, hogy "nemcsak kormányváltást, hanem korszakváltást is" akarnak, ezt pedig úgy képzelik el, hogy az MSZP-vel megvalósítandó tárgyalásaikat egy, a "korszakváltás elveiről" szóló közös nyilatkozat elfogadásával kezdik.

Az Együtt 2014-PM és az MSZP a parlamenti választásokon való leendő együttműködése kapcsán Bajnai Gordon azt mondta: szeretnék elkerülni, hogy egy "kezelhetetlenül sokszereplős tárgyalási folyamat nehezítse az összefogást." Ezzel összefüggésben a politikus úgy vélte: Gyurcsány Ferencnek az együttműködéshez való társulási szándékára csak az MSZP-vel való részletes megegyezés után érdemes visszatérni. Megjegyezte: Gyurcsány Ferenc május 1-jei beszéde nem a korszakváltás iránti elkötelezettségét mutatta.

A jövő évi parlamenti választások után összeálló kabinet feladatai kapcsán Bajnai annak a véleményének adott hangot, hogy az új kormánynak "a 2009–2010-esnél is komplexebb gazdasági-társadalmi válságkezelést kell végrehajtania", és ennek szerinte a bizalom és a kiszámíthatóság helyreállításával kell kezdődnie. Hozzátette: amit az ellenzék "legerősebb szereplőinek" programjáról eddig tudni lehet, annak alapján nem lát "feloldhatatlan ellentétet."

Az Együtt 2014-PM választási szövetség vezetője elmondta, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnökkel múlt héten tartott találkozóján "szimbolikusan fontos gesztusok" megtételére biztatta a szlovák kormányfőt, ugyanakkor elismerte, hogy konkrétumok nem hangzottak el. Pártja nemzetpolitikai elképzelései, illetve a kettős állampolgárság ügye és az ehhez kapcsolódó szavazati jog kérdése kapcsán Bajnai azt mondta: megadott jogokat nem kívánnak visszavenni, ugyanakkor úgy vélik, új korszakot kell kezdeni a nemzetpolitikában, amelynek legfontosabb elve az lenne, hogy azokat a szervezeteket támogatnák és olyan arányban, akiket a határon túl élő magyarok támogatnak.

127 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coni
Ha megfelelő támogatást kapna Bajnai, 4-5 éven belül egy kelet-európai Svájcot csinálna a jelenlegi fél-Ázsia helyén. De ehhez erős támogatásra lesz szüksége, mert előbb fel kell számolnia az oligarcha rendszert, helyre kell állítania az alkotmányosságot, a demokráciát, de főleg a BIZALMAT. Mert ezt játszotta el Orbán.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
entero
@bagira: Olyanok is vannak, de az nem én leszek.
lbs
@bagira: Egyéni szoc. problémád, hogy (li)Bajnait minek tartod!
Különben nem fog kelleni neki semmilyen kényelmetlen intézkedést meghozni - tekintettel arra - hogy nem lesz rá lehetősége.

Egyedül valóban nem megy, de az EU-val igen, a teljes leéplésig viszont igen!
És ezért jó a jelenlegi kormány kelet felé való nyitás politikája, mert úgy a kínaiak, mint az oroszok hatalmas felvevő piacok, valamint végre kihasználhatjuk Hazánk átjáróház jellegét végre, mert a kínai export cikkek igen jelentős hányada nyugatra, szinte megkerülhetetlenül a földrajzi viszonyok miatt rajtunk keresztül fog áramlani.
Mégpedig vasúti szállítás formájában.
Ez pedig kihasználandó nagy üzlet lesz.

A szocilista kormányok (beleértve a Kádár adminisztrációt is) a vasutat folyamatosan elhanyagolták.
Ezzel szemben ezt igyekszik a mostani kormány - a lehetőségekhez mérten - bepótolni, és fejleszteni az Államvasutakat.
Ehhez illeszkedik és nagyon hasznos a Ceglédről kiinduló új átkötővonal kiépítésének terve és az hogy ezek a munkák már jövőre indulni fognak.
Kikerülve a fővárost, Tatabánya környékén fog az 1. sz. vasúti fővonalba becsatlakozni.
Ez a Budapest - Hegyeshalom fővona a fő ütőér nyugat felél.
Ráadásul a hírek szerint a GySEV meg fogja a közeljövőben építeni a második vágányt is a jelenlegi mellé, Győrig, ami a szállítási kapacitást igen nagy mértékben tovább fogja növelni Ausztria irányába.
A GySEV meg köztudott hogy osztrák oldalról az ÖBB az osztrák államvasutak szerves része, leányvállalata és több ponton is csatlakozik a határhoz közel húzódó vasúti körgyűrűre. Ott már most is igen jelentős beruházás megvalósult a jó tranzitálás érdekében az ÖBB-nél.
Ez pedig azt jelenti, hogy ez a hatalmas árumennyiség rajtunk keresztül fog áthaladni, ami igen tisztes hasznot fog eredményezni!

Éppen ezért jó a kelet felé való nyitás és az EU-tól való abszolút függőség lazítása.

A történelem bizonysága szerint a Via Appia és a nagy kínai Selyemút melletti települések mindegyike...
lbs
folyt. ...gazdag volt és virágzott.

A XXI. sz. egyik "Selyemútja" a számunkra a Záhony - Győr - GySEV és Hegyeshalom vasútvonal lehet, amelybe Szajolnál becstlakozik a Lőkösgáz határállomás felől áramló vasúti forgalom, valamint komárom a SK a szlovák vasút.
lenhardtibolya
@bagira: Nagyon sok mindenben egyetértek veled, és köszönöm, hogy megtisztelsz véleményeddel. Igen, ezek valódi érvek, tudunk vitatkozni, bár nincs köztünk valódi véleménykülönbség, sőt nagyon is elgondolkodtató amit írsz, hogy azokat a magyar embereket, akik dolgoznak, tevékenykednek családjukért és a hazáért, igazából nem kellene pártfüggőség miatt kirekeszteni, ill. vitatni magyarságukat. Éppen ezért nem vagyok egyik pártnak sem tagja, mert nem szeretném magamat kirekeszteni ill. elhatárolódni a többi magyar embertől, akikkel együtt sírunk, együtt nevetünk. Jobbik szimpatizáns vagyok ez tény, de vannak barátaim, akik más pártot ill. ideológiát követnek, időnként vitatkozunk, ám mindig az a vége, hogy megegyezünk, miszerint mindannyian magyarok vagyunk és ez a lényeg.
bagira
@lenhardtibolya: Én csak így szeretek véleményt cserélni. Örülök, hogy van találkozási pontja a véleményünknek. Van nekem is jobbikos barátom, igaz politizálni nem szoktunk, de magát az embert nagyon szeretem. Bizony, tudni kéne félretenni a párt érdekeket, és az ország jobbításáért küzdeni, nem egyéni érdekeket tartani szem előtt.
bagira
@lbs: Ez pedig a te véleményed. Jogod van kifejteni. A libázás viszont nagyon lejárt lemez és megmosolyogtató érv.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.