A Fidesz szerint Magyarországnak nincs szüksége a "Bajnai-gárdára" - közölte a kormánypárt hétfőn az MTI-vel.
A Fidesz sajtóirodájának közleménye szerint márciusban a "Bajnai-gárda" erőszakosan és törvénytelenül betört a Fidesz székházba.
"Bajnai Gordon bár tagadta, hogy köze lenne az akcióhoz, azóta bebizonyosodott, hogy szoros kapcsolatban áll az erőszakos betörés több szereplőjével" - fogalmaztak, hozzátéve, egyértelmű, hogy politikai megrendelésére balhéztak és törtek-zúztak a székháznál.
A közlemény szerint a törvénytelen akció miatt - ahogy az a jogállamokban szokás - nyomozás indult. A jogállamiság ellen a "Bajnai-gárda" most mégis panaszkodik.
"Magyarországnak azonban nincs szüksége a szélsőségekre, ahogy a Magyar Gárdára, úgy a Bajnai-gárdára se" - hangsúlyozták.
A március 7-én a Fidesz Lendvay utcai székházánál demonstrálók szombaton jelentették be, hogy panaszt nyújtanak be az ügyészséghez, miután megszűnt az ismeretlen tettes ellen indult nyomozás kényszerítés, illetve személyi szabadság megsértése miatt. Ugyanakkor arról is beszámoltak, hogy információik szerint a székházfoglalók ellen garázdaság miatt indított eljárást is megszüntetik, de az erről szóló határozatot még nem kapták kézhez.
Szabó Tímea, az Együtt-PM szövetség társelnöke hétfőn közölte, a kerületi jegyzőhöz fordulnak a Fidesz székházának életveszélyes állapota ügyében, ugyanis a rendőrségi határozatban az is szerepel, a székház több helyen is életveszélyes.
Magyarország szívdobbanása ma ez a két szó. Elég
volt. Elég volt a rombolásból. Mindannyian tudjuk,
hiszen ismerjük magunkat. A magyar ember nem szeret
asztalt borogatni. Mi, magyarok nem egy könnyen
veszítjük el a fejünket. Meg tudjuk várni, amíg betelik a
pohár. Hát most betelt. Hiába a hatalom lekezelő,
kioktató pökhendisége. A cukormázban úszó ígéretek
garmadája. Hiába az őket szolgáló bértollnokok hada, a
teljes állami gépezet. Hiába a számolatlanul sorakozó
pénzeszsákok. Mindez ma már hiába, akinek van füle,
hallhatja a föld alatti vízáramok hangját. Azt dobolják
mindenhol, széltében-hosszában, Battonyától
Nemesmedvesig, hogy elég volt. Most már többről van
szó, tisztelt hölgyeim és uraim, mint a gazdaság, a
közbizalom vagy a pénzügyi mutatók hanyatlásáról." (OV 2007.09.18.)