Már sokan hallhatták, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok keretében újra megrendezik az István, a király című Szörényi-Bródy művet. A jubileumi produkció premierjének rendezője Alföldi Róbert lesz. Az idén nyáron a Szörényi-Bródy szerzőpáros két művét is megrendezik, előadják, a közönség nagy örömére. Az első mű az István, a király, míg a másik előadás a Kőműves Kelemen című…
Forrás:
webcache.googleusercontent.com
Feltöltő: nemkati
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Mit mondjak, ha efelé haladnánk, akkor talán elérhetnénk, hogy egy egymást szerető nép legyünk. Akinek nem világos, segítek.
De merje valaki azt mondani, hogy a Kőműves Kelemen nem egy népnemzeti ballada. :))))
Szörényi és Bródy évek óta, inkább 1-2 évtizede eltávolodtak egymástól, a bennünket kettéválasztó politika áldásos hatásának köszönhetően. Hogy a kb 30 éves rockballadát, amit közösen írtak, most miért állítják újra színpadra, abban reményeim szerint Szörényi és Bródy egymáshoz való közeledésének is szerepe van.
A szereposztás is, ha hasonló szemszögből nézzük, igazán érdekes:
Kőműves Kelemen : Stohl András
Vándor : Blaskó Péter
Anna : Radnay Csilla
További szerepekben: Dolmány Attila, Fehér Tibor, Hujber Ferenc, Marton Róbert, Mohai Tamás, Szatory Dávid, Széplaky Géza, Wunderlich József
Blaskó Péter az, akin eltűnődtem. De Hujber Ferin is.