Júniusban a bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal(KSH) csütörtökön.

Idén január-júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 228 200 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 239 400, míg a közszférában - a nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak 219 100 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 77 700 forint volt.

A bruttó átlagkeresetek a versenyszférában 3,3 százalékkal, a költségvetés területén - a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve - 4,6 százalékkal emelkedtek. A nonprofit szektorban az alkalmazásban állók bruttó keresete 3,9 százalékkal, 206 600 forintra emelkedett.

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak, 485 100 forintot értek el. Ezt az információ és kommunikáció követte 432 600 forinttal, valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 393 500 forinttal.

Legkevesebbet, 145 600 forintot a szálláshely-szolgáltatásban, vendéglátásban dolgozók kerestek. Ezt követte a humán-egészségügyi, szociális ellátás 153 500 forinttal, illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat 163 200 forinttal.

Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,4 százalékkal haladták meg a tavaly január-júniusit.

Január-júniusban a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 500 forint - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, míg a nonprofit szervezeteknél az erre jogosultak átlagosan 11 200 forint juttatást kaptak ezen a címen.

Idén január-júniusban a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset átlagosan 3,1 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 149 400 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 400, a szellemi foglalkozásúaké 197 900) forint volt, 4,8 százalékkal magasabb az előző évinél. A versenyszférában a nettó keresetek 4,9, a közszférában 4,7, a nonprofit szervezeteknél 4,9 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest.

A 240 700 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,5 százalékkal volt magasabb a 2012. január-júniusinál. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,2 százalékos volt.

58 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hallgatag
Igen, az a párezer magyar munkavállaló, akik a tüz körül dolgoznak...és az a 4 millió, aki minimálbérért, közmunkásként, segélyböl élöként máról - holnapra él ??? Persze az átlagkereset kijön, mert abban bent vannak a képviselök, polgármesterek, miniszteri biztosok,szóvivök,stb,stb...Hazug seggnyaló századvég-kutatók...Igy választás elött szépen hangzik...Hajrá Magyarok !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
outsider
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
entero
@outsider: Dehogynem, Lázárnak nagyon is igaza volt, főleg téged olvasva.
entero
@JAJMÁR: Emlékszem, még fiatalabb koromban divatból én is hordtam magamon sátánista pólót, de ugye egy metal koncertre nem lehetett öltönyben menni azért...:-)) A rockzene talán az egyetlen olyan dolog, ahol mindenki barátja lehet a másiknak, kortól, nemtől, és politikától függetlenül.
outsider
@entero: Elmagyaráznád hogyan jutottál erre a következtetésre? Miként erősítik az én kommentjeim az elvtársad, a nemzeti keresztény lázár által kimondott fideszmaffiia hitvallását?
Dr.luigilongo60
Ezek a faszkalapok sem ismerik a súlyozott átlagot, mert akkor kb. 100 nettó lett volna az eredmény maximum.
Persze így lehet hülyíteni a butábbját.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.