Hamarosan elindulhat az új magyar légitársaság a Sólyom. Vágó József biztos az unortodox magyar üzleti terv sikerében. Így lehetnek ezzel azok az emirátusi és ománi befektetők is, akik finanszírozzák majd a légitársaságot, a sikeres működéshez azonban a magyar kormánnyal is jóban kell lenni - írja az Origo.
Augusztusban már repülne a piros-fehér zöld festésű gépeket használó új magyar, nemzeti légitársaság, de július elején még nemcsak hogy jegyeket nem kezdtek el rá árulni, de be sem jelentették az indulását - olvasható az Origo cikkében.
Vágó József, aki korábban a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatóságát vezette, a lapnak elmondta, hogy másfél éve tart az új cég indulásának előkészítése, és sikerült egy olyan üzleti modellt összerakniuk, amely nyereséges működést tesz lehetővé. Az új cég leendő elnök-vezérigazgatója megerősítette azt a Népszabadság által közölt információt, hogy száz százalékban magyar magánszemélyek tulajdonában lesz a Sólyom, ez azonban nem jelenti azt, hogy itthonról is finanszírozzák.
Vágó József tisztában van azzal, hogy komoly ellenszélben kell dolgozniuk. Neki is sok légiipari szakértő jelezte, hogy a Malév után maradt űrt rég betöltötték a konkurensek, és reménytelen a vállalkozás, mégis talált olyan befektetőket, akik maximálisan bíznak benne, és persze az üzleti tervben. Ennek részleteiről nem árulhatott el szinte semmit, de annyit elmondott, hogy teljesen unikális módszerekkel, a hagyományos légitársaságokhoz képest akár feleakkora költséggel tudnak majd működni, noha a szolgáltatások igen magas szintűek lesznek.
35 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ilyen székházú társasággal nem csak a fapadosokat, de a világ bármelyik "menő" légitársaságát a padlóba döngöljük!
"Magyarország jobban tejesít!"
.
Ha pedig mégsem sikerül a döngölés, a következő lózung:
"Ne mindent mi nyerjünk meg!"
.
static.168ora.hu/db/06/9E/solyom-legitarsasag-szekhaza-d0001A69E611579bd9aa9.jpg
A festéstől?
mondogatták azt, hogy a malév akkori privatizációjára félretett pénzből,
hu.wikipedia.org/wiki/Wizz_Air
majd nemrég a malév bedőlésekor az egyetlen haszonélvezője volt ennek.
nol.hu/gazdasag/malev-jegyet_tizezerert_bevalt_a_wizzair
vagy itt:
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=639593
és ilyen kormányzati hátszél mellett szerinted valaki el tud indítani egy ilyen sólymot?
static.168ora.hu/db/06/9E/solyom-legitarsasag-szekhaza-d0001A69E611579bd9aa9.jpg
szerinted jogosan vagyok ezzel szemben szkeptikus?
www.origo.hu/itthon/20130710-semmilyen-formaban-nem-szall-be-a-kormany-a-solyom-airlinesba.html
olvasgass nyugodtan. azt mondtad, újságíró féle vagy, tehát te is utána járhatnál, az ilyen híreknek, mielőtt ujjongani kezdesz, és lehúzod azokat akik szkeptikusok.
Igaz, hogy újságíró vagyok, de a szakterületem a sport és az egészséges életmód, tehát a politika inkább csak úgy érdekel, mint minden embert.
Új hozzászólás