... Azonban kétségtelenül egészen más az, amikor olyan valaki vet véget a földi létnek, akit az ember személyesen ismer. Még akkor is, ha csak futólag, egy-egy köszönés erejéig. Még ebben az esetben sem olyan hír, amit az ember szívesen olvas az interneten. Márpedig az a hír, ami az MTI, illetve Borsonline híreiből állt össze ezek közé tartozik. Száraz, alapvetően rendőrségi hír: „Ma reggel Fót és Csomád között egy férfi holttestet találtak a rendőrök”. Talán ezt követően is szinte kegyeletsértőnek tűnik a hirdetés a Borsonline-on, hogy „Játsszon és nyerjen!”. Mert ugyan mit? A halál nem játék. Még akkor sem feltétlenül, ha színpadon játssza el valaki. ...
Forrás:
endresy.blogspot.hu
Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
TETEMRE HÍVÁS
A radványi sötét erdõben
Halva találták Bárczi Benõt.
Hosszu hegyes tõr ifju szivében;
„Ime, bizonyság Isten elõtt:
Gyilkos erõszak ölte meg õt!”
Kastélyába vitette föl atyja,
Ott letevék a hûs palotán;
Ki se terítteti, meg se mosatja:
Vérben, ahogy volt, nap nap után
Hever egyszerû ravatalán.
Állata õrzeni négy alabárdost:
„Lélek ez ajtón se be, se ki!...”
„Hátha az anyja, szép huga már most
Jönne siratni?” - „Vissza! neki;
Jaj, ki parancsom, élve, szegi!”
Fojtva, teremrõl rejti teremre
Halk zokogását asszonyi bú. -
Maga, pecséttel, „hívja tetemre”,
Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú:
Legyen a seb vérzése tanú.
A palotát fedi fekete posztó,
Déli verõn sem süt oda nap;
Áll a tetemnél tiszti pörosztó,
Gyertya, feszûlet, kánoni pap:
Sárga viaszfényt nyughelye kap.
„Jöjjenek ellenségi, ha voltak!”
Jõ, kit az apja rendre nevez;
Hiába! nem indul sebe a holtnak
Állva fejénél az, vagy emez:
„Gyilkosa hát nem ez... újra nem ez.”
„Hát ki?...” riad fel Bárczi sötéten,
„Boszulatlan nem foly ez ösi vér;
Ide a gyilkost!... bárha pecsétem
Váddal az önnön szívemig ér:
Mindenki gyanús nekem, aki él!”
„Jöjjenek úgy hát ifju baráti!”
Sorra belépdel sok dalia:
Fáj nekik a hõst véribe’ látni,
S nem harc mezején elomlania.
Erre se vérzik Bárczi fia.
„Jöjjön az udvar! apraja, nagyja...
Jöjjön elõ Bárc, a falu, mind!”
Megkönyezetlen senki se hagyja,
Kedves urára szánva tekint.
Nem fakad a seb könnyre megint.
„Jöjjön az anyja! hajadon húga!”
Künn a leány, már messze, sikolt;
Anyja reárogy, öleli búgva:
Mindre nem érez semmit a holt:
Marad a tört vér - fekete folt.
„Jöjjön utolszor szép szeretõje,
Titkos arája, Kund Abigél!”
Jõ; - szeme villan s tapad a tõrre;
Arca szobor lett, lába gyökér.
- Sebbõl pirosan buzog a vér.
Könnye se perdûl, jajja se hallik,
Csak odakap, hol fészkel az agy:
Iszonyu az, mi oda nyilallik!...
Döbbenet által a szív ere fagy:
„Lyányom, ez ifjú gyilkosa...
Hallgat el, aztán így rebegi:
„Bárczi Benõt én meg nem öltem,
Tanum az Ég, s minden seregi!
Hanem e tõrt én adtam neki.
„Bírta szivem’ már hû szerelemre, -
Tudhatta, közöttünk nem vala gát:
Unszola mégis szóval „igenre”,
Mert ha nem: õ kivégzi magát.
Enyelegve adám a tõrt: nosza hát!”
S vadul a sebbõl a tõrt kiragadja,
Szeme szokatlan lángot lövell,
Kacag és sír, s fennvillogtatja
S vércse-visongással rohan el.
Vetni kezet rá senki se mer.
Odakinn lefut a nyilt utca során,
Táncolni, dalolni se szégyell;
Dala víg: „Egyszer volt egy leány,
Ki csak úgy játszott a legénnyel,
Mint macska szokott az egérrel!”
(1877. október 27.)
propeller.hu/szorakozas/2741207-megromlott-hazassaga-megolte-magat-bendeguz